Élelmiszerárstop: nem figyelmeztet, rögtön bírságol a hatóság

2022. 01. 27., 18:55

A hagyományos üzletek mellett az élelmiszert értékesítő webshopokban is vizsgálja február elsejétől a rögzített árak betartását a fogyasztóvédelem. A kijelölt termékeket a tavaly október közepinél drágábban kínáló, az előírt mennyiséget készleten nem tartó vagy a tájékoztatásban mulasztó kereskedő az első jogsértést sem ússza meg figyelmeztetéssel – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese kiemelte: a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szakemberei az általános gyakorlattól eltérően kötelezően bírságot szabnak ki, amely 50 ezertől akár több millió forintra rúghat.

A járvány, az európai energiaválság és elszabadult energiaárak miatt egész Európában jelentősen nőnek az élelmiszerárak, és ez sajnos Magyarországra is begyűrűzik.  A kormány a magyar családok védelme érdekében döntött az élelmiszerárstopról. Az intézkedés február elsejétől a tavaly október 15-i szinten rögzíti a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, csirkefarhát és a 2,8 százalékos UHT tehéntej árát. A rezsicsökkentés, a benzinárstop és a kamatstop után ezzel újabb beavatkozás javítja a magyarok megélhetését. A nagy mennyiségben fogyó élelmiszerek limitált árának köszönhetően havonta több ezer forintot takaríthatnak meg a háztartások. Az árstop különösen a gyermekes családokat és az időseket védi.

A rendelkezések betartását február 1-jétől az ország minden részében ellenőrzik a kormányhivatalok. A fogyasztóvédelmi szakemberek a kisboltoktól a piacokon át a hipermarketekig mindenütt vizsgálódnak majd, ahol élelmiszert lehet venni, így az online shopokban is. Ha egy vállalkozás egyszerre tart fenn üzletet és webáruházat, akkor mindkét csatornára lefolytatják az ellenőrzést. A beszerzési vagy önköltségi árnál olcsóbb értékesítés tilalmába ütköző esetekben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) járhat el. A fogyasztóvédelmi kollégák az efféle jogsértéseket jelzik a társhatóságnak.

Schanda Tamás kifejtette: „„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a helyes jogalkalmazás érdekében segédletet állított össze az előírásszerű árképzésről, készletezésről. Ha a hatóság mégis jogsértést tapasztal, kötelezően bírságol. Az 50 ezer forinttól akár 3 millió forintig tartó bírság többször is kiszabható, második alkalommal a korábbi tétel legalább kétszerese lehet. Ismételt jogsértés esetén a kereskedő tevékenysége ideiglenesen, legalább egy napra, legfeljebb fél évre korlátozható. Ha fogyasztótól érkezik panasz az élelmiszerárstop megszegéséről, a hatóság azt közérdekű bejelentésként kezeli, és haladéktalanul kivizsgálja. Az ITM a következő hónapokban rendszeresen beszámol majd az ellenőrzési tapasztalatokról.” (ITM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-08 16:10:00
A 2025-ben közzétett álláslehetőségek 8,7 százaléka, idén pedig 10 százalékuk kínál lehetőséget otthoni munkavégzésre. Az IT területeken és az SSC szektorban a leginkább jellemző, hogy a munkáltatók lehetővé teszik dolgozóiknak a home office valamilyen formáját. A UI, UX és webdesigner állások több mint felénél adott ez az opció – derült ki a Profession.hu legfrissebb adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS