Szépasszonyvölgyben és a Balaton partján is ellenőrizték a borokat

Szépasszonyvölgyben és a Balaton partján is ellenőrizték a borokat
2023. 08. 01., 15:10

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság nyári szezonális ellenőrzéseinek sorában idén a balatoni „fröccsutcák” és a szépasszonyvölgyi „pince utcák” vizsgálatai is szerepeltek. Az akció során több mint 100 létesítményt, valamint azok alkoholos ital kínálatát ellenőrizték. Bár egy egri pince működését ideiglenesen fel kellett függeszteni, összességében megnyugtató tapasztalatokkal zárult a hatósági mustra – tájékoztatott dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkár.

A balatoni „fröccsutcák” vizsgálata során 101 vendéglátóhelyet, valamint előállító üzemet, illetve azok alkoholos ital kínálatát ellenőrizték a szakemberek. A fröccs alapborok kivétel nélkül rendelkeztek a Nébih által kiadott azonosítóval, továbbá nyomonkövethetőségük is megfelelő volt. Emellett a forgalmazók a helyszínen a számlát és a borkísérő okmányokat is be tudták mutatni. A vizsgált fröccsöket a legtöbb esetben palackos kiszerelésű borokból készítették.

A fröccsök előállításához szükséges higiéniai feltételek valamennyi ellenőrzött balatoni létesítményben biztosítottak voltak, továbbá az általános higiéniás állapotokkal kapcsolatban is pozitív tapasztalatokat hoztak a vizsgálatok. A vendéglátóhelyeken történő mosogatás megfelelőnek bizonyult, az egységek takarítási utasítással rendelkeztek, valamint a dolgozók egészségügyi kiskönyveit is rendben találták a szakemberek. Mindössze néhány esetben volt szükség intézkedésre a pult mögötti helyiség általános higiéniai állapota miatt.

A fröccskészítéshez használt alapborok egyértelműen azonosíthatóak, a kimérésükre szolgáló 1 és 2dl-es edények pedig hitelesítettek voltak. Az ellenőrzések során 27 hatósági mintavételre került sor, emellett 275 hazai, valamint 266 külföldi terméknél helyszíni alkoholmérést és adminisztratív nyomonkövetési vizsgálatot végeztek a szakemberek. A laboratóriumi vizsgálatok során mindössze két termékkel akadt gond: egy bornál érzékszervi, egynél pedig analitikai hibát tártak fel. A helyszínen vizsgált termékek analitikai jellemzőiben, például azok alkoholtartalmában, egy esetben sem állapítottak meg szabálytalanságot az ellenőrök.

A Nébih az egri Szépasszonyvölgy „pince utcáit” is ellenőrizte. Összesen 7 vendéglátót, valamint pincét vizsgált a hatóság, melyekben összesen 85 bortétel, továbbá 1 alkoholos ital és 3 pálinka nyomonkövethetőségét ellenőrizték. Mindösszesen egy forgalmazott termékkel kapcsolatban ‒ az eredetvédelmi előírások megsértése: jelölési nem megfelelőség miatt ‒ kellett a hatóságnak eljárást indítania. A felügyelők a vendéglátó egységek higiéniai állapotára is fókuszáltak. Egy helyszínen ideiglenesen felfüggesztették az üzem tevékenységét nyomonkövetési és higiéniai hiányosságok miatt. A többi egység ellenőrzése megfelelő eredménnyel zárult. (AM Sajtóiroda)

Fotó: Pelsőczy Csaba/Agrárminisztérium

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 16., 09:10
Kötelezővé teheti a munkáltató a túlórát? Van beleszólása a munkavállalónak a kötelező túlóra elrendelésébe? Megtagadhatja a munkavállaló a túlórázást vagy minden esetben köteles eleget tenni a munkáltató ilyen irányú utasításának? A kérdésekre dr. Kocsis Gergely ügyvéd válaszol.
2024-04-19 20:10:18
A 2023-2027. közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk megújult formában új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Az Országos Atomenergia Hivatal elindította Instagram oldalát, amelynek célja az ismeretterjesztés: rövid, szórakoztató posztok formájában mutatja be az atomenergia és annak békés célú alkalmazásához kapcsolódó érdekességeket elsősorban a diákoknak, illetve mindenkinek, aki az atomenergia iránt érdeklődik.