Hivatalosan is visszaigényelhető lesz a behajthatatlan követelések áfája

2019. 06. 05., 15:32

Egy ideje egyértelmű, hogy Magyarország uniós jogot sért azzal, hogy nem engedi a behajthatatlan követelések áfájának visszatérítését. Az pedig, hogy immár magyar adózók ügye is az Európai Unió Bírósága (EUB) elé került, lépéskényszerbe hozta a magyar jogalkotót – írja dr. Fehér Tamás ügyvéd.

A napokban beterjesztett adócsomag megadná ugyan a lehetőséget az áfa visszakérésére, azonban – a bevezetni kívánt adminisztratív korlátozások miatt – bizonyos esetekben még mindig csak az uniós jogra hivatkozással lehet csak visszakérni az áfát.

En garde!

Az EUB elsőként az olasz Enzo di Maura ügyben mondta ki egyértelműen, hogy a tagállamoknak vissza kell adniuk az áfát akkor, ha egy teljesített ügylet ellenértéke véglegesen behajthatatlanná válik. Ez a döntés merőben ellentétes volt a magyar hatóságok és bíróságok korábbi megértésével, amely szerint a tagállamokat e tekintetben választási jog illeti meg. Ennél fogva több cég is felvette a kesztyűt, hogy végső soron bíróságon bizonyítsa igazát és – szükség esetén – az EUB közreműködésével kényszerítse ki a behajthatatlan követelésére jutó áfa visszatérítését.

Elővágás

A kormány tegnap benyújtott „tavaszi” adócsomagjából úgy tűnik, hogy a magyar jogalkotó inkább elébe megy a támadásnak. A javaslat szerint a Parlament maga emelné be az áfatörvénybe a visszatérítési lehetőséget és szabályozott mederbe terelné a kérdést.

Ha a javaslatot elfogadják, azzal kétségtelenül régi és fontos adósságot törleszt a jogalkotó. Régóta áldatlan állapotokat okoz az, hogy a magyar eladóknak olyan értékesítésük után is be kell fizetniük az áfát, amit a vevőjük soha nem térít meg. Ez sokszor furcsa és kevéssé jogszerű megoldásokra sarkallta a cégeket, például arra, hogy valós, teljesített értékesítéseikről szóló számláikat is lesztornózzák, csak azért, hogy ne kelljen egy soha meg nem térülő áfát befizetniük.

A most terítékre került javaslat ebben gyökeres változást hozna. Az ugyanis megengedné a jóhiszemű értékesítőknek, hogy számtalan formai és adminisztratív feltétel teljesítése esetén visszakérjék a behajthatatlanná váló követeléseikre jutó áfát. Az új rendelkezésre hivatkozással, ha arra a Parlament is áldását adja, 2020. január 1-jétől kérhetnék vissza az áfát a cégek.

Tus?

A tervezett rendelkezés ugyanakkor rejt buktatókat. Egyrészt a visszatérítésnek sok olyan adminisztratív feltétele lesz, amelyek jelentősen megnehezíthetik az áfa tényleges visszakérését. Ráadásul Ugyanakkor a javaslat szerint csak olyan értékesítés áfája lesz visszakérhető, amelyet 2016-ban, vagy azt követően teljesítettek. Magyarán több el nem évült ügylet áfája sem lesz visszakérhető, amely szintén megkérdőjelezhető korlátozásnak tűnik. Éppen ezért azoknak, akiknek a követelése korábbról datálódik, vagy akik egyéb okok miatt nem tudják, vagy nem akarják teljesíteni a most bevezetendő adminisztratív feltételeket, továbbra is érdemes lehet elgondolkodniuk azon, hogy a visszaigénylést közvetlenül az uniós jog alapján kezdeményezzék.

 

dr. Fehér Tamás ügyvéd, partner, adótanácsadó
Jalsovszky Ügyvédi Iroda

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-15 15:15:34
Tavasziné Kemencsik Gabriellát, a Tavaszi és Társa Kft. ügyvezetőjét, a salgótarjáni Tavaszi Cukrászda üzemeltetőjét országos Év Vállalkozója Díjjal ismerte el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2025-ben.
2025-11-14 18:05:00
A díjat immár negyedik alkalommal adják át azoknak a referenseknek és vállalkozásoknak, akik munkájukkal túlmutatnak a jogszabályi kötelezettségeken, és aktívan hozzájárulnak a fogyasztóvédelmi szemlélet, valamint a fogyasztóbarát vállalati kultúra erősítéséhez.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS