„Az energiakereskedelem kicsit olyan, mint a foci”

2021. 08. 23., 12:30

A villamosenergia-nagykereskedelem nemcsak kapcsot jelent az MVM Csoporton belüli, illetve azon kívüli energiatermelők és a fogyasztóknak értékesítő szolgáltatók között, de az ellátásbiztonság, illetve az egyik legnagyobb hazai vállalatcsoport nemzetközi terjeszkedésében is kulcsszerepet játszik. A témáról Czinege Kornélt, az MVM Csoport villamosenergia-nagykereskedője, az MVM Partner Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük. (x)

„Az energiakereskedelem kicsit olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá, igazán jól viszont kevesen művelik” – mondta lapunknak Czinege Kornél, az MVM Partner Zrt. vezérigazgatója. Az MVM Csoporton belül mára egy letisztult modell működik, amelyben az MVM Partner az áram nagykereskedelméért, az MVM Next pedig a kiskereskedelemért, tehát a fogyasztók ellátásáért felelős.

És hogy miről is szól az energia nagykereskedelme? A villamosenergia-nagykereskedő feladatai sokrétűek, de alapvetően egyfajta kapcsot jelentenek az energiatermelő kapacitások és a fogyasztókat ellátó kiskereskedelmi szereplők között. Czinege Kornél szerint a nagykereskedelemben a „pénz beszél”. Az optimalizációval foglalkozó szakértők modelljeiből áll elő, hogy az adott műszaki képességek figyelembevételével, a szerződéses feltételek mentén, mi az az egészséges és jó eredményű mix, amellyel a termelőkapacitásokat működtetni, illetve az egyéb piaci források adta lehetőségeket kihasználni érdemes. A piacon elérhető kereskedelmi lehetőségek és a szerződött eszközök termelési ára határozza meg, hogy milyen portfólió-összetétellel vág neki a társaság a következő óráknak, napoknak, hónapoknak.

Az MVM Partnernek mintegy 200 kereskedelmi partnere van, beleértve az erőműveket és a kereskedőcégeket is. A régió minden meghatározó nagykereskedőjével kapcsolatban áll a társaság, itthon pedig az energiatermelők nagy részével. Az MVM Partner termelési portfóliója két lábon áll. Vannak egyrészt a csoporton belüli kapacitások, mint például az MVM Paksi Atomerőmű, az MVM Balance, az MVM MIFŰ, illetve az MVM Zöld Generáció erőművei. Továbbá mostanra idesorolható a Mátrai Erőmű is, amellyel egyébként már évtizedekre visszanyúló kereskedelmi kapcsolata van a társaságnak. A társaság portfóliójában emellett megtalálható jónéhány külső, szerződött kapacitás is: többek közt kombinált ciklusú gázerőmű (CCGT), naperőmű, gázmotorok, amik tovább növelik a termelési portfólió diverzifikáltságát. A felhozatal tehát meglehetősen változatos: a félmegawattos kapacitásoktól a több száz megawattos gázerőműveken át a nukleáris blokkokig, illetve a több száz megawattos naperőművi kapacitásokig terjed.

A nagy és szerteágazó portfóliónak a másik oldalát az ügyfelek kiszolgálása jelenti, legyen szó akár az egyetemes szolgáltatásról, akár az MVM Next versenypiaci ügyfélportfóliójának ellátásáról, de ide tartoznak további, csoporton kívüli kereskedők is. A főként lakossági fogyasztókat ellátó egyetemes szolgáltatókat például 85–90 százalékban az MVM Partner portfóliója látja el árammal.

A termelési és értékesítési portfóliót a kiterjedt kereskedési tevékenység teszi teljessé. A vállalat jelen van a régió és Európa meghatározó energiatőzsdéin és brókerplatformjain, számos – a villamos energiához köthető – termékkel kereskedik, például aktív a szén-dioxid-kvóta piacán is, de kereskedik a származási garanciával is.

 „A biztonságos ellátásban kiemelt szerepet játszanak a hagyományos erőművek, azonban a megújulók térnyerésével újabb szabályozói kapacitásigények megjelenése várható a közeljövőben. Az ezeknek való megfelelés megköveteli a már piacon lévő, hagyományos eszközök intenzívebb és hatékonyabb használatát, de ugyanígy az új eszközöket, innovatív megoldásokat is” – teszi hozzá. Utóbbi körbe tartozhat például az akkumulátoros tárolók portfólióba emelése. Az MVM Partner is részt vesz olyan projektekben, fejlesztésekben, amelyek az innovatív technológiák piaci bevezetését, alkalmazhatóságát segítik elő.

„A villamosenergia-piac az elmúlt 25 évben nagy pályát járt be. A hosszú távú kereskedés mellett, a megújulók térnyerése és az európai regulációs törekvések magukkal hozzák, hogy a kereskedések időtartama szempontjából egyre inkább hangsúlyossá válnak az adott napi vagy napon belüli kereskedési időszakok. Ennek megfelelően új megoldásokra, és főként digitalizációra van szükség” – vallja Czinege Kornél.

Az MVM Csoporton belül a nagykereskedelmi tevékenység mindezek mellett egyfajta előretolt felderítő szerepet lát el a nemzetközi színtéren, ott is a lehetséges kapcsolódási pontok felkutatására koncentrál. Az MVM Partner Magyarországon kívül már most is 19 országban van jelen. A nyugat-európai országok csaknem mindegyikében, Dél-Európában pedig egy-két kivételtől eltekintve mindenhol. A társaság szakemberei ezáltal fel tudják mérni a különböző piacok érettségét, fejlettségét, likviditását, és működésükről is benyomásokat szereznek. A vezérigazgató szerint erre alapozva lehet továbblépni az új kapcsolatok vagy akár akvizíciók irányába mind a kiskereskedelem, mind a termelői kapacitások terén.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 23., 15:05
Az elmúlt évekhez képest felélénkült a kereslet az új építésű ingatlanok iránt, ez is az oka annak, hogy idén rendkívüli mértékben drágultak a lakóparki ingatlanok. A zenga.hu adatai szerint Budapesten átlagosan 1,9 millió forintért hirdetik az új építésű ingatlanok négyzetméterét, ám az exkluzív budai ingatlanok esetében ennek többszörösét kérik el.
2025-04-24 18:25:00
A világ legkiválóbb mesterséges intelligencia kutatói találkoznak Budapesten, hogy a legújabb fejlesztésekről, trendekről és áttörésekről beszéljenek. A háromnapos „AI Symposium 2025” a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és aAI Symposium 2025 szingapúri Nanyang Technológiai Egyetem (NTU) közös szervezésében valósul meg.

  Rovathírek: HIPA

Megjelent az egyik legfontosabb hazai gazdaságfejlesztési eszköz, az egyedi kormánydöntéssel nyújtható támogatások módosított feltételrendszere, amely ismét számos könnyítéssel segíti a vállalkozásokat, és minden korábbinál több lehetőséget biztosít a hagyományos magyar újító szellemnek és az ötletből értéket teremtő kutatás-fejlesztési tevékenység kibontakozásának – hívja fel a figyelmet a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.