Milyen munkahelyre vágynak a magyar pályakezdő fiatalok?

2020. 08. 12., 17:30

Melyik munkahely mozgatja meg legjobban a fiatalok fantáziáját? Hova vágyik leginkább egy mérnök és melyik cégekről álmodoznak a bölcsészek? A Zyntern.com 2020-as kutatásából ez is kiderül.

Minden cég arra törekszik, hogy vonzó képet alakítson ki magáról, nemcsak termékét és szolgáltatását tekintve, de a munkakeresők szemében is. Ha egy vállalatnak sikerül impozáns munkáltatóként bekerülnie a köztudatba, az látványos előnyökkel jár! Például üres pozíciói betöltésekor több és jobb jelentkező közül választhat. Vajon mely cégek nyerték a pályakezdők kegyeiért folyó versenyt 2020-ban?

Az összesített nyertesek

Bár a Randstad minden évben díjazza a legnépszerűbb munkáltatókat, ezek a kutatások a 18-64 éves korosztályra vonatkoznak. A Zyntern.com Állásportál ellenben a pályakezdők preferenciáira helyezi a hangsúlyt, így megtudhatjuk melyik cégek hódítanak a fiatalok körében. Egy korábbi kutatásunkból már kiderült milyen szempontok alapján választanak a fiatalok munkahelyet, a legfontosabb kritériumnak a valódi szakmai feladatok, a rugalmas munkaidő és a támogató vezető bizonyult. Mely cégeket azonosítják ezekkel a kritériumokkal a megkérdezettek?

A Zyntern kutatása a 2020 áprilisában zárult le és több, mint 3000 fiatal töltötte ki a 30 kérdéses kérdőívet. A kutatás kérdései többek között kitértek a fiatalok munkahely választási tényezőire, pályakezdő fizetési igényükre, a legvonzóbb munkaadókra és a koronavírus munkaerő piaci hatásaira. A kitöltőknek azokat a munkahelyeket, ahol szívesen dolgoznának, szabadszavas formában lehetett megadniuk, maximum 5 cég említésével. A legvonzóbb munkaadókra adott válaszokat tanulmányi területe és szakmai háttere alapján vizsgálták a kutatók, hogy pontos körképet kapjunk arról, az egyes szakterületen pályát kezdő fiatalok számára mely cégek a legvonzóbbak. Az eredményekből egyértelműen kirajzolódik az a trend, miszerint van számos vállalat, akik rendszeresen visszaköszönnek a különböző szakterületek felsorolásaiban. 

A kutatás eredményeinek rövid, áttekintő összefoglalása következik, amelyben minden szakterület top 3 legnépszerűbb munkaadóját közlik az elemzők és a szakterületek top 10 legtöbbet említett cégeire is kitérnek. A rangsorokban több esetben előfordult holtverseny.

A szakterületek szerinti toplisták mellett készült egy összesített rangsor is, amely szakterületek top listáinak összesített eredménye. Így a kutatásban résztvevő valamennyi válaszadó reprezentatív összesített legnépszerűbb álom munkahelyei:

1. Google

2. Bosch

3. Telekom

Épphogy lecsúszott a dobogóról az Audi, őt követte a MOL és a Vodafone. Az első tízben helyett kapott még a Deloitte, a Morgan Stanley, az IBM és az OTP Bank. Tizenegyedik helyen végzett a KPMG, utána jött a Microsoft, a Richter, és a Prezi, majd tizenötödikként pedig a Nestlé. Érdekesség, hogy az összes korosztályon végzett kutatás nyertese, a LEGO, a pályakezdők körében az összesített listában az első 60-ba sem került be. Ugyanakkor a másik két dobogós közül a Samsung sem végzett az élmezőnyben, csak az Audi került be a fiatalok top 10-es listájába. 

Nyertesek szakterületenként

Az összesített nyerteseken túl érdemes mélyebben is beleásni magunkat a témába és megvizsgálni szakterületenként milyen eredmények születtek.

Gazdaságtudomány

1. Morgan Stanley

2. Vodafone

3. Unilever

Gazdasági területen az élmezőnyben pénzügyi tanácsadó és elemző cégek, big4ok kerültek, de az élen vannak a legnagyobb hazai telco cégek (Vodafone, Telekom) és FMCG-k (Unilever, Coca Cola, Nestlé) is. A Top 10-be bekerült továbbá a PwC, a Deloitte, a KPMG, a Google és  Bosch. Ebből a listából a Magyar Telekom a Randstad kutatásában is előkelő helyen végzett, kiérdemelve a Legvonzóbb Telekommunikációs munkaadó díját. 

Agrár, élelmiszermérnök

1. Nestlé

2. KITE és BioTech USA

Agrár területeken olyan FMCG-k vezetnek, amelyek gyártási tevékenységet is folytatnak Magyarországon, illetve jelentős retail láncok. A Nestlé magasan vitte a pálmát ebben az évben mind a fiatalok körében, mind összesített korosztályokat tekintve. FMCG (Fast- Moving Consumer Goods), vagyis gyorsan forgó fogyasztási cikkek kategóriában a Randstad díjat is bezsebelte. Harmadik helyen végzett holtversenyben a Bonafarm, a FrieslandCampina, a Tesco, a Nébih, a Spar, az Eisberg a Coca Cola és a Lidl. 

Bölcsészettudomány

Bölcsészettudományok területén rendkívül heterogén lista született. Változatos iparágak legismertebb munkáltatói kerültek legnagyobb számban említésre. Érdekes módon a top 4 cég IT és telekommunikáció területéről van, igaz az nem derült ki, hogy Vodafone esetében az SSC-re vagy a Vodafone Hungary-re gondoltak.

1. Vodafone

2. Prezi

3. Telekom

Őket követte a Google, a Bosch, és a Morgan Stanley. De helyet kapott a legjobbak között a MOL, a Coca Cola, a Microsoft, a Libri az IBM is. Az IBM nemcsak a fiatalok körében népszerű, hanem a Randstad szerint az SSC szektor legvonzóbb munkaadója. Valamint a tavalyi évben még a harmadik legnépszerűbb munkahely volt az összesített kutatás alapján.

IT szektor, Informatika

1. Google

2. Telekom

3. IBM

Informatikai területén a legnépszerűbb vállalat a Google. A telekommunikációs (Telekom, Vodafone) és IT tanácsadó cégek közé a Morgan Stanley (5.) és az OTP Bank (8.) is bejutott. A legnépszerűbbek közé tartozik továbbá a Microsoft, a Bosch az EPAM és az SAP.

Műszaki, mérnöki 

1. Bosch

2. Audi

3. Mercedes-Benz

Mérnöki területeken az autóipari szereplők mellett, 2 hazai nagyvállalat, a MOL (4.) és Richter Gedeon (5.) is legvonzóbb munkaadók között szerepel. A Mercedes a fiataloknál harmadik helyre került, pedig a tavalyi évben a Randstad szerint a vállalat nyerte a menő munkahelyek versenyét. Hatodik helyen található a Knorr Bremse, hetediken pedig az Egis. A legjobbak között végzett továbbá a Siemens, a GE és a BMW

Társadalomtudomány 

1. Prezi

2. Vodafone

3. Google

Társadalomtudományi területekről érkező kitöltők válaszai hasonlóak a bölcsészek preferenciáihoz. Ismert tech és telco munkaadók az élen (Vodafone, Telekom), közéjük ékelődve például a MOL, a Deloitte és a Black Rock, ami egy frissen megjelent munkaadó a hazai piacon. De helyet kapott köztük még a Coca Cola, Bosch és az Unicef is. A tízes listába került még többek között az MNB, ami holtversenyben végzett az IBM-mel, az Index-szel és a McKinsey-vel. A Randstad az MNB-t minősítette 2020 legnépszerűbb pénzintézetének.

Természettudomány

1. Sanofi és Egis

2. Richter Gedeon

Természettudományi területeken a top 3 munkaadó gyógyszeripari vállalat, akiket technológiai cégek, majd többek között gyártók követnek. Vagyis a legnépszerűbbek listájába került az EPAM, a Google, a Bosch, a Continental, az Aldi, az OTP Bank a Vodafone és a Morgan Stanley.

Államtudományok területén

Az első helyen a Belügyminisztérium végzett, másodikon pedig holtversenyben a Külügyminisztérium, Deloitte és a KPMG. A legtöbbször említett munkáltatók közigazgatási és államigazgatási szervek, de a top 10-ben további multinacionális pénzügyi és stratégiai tanácsadó cégek is vannak (McKinsey & Company, Morgan Stanley).

Jogi területen 

A legtöbb pályakezdő az ügyvédi irodákat tartja a legvonzóbb karrier indítási terepnek. Ugyanakkor az MNB, a telco szektor szereplői is a legvonzóbb munkaadók között szerepeltek (Vodafone, Telekom).

Középiskolásoknál

Egyértelműen az OTP a legvonzóbb munkaadó, amit telco szolgáltató cégek (Telekom, Vodafone) és retail áruházak követnek.

Szakképzésben

Ezen a területen tanulóknak is az autóipari munkaadók (Audi, BMW) alapvetően a legvonzóbbak, de a top 10-es listában néhány olyan globális technológiai márka is helyet kapott, mint a Google vagy az Apple.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-03 11:48:28
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? Sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül szinte lehetetlen eljutni az illetékesig. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS