Balogh-Mázi Mária

Itt találod az összes cikket a „Balogh-Mázi Mária” témában!

Nyolc vállalkozás már ötödször nyerte el a Szerethető Munkahely címet

Nyolc vállalkozás már ötödször nyerte el a Szerethető Munkahely címet

Ötödik alkalommal hirdette meg a DreamJo.bs a Szerethető Munkahelyek díjat, ahol idén is azokat a cégeket jutalmazták, amelyeket a szavazók a legvonzóbbnak találtak. A tavalyi 1100 nevezőhöz képest, most 1600 munkahely mérettette meg.
2021. 01. 27., 16:00
Csökkent a szakadék a fővárosi és a vidéki bérek között

2020-ban is Budapesten lehetett a legjobban keresni Magyarországon, azonban a vidéki fizetések jelentősen felzárkóztak a fővároshoz a korábbi évekhez képest. A legmagasabb átlagfizetéssel Komárom-Esztergom megyében számolhattak, a legalacsonyabb bruttó béreket pedig a Csongrád megyében vihették haza.

2020. 11. 17., 10:45
Négyszeres Szerethető Munkahelyeket is díjaztak

A DreamJo.bs negyedik alkalommal hirdette meg a Szerethető Munkahelyek Díjat. Mivel 2018 óta a kkv-k mellett a nagyvállalatok is pályázhatnak a versenyre, valóban minden szerethető munkahelynek lehetősége van arra, hogy felkerüljön a térképre lokációtól és cégmérettől függetlenül.

2020. 07. 21., 10:00
Idén már a legszerethetőbb munkavállalót is díjazzák

Negyedik alkalommal hirdette meg a DreamJo.bs a Szerethető Munkahelyek díjat, amely több szempontból is megújul az idei évben, részben a vírus okozta piaci változások hatására. Többek között fókuszba kerül majd, hogy a jelenlegi helyzetben egyáltalán hogyan maradhat szerethető egy munkahely.

2020. 02. 24., 10:45
Még mindig növekszik a munkaerő-kereslet az IT iparágban

Home office lehetőséggel, család- és kutyabarát környezettel és az egészségtudatos életmód támogatásával igyekeztek 2019-ben kedvezni a cégek munkavállalóiknak, derül ki a DreamJo.bs tavalyi adataiból.

2019. 11. 11., 11:45
A DreamJo.bs idén is kihirdette a TOP 125 Szerethető Munkahelyet

A Dreamjo.bs idén harmadszor is meghirdette a Szerethető Munkahelyek Díjat, hogy újra megtalálják a legvonzóbb munkahelyeket, ahová a csapattagok örömmel járnak be dolgozni. A díjazottak több, mint 40 ezer szavazat alapján és közel 500 cég közül kerültek a Top 125 legszerethetőbb munkahely közé.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS