Az új csoportvezető egyik fő feladatának a női vállalkozások érdekképviseletének erősítését tartja.
Az alapító csoportvezető Kis Éva, a Karsai Holding Zrt. cégvezetője nyugdíjba vonult, aktív tevékenységét nem folytatja. Ezért kezdeményezte, hogy a vezetést olyannak adja át, aki a csoport alakulása óta aktívan tevékenykedett a női csoportban.
A csoport egyhangúlag Gyulai Krisztinát, az Incon-Logistic Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét választotta csoportvezetőnek, akinek fő célja a női vállalkozások vármegyei szintű tagsági körének szélesítése, különböző témakörben vállalkozó fórumok szervezése, a női vállalkozások érdekképviseletének erősítése, valamint az innováció és digitalizáció akadálymentesítésének elősegítése.
A fotón Gyulai Krisztina (b) és Kis Éva.
Letették a Becton Dickinson környei sterilizáló üzemének alapkövét; a 42,2 milliós beruházás 25 magas hozzáadott értékű munkahelyet teremt.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal, aminek az is különös jelentőséget ad, hogy az atomenergia a rezsicsökkentés hosszú távú fenntartásának eszköze Magyarországon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.