Nyugta nélkül nincs jótállás?

2019. 10. 11., 16:30

A Budapesti Békéltető Testület „A jogász válaszol” című sorozatában a jótállás egyik fontos kérdése kerül terítékre.

Kérdés

A kisfiam születésnapjára vásároltam egy elektromos kisautót még a nyáron, amely azonban kb. három hónap alatt tönkrement, egyik napról a másikra nem lehetett bekapcsolni. Megkerestem a problémával az eladót, aki kérte a vásárlásról a blokkot. Mondtam, hogy azt nem kaptunk, illetve a kisautó mellé jótállási jegy sem volt mellékelve, pedig vásárláskor az eladó bizonygatott bennünket, hogy garancia is van az autón, tehát ha bármi probléma lenne, visszavihetjük. Éppen ezért is döntöttünk a drágább mellett. Miután nem értettünk szót az ügyintézővel, a panaszunkra az üzletvezető is odajött, aki kerek perec kijelentette, hogy ha nincs nyugta, akkor garanciában nem tudják javítani vagy cserélni a kisautót. Való igaz, hogy nem tudom nyugta nélkül érvényesíteni a szavatossági jogaimat?

Válasz

Egy fogyasztó egy hibás termékkel kapcsolatban akár a kellékszavatossági, akár jótállási jogait kívánja érvényesíteni, a szerződés megkötését ő köteles bizonyítani. A vonatkozó 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet, valamint a 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet szerint a jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel érvényesíthetők. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása, valamint ha annak rendelkezésre bocsátása elmarad, ez nem érinti a jótállás érvényességét. Azonban akkor, ha a fogyasztó nem kap jótállási jegyet, vagy jótállás hiányában a kellékszavatossági jogait kívánja érvényesíteni, a szerződés megkötését akkor kell bizonyítottnak tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a fogyasztó bemutatja.

Ebből természetesen következik, hogy ha a fogyasztó nem tudja felmutatni a vásárlását igazoló bizonylatot (vagyis hogy az adott vállalkozástól vásárolta, illetve hogy mikor és milyen összegért vette a hibás terméket), a vállalkozás a fogyasztó bejelentése alapján még a termék bevizsgáltatására sem köteles, nemhogy a javítás vagy a csereigény teljesítésére. Ugyanígy, ha a vállalkozás a jogszabályban rögzített kötelező jótállás időtartamát meghaladó időtartamra vállalt egy adott termékre jótállást, ennek igazolása is a jótállási jegy birtokában történhet.

A fentiek alapján a vállalkozás jogszerűen járt el, amikor a termék hibabejelentésekor a fogyasztótól megkövetelte a nyugta bemutatását.

Éppen az ilyen esetek elkerülése érdekében mindig gondosan járjunk el egy-egy termék vásárlásakor, akár üzletben, akár interneten keresztül kerül sor a termék megvételére. A fogyasztók érdeke ugyanis, hogy a vásárlásukat legalább a jótállás, illetve a kellékszavatosság időtartama alatt mindenkor igazolni tudják, hogyha az adott termék meghibásodna, igényüknek a vállalkozás elutasító válasza esetén akár egy békéltető testületi eljárás során is érvényt szerezhessenek.

Budapesti Békéltető Testület

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-25 08:41:00
2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 559 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 385 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS