Nébih: „felemás eredménnyel” zárult a Tisza-tó és környéke nyári szezonális ellenőrzése

2023. 07. 06., 12:11

A megújult nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés az idei évben a Tiszta-tónál, valamint annak tágabb környezetében működő vendéglátó egységekre is kiterjedt.

A kibővített nyári ellenőrés idén egy-egy jelentősebb területre kiemelt figyelemmel összpontosít. Ezek sorába tartozik a Tisza-tó környéki vendéglátás is, melynek egy héten át tartó szemrevételezésére a vizsgálatsorozat első szakaszában került sor.

A kontroll fókuszában az éttermek higiéniás állapotának vizsgálata mellett, az alapanyagok nyomonkövethetőségének, megfelelőségének, továbbá kezelésének ellenőrzése is helyet kapott.

A feltárt eredmények összességében vegyesnek mondhatóak, az ellenőrzött egységek számottevő hányadában ugyanis fellelhetőek voltak hibák, ugyanakkor ezek többségében csak kisebb hiányosságok voltak, a higiéniai állapotok döntően megfeleltek az előírásoknak. Pozitívumként említendő, hogy az allergén információk feltüntetése nagyrészt rendben volt.

Jellemző szabálytalanságként emelhető ki a megfelelő kézmosási feltételek biztosításának hiánya. Emellett több helyen lejárt minőség-megőrzési vagy fogyaszthatósági idejű élelmiszerek is előkerültek a számonkérés folyamán.

Súlyosabb élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat a szakemberek mindössze egy ellenőrzött egyégben állapítottak meg. Az ellenőrök többek között az alapanyagok nem megfelelő kezelése, valamint a szabálytalan szakosított tárolás kapcsán, továbbá a szennyezett főzőberendezés és készételes hűtő miatt marasztalták el a létesítményt. A hatóság elrendelte az ezen a helyen fellelt, több mint 1000 kg nem nyomonkövethető élelmiszer forgalomból való kivonását, valamint a forgalomba hozatal/felhasználás azonnali hatályú megtiltását.

A hatóság az ellenőrzések alatt összesen közel 1300 kg jogsértő terméket vont ki a forgalomból. Az egy héten át tartó vizsgálatsorozat során az ellenőrzések több mint fele tárt fel hibákat.

Az eljárások és a bírságok megállapítása folyamatban van, a nyári szezon elején elvégzett ellenőrzéseknek köszönhetően azonban az érintett vendéglátó egységek a feltárt hibákat még a nyár hátralévő, hosszabb időszaka előtt javítani tudják. (Nébih)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 07. 16., 15:40
Az inflációérzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben a munkaerőpiaci hangulat tartósnak látszik. Talán a beruházások volumene is visszaáll az egy évvel ezelőtti szintre – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üzleti hangulat-indexének második negyedéves felmérésének eredményeit bemutató beszélgetésen.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A szeptemberben induló qvik elektronikus fizetési alternatíva szolgáltatási díjtól és tranzakciós illetéktől mentesen, egyfajta átutalási formaként nyújthat kedvezőbb feltételeket a vevőknek, míg a boltok, webáruházak is jobban járnak vele – állítja ebben az epizódban Luspay Miklós. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi infrastruktúrák és pénzforgalom igazgatóságának vezetője egyértelművé tette: az új rendszernek fontos célja a banki verseny élénkítése, amit kiválóan szolgálhat a bankkártyától független, számlák közötti, azonnali, biztonságos és olcsó fizetési megoldást kínáló qvik infrastruktúra. Hogyan teheti ez könnyebbé mindenki életét?
2024. 07. 03., 08:25
epizód: 2024 / 13   |   hossz: 20:51
Az OFA Nonprofit Kft. „Az év felelős foglalkoztatója” pályázat keretében évről évre összegyűjti és díjazza azokat a hazai munkáltatókat, akik kiemelkedő tevékenységet folytatnak a foglalkoztatás területén. A cég közzé is teszi azokat a jó gyakorlatokat, amelyek hozzájárulnak a terület fejlődéséhez. A díjakat, amelyekre 2024-ben július 19-ig lehet pályázni, öt kategóriában osztják ki: kisvállalkozások, középvállalkozások, nagyvállalatok I-II., illetve egyéb gazdálkodó szervezetek. Kiosztanak különdíjakat is, amelyek különösen érdekesek, hiszen gyakran olyan innovatív ötleteket takarnak, amelyeket nem feltétlenül a pénz motivált – mondta el Endrész Alexandra programvezető.
2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS