Black Friday: 10 százalékkal kevesebb rendelést adhatnak le idén

2023. 11. 11., 12:09

Visszafogott, jellemzően 5-15 százalékos kedvezményeket kínáló, a korábbiaknál kisebb kampányokkal megtámogatott Black Friday-ra lehet számítani idén – teszi közzé előzetes becslését az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál.

„Rendelésszámban az idei Black Friday összességében mintegy 10 százalékkal maradhat el a tavalyi szinttől, amit egy szintén 10 százalék körüli kosárérték-növekedés kompenzálhat – jelzi Dévavári Dezső, az Olcsóbbat.hu vezetője. – Nominálisan körülbelül a tavalyi szint ismétlődésére számíthatunk.”

(Dévavári Dezső is válaszolt korábban az Üzletem 12 kérdésére. A sorozat 145. interjúját IDE KATTINTVA olvashatja el.)

Nagyobb, 30 százalék feletti kedvezményeket várhatóan csak erősen limitált termékszámra hirdetnek majd a webáruházak. A népszerű termékek továbbra is az elektronikai és a napi fogyasztási cikkek (FMCG) lesznek, de ezen belül már inkább a kisebb háztartási gépek és a szépségápolási cikkek lesznek a húzótermékek. A korábbi évek toplistás árucikkei – mobiltelefonok, tévék, laptopok – egyre lejjebb csúsznak az eladási listákon, aminek elsődleges oka a komolyabb technológiai újdonságok hiánya ebben a körben.

A nagyobb online áruházak a Black Friday által keltett érdeklődést bevételeik növelése érdekében igyekeznek több napra is kiterjeszteni. Ennek hazai környezetben alkalmazott módja, hogy már a megelőző néhány pénteken is kitűzik a „Black Friday” cimkét. Idén a Black Friday november 24-ére esik, de sok helyen már 10-én és 17-én is hirdetnek akciókat. Még hatékonyabb eszköz a leértékelési hullám folytatása a Black Fridayt követő hétvégén, sőt, még hétfőn is, amivel az előző évek tapasztalatai szerint egy helyett négy napon is kiugró forgalmat lehet elérni.

Így szűrhetők ki a csaló webáruházak

A felfokozott érdeklődés miatt a Black Friday időszakában aktivizálódnak a csaló webáruházak is, amelyek a valódi webáruházakhoz hasonló felületen igyekeznek a gyanútlan vásárlók pénzét megszerezni. Előfordulhat, hogy ezeket egy korábban működő, így akár többéves pozitív értékelésekkel rendelkező kisebb brand felvásárlásával hozzák létre, így még az ár-összehasonlító portálok találati listáira is felkerülhetnek. A következő szempontok alapján lehet a legbiztosabban kiszűrni őket:

• Mindig legyen gyanakvó a vásárló, ha az adott bolt ajánlata sokkal olcsóbb, mint a sorban következő ajánlat.
• Ha bizonytalanok vagyunk, válasszuk az utánvét lehetőségét - érdemes gyanakodni, ha a bolt nem ajánlja fel az utánvétet, vagy azt csak irreálisan magas (esetenként 10 ezer forintot is elérő) pótdíj ellenében teszi.
• Ha mégis bankkártyával fizetünk – megadva a kártya adatait –, célszerű erre a célra rendszeresített kártyát vagy virtuális bankkártyát használni, amelyre mindig csak a tranzakciók előtt tesszük fel a szükséges pénzmennyiséget.
• Vásárlói profil létrehozásánál ne a máshol is használt jelszavunkat adjuk meg.
• Nincsen telefonon is elérhető ügyfélszolgálat feltüntetve, illetve az adott oldal nem tartalmaz olyan kötelező elemeket, mint az Általános Szerződési feltételek (ÁSZF), illetve Adatvédelmi nyilatkozat.
• Érdemes elolvasni a vásárlói visszajelzéseket is.
• A nem kellő magyarsággal szereplő információk is kelthetnek gyanakvást, de a nyelvhelyesség hiánya számos megbízhatóan működő, külföldi székhelyű szolgáltató esetében is előfordul.

Valóban szükség van az adott termékre?

„Bár a Gazdasági Versenyhivatal már elkezdte üldözni ezt a gyakorlatot, a Black Friday kereskedői közül sokan továbbra is a ’soha vissza nem térő alkalom’ jegyében buzdítják gyors vásárlásra a fogyasztókat – teszi hozzá az Olcsóbbat.hu vezetője. – Amennyiben a vásárló időközben meggondolja magát, általában a termék átvételét követő 14 napig következmények nélkül elállhat a szerződéstől. Kivételt elsősorban az egyedileg készített, romlandó, esetleg higiéniai okokból nem újra-értékesíthető termékek jelentenek. A legrosszabb stratégia ugyanakkor a csomag átvételének megtagadása: ilyenkor kárt okozunk a webáruháznak, amely a felmerülő költségeket kezdetben fizetési felszólítással, később akár fizetési meghagyással is igyekezhet behajtani. Ezzel az eredetileg 2-3 ezres szállítási költségből gyorsan 30-40 ezer forintos követelés állhat elő.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 23., 10:00
A VOSZ üdvözli a napokban közzé tett, hazai éttermeket segítő akciótervet, amely adó- és adminisztrációs teher könnyítésekkel és kedvezményes hitellel támogatja az üzleti vendéglátást. A vállalkozói szövetség vendéglátóipari szakmai közösségének első reakciói ritkán tapaszalt optimizmust mutatnak.
2026. 01. 22., 14:30
A kkv-szektor két éve tartós alkalmazkodási pályára állt, a kedvezőtlen makrofeltételek közepette a működőképesség fenntartására rendezkedtek be a vállalkozások, amelyek szerint a kiszámíthatatlanság vált az egyik legfőbb problémává saját vállalkozásuk üzletmenetét illetően – derül ki a VOSZ-tag kkv-k üzleti hangulatát, beruházási hajlandóságát és pénzügyi helyzetét negyedévente mérő VOSZ Barométer friss kutatásából.
2026. 01. 22., 14:20
Folytatódott a javuló tendencia a hazai nagyvállalatok gazdasági várakozásainak tekintetében – derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb, 2025 utolsó negyedéves kutatási adataiból. 2024 ősze óta egy kisebb kitérőtől eltekintve javuló trendet mutat a főindex, amely tíz pontos javulással már mínusz 3 pontot mutat.
2026. 01. 22., 09:05
Idén havi 16 140 forint személyi kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból azoknak, akik az igénybevétel időpontjában rendelkeznek a súlyos fogyatékosság minősítéséről – például laktóz- vagy gluténérzékenységről – szóló orvosi igazolással, vagy a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozattal – emlékeztet az adóhivatal.
2026-01-22 19:20:00
Az orvosi eszközök fejlesztésére szakosodott Medicontur összesen 20,8 millió eurós beruházásai nyomán K+F projekttel bővíti zsámbéki központjának tevékenységét, gyártókapacitást bővít és a Gyármentő Program keretében zöld átállásra irányuló fejlesztéseket valósít meg. A projekttel 58, köztük 10 kutatás-fejlesztő munkahelyet teremt a magyar gyártó.
2026-01-22 18:05:00
A bajor tulajdonú Sano-Modern Takarmányozás Kft. tízmilliárd forintos beruházással új takarmánykeverő üzemet épít a Csémen meglévő gyára mellett, így megháromszorozza az itt készülő állati táp mennyiségét. A beruházást a magyar kormány 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítette – jelentették be a létesítmény január 22-i alapkőletételén.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS