300 ezer forintos bírságot kell fizetnie a csirkéjét aranyáron kínáló hentesnek

2020. 04. 09., 11:30

Megszületett a hatósági döntés a Lehel téri piacon a csirkehúst túlzott árakon áruló kereskedő ügyében, a vállalkozásra 300 ezer forintos bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium csütörtökön.

Március közepén méregdrágán kínált csirkehúsról készült fotók váltottak ki komoly közfelháborodást a közösségi oldalakon. Az ITM kezdeményezésére a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai helyszíni ellenőrzést végeztek a budapesti Lehel és Fővám téri piacokon március 18-án. A vizsgálat tapasztalatai szerint a fényképeken látható csirkehús-árak kirívóak voltak, más üzletekben hasonló mértékű árakra nem akadt példa. A vállalkozóval szemben fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indult.

A fogyasztóvédelem már február végétől kiemelten vizsgálja, hogy a kereskedők nem használják-e ki a magasabb kereslet adta lehetőséget, nem élnek-e vissza a vásárlók járvány-okozta aggodalmaival. A szakemberek figyelik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot és a megtévesztő tájékoztatást is, és ahol szükséges, fellépnek a jogsértő vállalkozói magatartással szemben. A hatóság április elejéig több mint 700 üzletet vizsgált, 70 bolt esetében indít eljárást árfeltüntetési jogsértések miatt – közölte az ITM.

Szintén sokak figyelmét keltette fel, hogy egy cég csaknem 15 ezer forintos áron hirdetett koronavírus elleni autófertőtlenítést egy Vecsésen kihelyezett molinón és közösségi oldalon. A megtévesztés miatt elindított hatósági eljárás eredményeként kiadott határozatában a Pest Megyei Kormányhivatal arra kötelezte az autómosót, hogy a jövőben reklámhordózóin, kereskedelmi kommunikációjában csak hitelt érdemlő dokumentumokkal alátámasztható állításokat közöljön.

Az ITM élelmiszer és vegyipari laboratóriuma 69 féle kézfertőtlenítőt, antibakteriális szappant, folyékony szappant és tusfürdőt, valamint felületfertőtlenítőt ellenőrzött. A vizsgálat szerint két, elsősorban webshopban kínált kézfertőtlenítő teljesen hatástalannak bizonyult. Az egyik termékkel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy illegális gyártás folyik, így a rendőrség a tárcától is kért tájékoztatást az ellenőrzött szerről és a laborvizsgálati eredményekről.

A hatósági fellépés egy több mint 22 millió forintos kárt okozó fővárosi hamisító banda leleplezéséhez vezetett, amelynek tagjait üzletszerűen, bűnszövetségben és közveszély helyszínén elkövetett csalás gyanúja miatt vonták eljárás alá.

A minisztérium továbbra is fokozott figyelemmel kíséri a hasonló jelenségeket, indokolt esetben haladéktalan intézkedésekkel védi a magyar családokat, vásárlókat - hangsúlyozta közleményében az ITM. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 24., 11:10
Az Európai Parlament 2024. április 24-én elfogadta a platformalapú munkavégzés munkakörülményeinek javításáról szóló irányelvét. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szemán Péter, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners munkajogi csoportjának vezetője foglalta össze.
2024-05-28 10:10:00
A szerződés alapvető jellemzője, hogy a felek egybehangzó akaratát fejezi ki. Mi a helyzet akkor, hogy az egyik szerződő felet tévedésbe ejtették, és emiatt döntött a szerződéskötés mellett? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2024-05-28 08:00:44
Már régóta túl sok olasz, ázsiai, fúziós és akármilyen szakácskönyv van a piacon, miközben a modern időknek és vásárlói igényeknek megfelelő, a magyar konyhát maximális szakmaisággal megközelítőből meg alig.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  Rovathírek: GUSTO

Már régóta túl sok olasz, ázsiai, fúziós és akármilyen szakácskönyv van a piacon, miközben a modern időknek és vásárlói igényeknek megfelelő, a magyar konyhát maximális szakmaisággal megközelítőből meg alig.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS