153 nyári táborban ellenőrzött a Nébih, ezt tapasztalták

2023. 07. 24., 18:43

Több mint 150 nyári táborban jártak a Nébih felügyelői, s bár akadtak kisebb hiányosságok, a táborok többsége a jogszabályoknak megfelelően működik. Eljárást két esetben, egy budapesti és egy Komárom-Esztergom vármegyei tábor üzemeltetőivel szemben indítottak.

A nyári szezonális ellenőrzés június 26-tól július 7-ig tartó időszakában a nyári táborok étkeztetését biztosító egységek vizsgálata zajlott. A szakemberek 153 táborban jártak, melyekben a vizsgálat idején 8196 fő étkeztetéséről gondoskodtak.

Általános tapasztalat, hogy a több turnusra tervező táboroztatók felkészültebbek, mint akik csak egy-két hétre fogadnak gyerekeket. Összességben a táborok üzemeltetése megfelelt az élelmiszerbiztonsági jogszabályoknak. Pozitívumként kiemelhető, hogy az ételek és élelmiszerek nyomonkövetése minden esetben megfelelő volt.

Az ételminták kezelésével és a HACCP-ben előírt dokumentumok naprakész vezetésével is alig akadt gond. A hiányosságok között említhető, hogy több esetben a dolgozók nem rendelkeztek érvényes egészségügyi könyvvel, a fertőtlenítő mosogatás nem mindenhol valósult meg, valamint a konyhákon használaton kívüli, vagy épp oda nem illő tárgyakat tároltak.

Emellett a dolgozók élelmiszerbiztonsági és higiéniai tudása is többször hiányosnak bizonyult. A kisebb hiányosságokat az ellenőrzés ideje alatt azonnal javították, egyéb esetekben a vállalkozásokkal szemben eljárás indult.

Az összességében pozitív mérleg mellett két, táborokat is kiszolgáló vendéglátóhellyel szemben kellett azonnali intézkedést tenni. Egy budapesti bisztró és egy Komárom-Esztergom vármegyei étterem esetében is súlyos élelmiszerbiztonsági szabálytalanságokat tártak fel az ellenőrök: például az ételeket nem megfelelő helyen és hőmérsékleten tárolták, de a higiéniai körülmények is erősen kifogásolhatóak voltak.

A szezonális ellenőrzés augusztus 11-ig folytatódik. A szakemberek számos tipikusan nyári szakterületet és népszerű termékkört vizsgálnak még a következő hetekben.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS