Egyetlen kalandparkot sem kellett bezárni

2020. 07. 24., 13:00

Jobban odafigyelnek az üzemeltetők a kalandparkok biztonságosságára az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt, hagyományos szezonindító vizsgálat tapasztalatai szerint. A fogyasztóvédelmi hatóság a kalandpályák mindössze hat százalékának használatát tiltotta meg ideiglenesen, a feltárt dokumentációs hiányosságok pótlása után ezek is újra üzembe állhatnak – derül ki az ITM pénteki közleményéből.

Idén nyáron is fokozott figyelmet fordít az ITM a kikapcsolódni vágyó családok, fiatalok, gyermekek biztonságára. A koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt a szezonindítás a szokásosnál későbbre tolódott, a kalandparkok még csak részlegesen üzemelnek, a korábbi években ellenőrzöttek mintegy hatoda ki sem nyitott. A kormányhivatalok így a tavalyi 84 kalandpark helyett idén országosan 73 helyszínen vizsgálódhattak. Az ellenőrzött pályák száma azonban ennek ellenére is nőtt a múlt esztendei 310-ről 345-re.

A fogyasztóvédelmi hatóság a tárca kezdeményezésére a korlátozások enyhítését követően, még a nyári vakáció előtt kezdte meg a kalandparkok ellenőrzését. A vizsgálat a kalandpályák – a kötélpályák és kötélcsúszdák, függőhidak, mászófalak – üzemeltetési körülményeire, a biztonságosságot igazoló dokumentációkra irányult.

A kalandparkokban kialakított pályák műszaki állapotának rendszeres vizsgálatát erre kijelölt tanúsító szervezetek végzik. A fogyasztóvédelmi szakemberek az e szervezetek által kiállított megfelelőségi tanúsítványokat és a látogatók számára is információt nyújtó adattáblákon feltüntetendő jelöléseket ellenőrizték. A vizsgálat kiterjedt az üzemeltetési napló jogszerű vezetésére és a kezelő személyzet szükséges képesítési igazolásainak meglétére is - áll a közleményben.

A fogyasztóvédelmi hatóságnak idén nem kellett bezárnia egyetlen kalandparkot sem. A kalandpályák 16 százaléka nem felelt meg teljes körűen az előírásoknak, ez a tavalyi 30 százalékhoz képest jelentős javulás. A szakemberek öt megyében (Győr-Moson-Sopron, Pest, Vas, Veszprém és Zala) összesen kilenc kalandparkban, 56 kalandpálya esetében tártak fel mulasztásokat. Ezek közül is csak három helyszínen kellett 22 kalandpálya használatát ideiglenesen megtiltani, amelyek ismét használhatók lesznek, amint az üzemeltetők pótolják a hiányosságokat” – Keszthelyi Nikoletta, az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a közlemény szerint.

A rendszeres fogyasztóvédelmi ellenőrzések hozzájárulnak ahhoz, hogy a kalandparkok üzemeltetői tisztában legyenek a biztonságos működtetéshez szükséges követelményekkel. A korábban már vizsgált létesítményekben jellemzően sokkal nagyobb körültekintéssel járnak el a pályák szezon eleji beindítása során. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS