Európa szintet lép: elindítja az AI Factories programot, hogy versenyben maradjon a világpiacon

Európa szintet lép: elindítja az AI Factories programot, hogy versenyben maradjon a világpiacon
Gábor János  |  2024. 08. 15., 14:10

Bár az AI Factories egyelőre kevésbé ismert projekt, kétségtelen, hogy Európa új irányt szab vele a mesterséges intelligencia forgalmának, és már eddig is több ismert eredmény köthető hozzá.

Erről az Egyesült Királyságban kifejlesztett rugalmas, nyújtható akkumulátorról például, amit hordható eszközökhöz, agyimplantátumokhoz és puha robotikai eszközökhöz terveztek, már annak köszönhetően számolhattunk be, hogy létezik az AI Factories. Ugyanígy ennek a programnak hála alkottak Cambridge-ben olyan hidrogéleket, amelyek önjavító akkumulátorok alkatrészei lehetnek.

De hogyan kapcsolódik mindez Európa új, ambiciózus stratégiájához?

Az ún. Európai Közös Szuperszámítógép Vállalkozás (EuroHPC) új célja az AI Factories-szel az, hogy Európa versenyképesebbé és innovatívabbá váljon a mesterséges intelligencia területén. A stratégia létrejöttét az EU 2024/1732 szabályozásának életbe lépése tette lehetővé, hiszen az kibővítette az EuroHPC mandátumát, hogy mesterséges intelligenciára optimalizált szuperszámítógépeket szerezzen be és üzemeltessen. A küldetés az, hogy startupok, kis- és középvállalkozások, ipari szereplők, egyetemek és a közszféra számára is elérhetővé váljanak ezek a rendszerek – emlékeztet a The Register.

Az Európai Bizottság szerint az AI Factories műhelyek dinamikus ökoszisztémaként működnek majd, összekapcsolva minden szükséges elemet (számítási kapacitást, adatokat és szakértelmet), hogy megalkossák a generatív mesterséges intelligencia új modelljeit. Ahogy a Bizottság fogalmaz: „nem csak arról van szó, hogy szuperszámítógépet biztosítunk, és megmondjuk az embereknek, hogy dolgozzanak rajta”; a végső cél olyan központok kialakítása, amelyek képesek előmozdítani az AI fejlődését, olyan szegmensekben, mint az egészségügy, az energiaipar vagy éppen a meteorológia.

Így működik az AI Factories program

A EuroHPC egyablakos rendszert akar létrehozni startupok, illetve kutatók számára, hogy biztosítsa a szolgáltatásokhoz való hozzáférést, a készségek fejlesztését és persze a támogatást. A kétlépcsős stratégia első része szeptemberben indul: pályázati felhívásokat tesznek majd közzé szuperszámítógépek fogadására és üzemeltetésére, majd a második lépés azoknak a szervezeteknek szól, amelyek már rendelkeznek EuroHPC szuperszámítógéppel. Utóbbiak már nagy méretű, általános célú AI modellek és alkalmazások fejlesztéséhez kaphatnak további támogatást.

Az EU 2024-ben 400 millió eurót (158 milliárd forintot) szán új vagy felújított EuroHPC AI-szuperszámítógépek beszerzésére, de 2027-ig akár 800 millió eurót (316 milliárd forintot) is elkölthet erre a célra, a Digital Europe program keretében.

Jegyezzük meg: nem csak Európa lát fantáziát az AI Factories-hez hasonló  programokban. Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója nemrég úgy nyilatkozott, hogy „az ipari forradalom következő szakasza megkezdődött. A vállalatok és országok az Nvidia-val együttműködve átállíthatják a hagyományos adatközpontokat gyorsított számítástechnikára, és megépíthetik az új típusú adatközpontokat (AI Factories) mesterséges intelligencia előállítására”.

A főoldali kép AI-val generált illusztráció. Forrás: Freepik

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 07., 13:25
Az amerikai fogyasztók hamarosan többet fizethetnek a Kínából érkező termékekért, miután az Egyesült Államok 2025. február 1-től 10 százalékos vámot vetett ki a kínai importcikkekre, és megszüntette az eddigi adókedvezményt a 800 dollár alatti csomagokra. Az intézkedés különösen az olyan népszerű online piactereket érinti, mint a Temu és a Shein, amelyeket eddig alacsony árú termékeik és gyors kiszállításuk miatt kedveltek a vásárlók. De mi vezetett ehhez a döntéshez, és milyen hatása lesz az amerikai piacra? Tímár Szabolcs, a PwC Magyarország e-kereskedelmi szakértőjének írása.
2025. 02. 06., 15:25
Előregisztráció formájában már több mint 3200 cég jelezte érdeklődését a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” fantázianevű program iránt, amelyre a jelentkezés február 3-tól nyílt meg – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

  Rovathírek: HIPA

A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az ukrán hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt két hónapban sem csökkent az ukrán energia-infrastruktúrát ért támadások száma. A támadások közvetlenül nem érintik az ukrajnai atomerőművek nukleáris biztonságát, azonban megzavarhatják működésüket.