Egyre több munkaerőt igényel az űripar Európában is

Egyre több munkaerőt igényel az űripar Európában is
2023. 04. 05., 13:39

Az ágazat éllovasa az öreg kontinensen kétségkívül Nagy-Britannia, ahol évről évre nagyságrendekkel nő a felvett szakemberek száma, illetve most már a pénzforgalom is. Egy év alatt egymilliárd fonttal bővültek.

Az Egyesült Királyság űriparának méretéről és állapotáról szóló legfrissebb jelentés szerint az Egyesült Királyságban azonosított űrszervezetek száma 2020-21-ben 1293-ról 1590-re emelkedett, és a cégek ugyanezen idő alatt 1772 új munkahelyet teremtettek. Az ágazat jelenleg valamivel kevesebb mint 48.800 embert foglalkoztat, de

a tágabb ellátási láncon további kb. 126.800 brit dolgozik be az űriparba, ami a vizsgált időszakban egyetlen év alatt egymilliárd fonttal, 16,5-ről 17,5 milliárd fontra (7.525 milliárd forintra) növelte a forgalmát.

Az ágazat jövedelmének legnagyobb arányú növekedése Nyugat-Midlandsben, Kelet-Angliában és Walesben volt tapasztalható, míg a legnagyobb arányban Észak-Írországban, Yorkshire-ben és Humberben, valamint Északkelet-Angliában nőtt az űrszervezetek száma. A foglalkoztatás legnagyobb arányban Északnyugat- és Kelet-Angliában nőtt.

A szegmensben kifizetett jövedelmek 5,1 százalékos emelkedése a szigetországban nagyobb növekedési ütemet mutat, mint a globális űriparé, ahol azonos időszakban csak 1,6 százalékkal nőttek a bérek. Még érdekesebb adat, hogy az Egyesült Királyság űripara úgy tud egyre többet adni a munkatársainak (vagy egyre több kollégát felvenni), hogy az állam gazdasága közben 7,6 százalékkal zsugorodott.

A jelentésből kiderül, hogy az űripar továbbra is sokféle befektetőt vonz, többségében (89 százalékban) a magánszektorból. A Crunchbase 2022-re vonatkozó adatai azt mutatják, hogy 34 azonosított ügyleten keresztül kb. 635 millió fontot fektettek be brit központú űrkutatási vállalatokba, és a teljes befektetési érték háromnegyedét felvásárlások tették ki.

Dr. Paul Bate, az Egyesült Királyság Űrügynökségének vezérigazgatója szerint az 1 milliárd fontos növekedés és a brit vállalatok által generált 635 millió fontos befektetés jól példázza az ágazatba vetett bizalmat.

„Az Egyesült Királyság Űrügynöksége továbbra is ösztönözni fogja a beruházásokat, hogy fenntartsa a növekedést, és további előnyöket biztosítson az Egyesült Királyság gazdasága, a tudományos közösség és a bolygó egésze számára – fűzte hozzá a vezető. – A világszínvonalú műholdgyártási, tudományos és technológiai szakértelem biztosítja, hogy az Egyesült Királyság kulcsszerepet játsszon a nagy nemzetközi küldetésekben, és egy gyorsan növekvő területeken növeljük a gazdasági képességeinket.”

„Az űrkutatás a nemzetközi szintű versengés eszközéből, amellyel a nemzetek demonstrálják technikai képességeiket és tudásukat, komoly kereskedelmi vállalkozássá vált, és új vállalkozások számára kínál lehetőségeket, illetve javítja a mindennapi életet – foglalta összes Paul Kostek, az IEEE vezetőségi tagja és az Air Direct Solutions LLC rendszermérnöke. – Ez magában foglalja az internet-hozzáférés fokozását, valamint az időjárás és a környezeti kockázatok megfigyelését. A nagy kihívás azonban az együttműködés lesz – az individualizmus és a verseny akadályozhatja a fejlődést.”

Gábor János

MVM
Rovattámogató ...
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 08., 16:10
A 2025-ben közzétett álláslehetőségek 8,7 százaléka, idén pedig 10 százalékuk kínál lehetőséget otthoni munkavégzésre. Az IT területeken és az SSC szektorban a leginkább jellemző, hogy a munkáltatók lehetővé teszik dolgozóiknak a home office valamilyen formáját. A UI, UX és webdesigner állások több mint felénél adott ez az opció – derült ki a Profession.hu legfrissebb adataiból.
2026. 09. 07., 11:25
Megérkeztek az első webes nyugtaadat-szolgáltatások a NAV-hoz. A szeptember 1-jén indult új rendszerben a papírnyugtás vállalkozások a Pénztárgép Portál egyszerű webes felületén küldhetik be a nyugtaadatokat. A rendszerben az első három napban már 20 ezer vállalkozás 424 ezer nyugta adatát rögzítette 1,5 milliárd forint értékben – tájékoztatott a NAV.
2026. 09. 07., 14:25
Budapest hagyományosan legkeresettebb kerületeiben esett vissza a legnagyobb mértékben a vevői érdeklődés az elmúlt egy évben. A legfrissebb kerületi adatok szerint a XIV. kerület iránti érdeklődés 20 százalékról 15 százalékra esett, a XIII. kerületé 25-ről 21-re, a VI. kerületé 19-ről 15 százalékra. Hasonló mértékben csökkent az érdeklődés a IX., a XI. és a VII. kerület iránt is.
2026. 09. 07., 18:25
Az ismeretek megszerzésének, rendszerezésének fontos része a kutatómunka, különösen a tudományos területeken. A kutatómunkára gyakran jön létre kutatási szerződés. E szerződéstípus legfontosabb jellemzőit dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2026-09-07 21:45:22
Vállalkozásfejlesztési fórum a VOSZ Budapesti Vállalkozásfejlesztési Iroda és a VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezete szervezésében.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS