Egyre több élelmiszert vásárolunk SZÉP kártyával

2022. 05. 09., 13:13

Áprilisban tovább növekedett az élelmiszerboltokban a K&H SZÉP kártya használat: a költések közel harmadát itt használták fel. A lehetőség továbbra is adott, ugyanis július 1-jéig meghosszabbították a rendelkezést, miszerint élelmiszerüzletekben is felhasználható a juttatás. A boltok is nyitottak az új fizetési eszközre, csak az elmúlt négy hónapban közel 5000 új kereskedővel bővült a K&H SZÉP kártya elfogadóhelyek száma.

2022 február 1-je óta van lehetőség arra, hogy a SZÉP kártyabirtokosok élelmiszervásárlásra is felhasználják juttatásaikat. Az eddigi tapasztalatok alapján a kormány által bevezetett módosítás egyre népszerűbb: áprilisban 63 százalékkal, a teljes február-március-áprilisi időszakban pedig 77 százalékkal költöttek többet K&H SZÉP kártyával, mint az előző év azonos időszakában. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt három hónapban a K&H SZÉP kártyás költések összege a 7,5 milliárd forintot is meghaladta.

Ezen belül pedig hónapról hónapra egyre nagyobb – februárban 24, márciusban 28, áprilisban pedig már 29 százalék – volt az élelmiszerre fordított költések aránya. A növekvő trend akár tovább is folytatódhat, hiszen július 1-jéig meghosszabbították a juttatás ilyen célú felhasználását.

Nemcsak az élelmiszervásárlás miatt népszerű azonban a K&H SZÉP kártya. Az élelmiszervásárlást nem számítva, áprilisban 16 százalékkal, az elmúlt három hónapot tekintve pedig 29 százalékkal növekedtek a költések. A használatot tovább erősítheti, hogy a cégek a növekvő bérek mellett, várhatóan egyre inkább élni fognak ezen béren kívüli juttatással is a dolgozók megtartása, ösztönzése érdekében.

Az intenzív kártyahasználatot az is segíti, hogy egyre több kereskedő csatlakozik a programhoz. Csak az idei évben már közel ötezerrel bővült a K&H SZÉP kártya elfogadóhelyek száma, ami mostanra országos szinten több mint 39 ezer helyet jelent. Mivel a továbbiakban a fogyasztói árak infláció miatti emelkedése a kisebb üzletek forgalmát érzékenyebben érintheti, ezért számukra még inkább fontos lehet, hogy biztosítsák a vásárlóknak a SZÉP kártyás fizetést.

Emellett a turizmusban és vendéglátásban is jelentős szerephez juthat a fizetési eszköz. A gyengülő forint és növekvő energiaárak miatt ugyanis látványosan megugorhat a külföldi nyaralás költsége, ezért idén ismét a belföldi turizmusé lehet a főszerep a nyári szezonban.   

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 07. 16., 15:40
Az inflációérzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben a munkaerőpiaci hangulat tartósnak látszik. Talán a beruházások volumene is visszaáll az egy évvel ezelőtti szintre – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üzleti hangulat-indexének második negyedéves felmérésének eredményeit bemutató beszélgetésen.
2024-07-20 11:10:09
A kötelező biztosítások számához képest csökkent a károk gyakorisága, amiben a legtöbbet futó trolik, kamionok és csuklós buszok az éllovasok.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A szeptemberben induló qvik elektronikus fizetési alternatíva szolgáltatási díjtól és tranzakciós illetéktől mentesen, egyfajta átutalási formaként nyújthat kedvezőbb feltételeket a vevőknek, míg a boltok, webáruházak is jobban járnak vele – állítja ebben az epizódban Luspay Miklós. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi infrastruktúrák és pénzforgalom igazgatóságának vezetője egyértelművé tette: az új rendszernek fontos célja a banki verseny élénkítése, amit kiválóan szolgálhat a bankkártyától független, számlák közötti, azonnali, biztonságos és olcsó fizetési megoldást kínáló qvik infrastruktúra. Hogyan teheti ez könnyebbé mindenki életét?
2024. 07. 03., 08:25
epizód: 2024 / 13   |   hossz: 20:51
Az OFA Nonprofit Kft. „Az év felelős foglalkoztatója” pályázat keretében évről évre összegyűjti és díjazza azokat a hazai munkáltatókat, akik kiemelkedő tevékenységet folytatnak a foglalkoztatás területén. A cég közzé is teszi azokat a jó gyakorlatokat, amelyek hozzájárulnak a terület fejlődéséhez. A díjakat, amelyekre 2024-ben július 19-ig lehet pályázni, öt kategóriában osztják ki: kisvállalkozások, középvállalkozások, nagyvállalatok I-II., illetve egyéb gazdálkodó szervezetek. Kiosztanak különdíjakat is, amelyek különösen érdekesek, hiszen gyakran olyan innovatív ötleteket takarnak, amelyeket nem feltétlenül a pénz motivált – mondta el Endrész Alexandra programvezető.
2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS