Megbuktak a hoverboardok a fogyasztóvédelmi vizsgálaton

2020. 10. 07., 13:00

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium akkreditált műszaki laboratóriuma a családok, gyermekek biztonsága érdekében összesen 14 elektromos rollert és hoverboardot vizsgált meg. A laboreredmények alapján mindössze két roller használata veszélytelen, az összes többi eszköz forgalmazását megtiltotta a hatóság.

A termékbiztonsági ellenőrzések célja a veszélyes árucikkek kiszűrése, a balesetek megelőzése. Az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma hat elektromos rollert, nyolc hoverboardot és akkumulátortöltőiket vizsgálta meg. A sérülésveszélyes kialakításuk miatt négy e-roller és mindegyik hoverboard megbukott az ellenőrzésen. Utóbbiak közül kettő töltőjéről is megállapították, hogy áramütést okozhatnak.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint elmondta: „A fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek és hoverboardok laborvizsgálata szerint tizennégyből tizenkét termék használata kockázatos. A fogyasztóvédelmi hatóság haladéktalanul intézkedett, megtiltotta a járművek további forgalmazását. A súlyos kockázatú termékeket visszahívják a vásárlóktól.”

Az ITM kifejtette: a hoverboardok mindegyikére jellemző hiba volt, hogy éles szélű, sorjás, mozgó részeken vezették át a belső vezetékeket, amelyek így megsérülhetnek, és belső zárlatot okozhatnak. Az egyensúlyozva vezérelhető kétkerekű járművek emiatt menet közben leállhatnak, meghibásodásuk így zúzódásokkal, végtagtöréssel és egyéb sérülésekkel járhat.

Több vizsgált terméknek volt felróható a nem megfelelő, balesetveszélyes szerkezeti kialakítás. Az elégtelen anyagvastagság miatt a roller szára eltört, a hiányos rögzíthetőség miatt a kormány szára levált. A szakemberek találtak olyan elektromos rollert is, amelynek első kerekét sem biztosították kilazulás ellen, fogantyúja pedig nem akadályozta meg a kéz lecsúszását a markolatról.

Egyes járművek akkumulátorai mellől elmaradt a hőmérsékletfigyelő eszköz, amely megakadályozná a túlhevülést, a használat vagy töltés közbeni kigyulladást. A vizsgált töltők némelyikének túl vékony volt a hálózati csatlakozóvezetéke, nem volt megfelelő szigetelése. Néhány esetben pedig a hálózati csatlakozódugó volt kisebb az előírtnál, ezek a hiányosságok áramütést okozhatnak.

A felsorolt hibák komoly veszélybe sodorhatják a használókat, a már említetteken túl akár a kézujj csonkolását, agyrázkódást, koponya- vagy gerinctörést is eredményezhetnek. A vizsgált termékek tételes listája a feltárt hiányosságok jegyzékével együtt a https://www.fogyasztovedelem.kormany.hu/ oldalról érhető el.

Az ITM aktív fogyasztóvédelmi jelenléttel, rendszeres piacfelügyeleti és termékbiztonsági ellenőrzésekkel járul hozzá a magyar családok és gyermekek biztonságához - tették hozzá. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS