A DreamJo.bs idén is kihirdette a TOP 125 Szerethető Munkahelyet

2019. 11. 11., 11:45

A Dreamjo.bs idén harmadszor is meghirdette a Szerethető Munkahelyek Díjat, hogy újra megtalálják a legvonzóbb munkahelyeket, ahová a csapattagok örömmel járnak be dolgozni. A díjazottak több, mint 40 ezer szavazat alapján és közel 500 cég közül kerültek a Top 125 legszerethetőbb munkahely közé. Az elmúlt években az iparági dominancia terén nem történt változás: a nevezők és a díjazott cégek többsége is az IT szektorból érkezett, illetve idén is az 50 főnél kisebb csapatok képviselték magukat nagyobb számban. Bár a legtöbben a fővárosból jelentkeztek, a vidéki cégek is szép számmal bekapcsolódtak a versenybe, összesen 65 városból.

A verseny során az induló nagyvállalatok és KKV-k a DreamJo.bs ingyenes platformján nevezhettek, amelyen minden cégnek lehetősége volt kreatívan és őszintén bemutatkozni a nevezési időszak végéig, azaz szeptember 30-ig.

Október 1-től egy hónapon át lehetett szavazni a Szerethető Munkahelyek Díj versenyben, ahol idén is a közönségzsűri döntött a Top 125 díjazottról. A szavazóknak lehetőségük volt értékelni a cégeket és őszinte véleményt mondhattak a nevező KKV-król és nagyvállalatokról. A tavalyi nevezési számhoz képest idén közel másfélszer annyian, közel 500 vállalat indult a versenyen. Arról, hogy közülük melyek kerüljenek a top 125 közé, a tavalyi 20 ezres szavazatszámhoz képest kétszer annyi, több, mint 40 ezer szavazat döntött.

A DreamJo.bs kutatása szerint az önkéntes zsűri, azaz a szavazók azokat a cégeket találták a legszerethetőbbnek, ahol az aktív és leendő kollégáknak van lehetőségük a cégen belül fejlődni. A válaszadók több mint kétharmada jelölte be ezt mint szempontot egy új munkahely választásnál és a meglévő megtartásánál. A második helyen a családbarát jelző végzett és a harmadikon a sokszínű és befogadó munkahely. A szavazók még azokat a cégeket értékelték magas pontszámmal, amelyek részletgazdagon mutatkoztak be a versenyben való részvételhez kitöltendő cégprofiljukon.

A két alapító – Balogh Péter és Balogh-Mázi Mária – elmondása szerint nem versenyként tekintenek a Szerethető Munkahelyek Díjra, hanem egy lehetőségre, ahol sok kiváló KKV és nagyvállalat őszintén és kreatívan bemutatkozhat.

Úgy vélik, nincs sikerrecept, mivel minden cég másképpen szerethető, de ami közös kell legyen bennük, az a  cégvezetők törekvése arra,  hogy megtalálják az összhangot az ott dolgozó emberekkel és a csapattagok szívesen járjanak be dolgozni. 

Néhányan 2019 legszerethetőbb munkahelyei közül:

LEGO

Bátor Tábor Alapítvány

KAJAHU

Green Fox Academy

BOOKR Kids

IKEA

Miért fontos még az őszinte kommunikáció a cégek részéről? 

„A munkavállalók nagyra értékelik, ha egy cég hitelesen kommunikál magáról. Ez csaknem lefelezi a munkatárs- keresés költségeit” – számolt be Balogh- Mázi Mária, a DreamJo.bs ügyvezetője. „A versenyhez használt profilokat úgy dolgoztuk ki, hogy a versenyzők a szokásostól eltérő kérdések mentén, minél őszintébben tudják bemutatni magukat.”

A szavazás során algoritmus osztotta el a nevezett cégeket a szavazók között, így minden bemutatkozó oldal egyenlő arányban került a nagyközönség elé elbírálásra.A szavazáson túl a „Dolgoznék itt” gomb segítségével is nyilatkozhattak az érdeklődők közvetlenül szavazva a nevező cégek profilján.  Így több száz leendő munkavállaló iratkozhatott fel a szerethető cégek „Dolgoznék itt” listájára, ahonnan első kézből értesülhetnek majd a munkalehetőségekről. Nagyvállalati és KKV kategóriában is hirdettek különdíjasokat, továbbá kisorsolásra kerültek a nevezői és a szavazói nyeremények is.

A verseny díjazottjait november 21-én ünnepélyes díjátadó gálán köszöntik a szervezők, amelyen a szakmai különdíjakat is átadják. A TOP cégek részére a szakmai zsűri osztja ki idén is a HR és Employer Branding különdíjakat mikro-, kis-, közép-, és nagyvállalat kategóriákban.

A Top 25 nagyvállalat és a Top 100 KKV Szerethető Munkahely listája elérhető a https://szerethetomunkahelyek.hu/hu oldalon.

***

A DreamJo.bs egy újgenerációs állásportál, ahol a cégek őszintén bemutathatják önmagukat, hogy olyan új kollégát találhassanak, aki valóban passzol a csapatba. A DreamJo.bs-nál abban hisznek, hogy minden munkahely valaki álommunkahelye - és mindenki álommunkaerő az álommunkahelyén. A DreamJo.bs-nál azon dolgoznak, hogy mindenki tudatosan dönthesse el, hol érezné jól magát, tudna boldogan dolgozni.

A DreamJo.bs minden oldalra kikerülő céges profil és hirdetés áttekintésével (és tanácsadással) segíti a cégeket, hogy bemutathassák: miért szerethetőek. A DreamJo.bs és a Szerethető Munkahelyek koncepcióját Balogh Péter és Balogh-Mázi Mária álmodták meg.

 

(A vezető fotó a 2018-as díjátadón készült.)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 30., 18:05
A tervek szerint július 1-jén életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot. A Duna House ezért a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is megkérdezte.
2025-05-29 22:15:41
A Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége 2025. június 12-én EPR szakmai konferenciát szervez, melyre szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS