Nincsenek kirívó jogsértések a kuponos akciókban

2019. 10. 10., 17:32

Az év utolsó hónapjaiban a magazinokban és az interneten a vásárlási kedv fokozásának gyakori, népszerű eszközeiként jelennek meg a kuponok. A fogyasztóvédelmi hatóság rendszeres ellenőrzéseinek tapasztalatai azt mutatják, hogy kirívó jogsértések nincsenek, kifogás mindössze a vizsgált akciók huszadánál merült fel.

A kuponok közös jellemzője, hogy felhasználásukkal a termékek és a szolgáltatások rendszerint jelentős kedvezménnyel vásárolhatók meg, ezért ezekben az időszakokban nagyobb forgalommal számolhatnak a kereskedők. A hagyományos, papír alapú kuponokon feltüntethetik akár az árkedvezmény mértékét, akár azt, hogy egy termék áráért kettő kapható. A kuponok nemcsak magazinokban találhatóak meg, sok esetben már applikáción keresztül is hozzáférhetőek, sőt, közvetlenül az adott vállalkozás honlapjáról is le lehet tölteni azokat. A kuponos vásárlások során érdemes odafigyelni a kuponon szereplő akció határidejére, az árkedvezmény mértékére, a különböző termékkapcsolásokra. Fontos, hogy a kuponnal vásárolt akciós termékre, szolgáltatásra is az általános szavatossági-jótállási előírások és panaszkezelési szabályok az irányadók.

A magazinokban, reklámújságokban található kuponok mellett vannak olyan webáruházak, amelyek célzottan kupont értékesítenek, ezeket a vásárló más vállalkozásnál válthatja be. Az ilyen honlapon történt vásárlás esetén előfordulhat, hogy már a kuponnal is probléma van, például nem létező tanfolyamot hirdet. Ebben az esetben a kupont áruló webáruházhoz kell fordulni. Ha a kuponnal akciósan megvásárolt termékkel vagy szolgáltatással nem elégedett a fogyasztó, pl. elromlott a kuponnal vett kávéfőző, vagy a szállodai szolgáltatás színvonala maradt el az ígéretektől, akkor a terméket értékesítő vagy a szolgáltatást ténylegesen nyújtó céggel szemben érvényesíthetjük jogainkat.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium IT Laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság rendszeresen ellenőrzi a kuponos értékesítést. A tavaly a hagyományos és online kereskedelmi forgalomban elvégzett összesen közel 300 kuponos vizsgálat mindössze 5 százalékában merült fel kifogás. A problémás esetekben többnyire a kereskedő nem vonta le a termék árából a kuponon szereplő kedvezményt, vagy a hirdetés ellenére nem fogadta el a kupont. Előfordult a próbavásárlás során, hogy az online megrendelt termékre nem vonatkozott a kuponakció, de erről vásárlás előtt nem adtak tájékoztatást.

A fogyasztóvédelmi hatóság és az ITM IT laboratóriuma az idei őszi kuponnapok során is próbavásárlásokkal ellenőriz. A hatósági jelenlét célja a vásárlók és a tisztességes vállalkozások védelme. (ITM Kommunikáció)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 08., 16:10
Az első félév gazdasági mutatói már óvatos élénkülést jeleznek, ez azonban még nem jelent meg a vállalkozói döntésekben. Az OPTEN adatai szerint lassult a társas vállalkozások fogyása, de az alapítások továbbra is visszafogottak, miközben a korábbi évek vállalati kockázatai sem futottak még ki. A cégtrend így egyelőre nem fordulatot, hanem kivárást tükröz.
2026-07-10 12:20:00
Az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium 53 szakmai szervezet bevonásával olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyek alapján a NAK – az eddigi működésével ellentétben – kizárólag szakmai érdekképviseleti feladatokat lát majd el – tájékoztatott Bóna Szabolcs miniszter.
2026-07-09 11:25:00
A polgári jog, így a Polgári Törvénykönyv védelemben részesít minden személyiségi jogot, de bizonyos személyiségi jogokat külön is nevesít. Ide tartozik a magántitokhoz fűződő jog is, amely az egyénnek a saját adatai, titkai feletti rendelkezést testesíti meg. Hogyan valósul meg a magántitok védelme? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
2026-07-08 17:40:00
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a második negyedévben megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja 58 500 forint volt a személygépkocsik körében, ami 12 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában tapasztalt 66 500 forintos szinttől. A szerződések több mint felét négy biztosítónál kötötték az ügyfelek ebben az időszakban.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS