Nyolc vállalkozás már ötödször nyerte el a Szerethető Munkahely címet

2021. 11. 22., 12:16

Ötödik alkalommal hirdette meg a DreamJo.bs a Szerethető Munkahelyek díjat, ahol idén is azokat a cégeket jutalmazták, amelyeket a szavazók a legvonzóbbnak találtak. A tavalyi 1100 nevezőhöz képest, most 1600 munkahely mérettette meg magát, ráadásul idén nemcsak magyarországi, illetve erdélyi cégek, de Románia más részén működő vállalatok is indultak a versenyen. A díj iránti egyre nagyobb érdeklődést az is mutatja, hogy a szavazók száma is emelkedett: idén már 68.000 szavazat érkezett a pályázókra. Az elismerést a legjobb eredményt elérő 150 KKV-nak, 35 nagyvállalatnak és 15 romániai cégnek ítélték oda, a díjátadót pedig ebben az évben is ingyenes konferencia kísérte.

„Tavaly a járványügyi helyzet hatására döntöttünk úgy, hogy ingyenesen látogatható konferenciával támogatjuk a szakmai kapcsolatok erősítését és a vállalatok képviselőinek tudásmegosztását. A konferencia tavalyi sikere után nem volt kérdés, hogy ezt idén is folytatjuk, és büszkék vagyunk rá, hogy hazánk vezető szakemberei fogadták el meghívásunkat az eseményre, akik beszéltek 2022 várható trendjeiről, a lehetséges vállalkozói stratégiákról és lehetőségekről, a jó munkahely ismérveiről és sok más hasznos témáról” – mondta Balogh-Mázi Mária, a DreamJo.bs vezérigazgatója és a Szerethető Munkahelyek díj megálmodója, aki hozzátette, hogy a konferencia nemcsak a vállalatvezetőknek és cégtulajdonosoknak, de a munkavállalók számára is rengeteg érdekességgel szolgált.

Rekord mennyiségű szavazat érkezett

A díjak odaítélésében az idei évben is a munkavállalók és munkakeresők döntöttek. Ráadásul a tavalyi 57.000 szavazatot most közel 20%-kal sikerült felülmúlni, a cégekre 2021-ben több mint 68.000 értékelés érkezett. A nevezők legnagyobb része kisvállalat (50 százalék) és középvállalat (18 százalék) volt idén is, de a nagyvállalatok (11 százalék) és mikrovállalatok (21 százalék) is képviseltették magukat a versenyben. A hazai nevezők közül sokan (24,7 százalék) a szoftverfejlesztésben tevékenykednek, de számos cég indult kommunikáció és marketing, mérnöki, műszaki, pénzügyi és gyártási iparágból is.

A jelentkezők kétharmada budapesti székhellyel rendelkezik, de a vidéki nagyvárosokban működő vállalatok is egyre többen mérettetik meg magukat a versenyben, leginkább Debrecenből, Szegedről, Pécsről, Győrből, Veszprémből és Székesfehérvárról érkeztek jelentkezések.

Ötszörös Szerethető Munkahelyeket is díjaztak

Az idén öt éves Szerethető Munkahelyek díjnak számos visszatérője is van. A nevezők közel 75 százaléka a tavalyi évben is jelentkezett, 33 százalékuk pedig már harmadik éve versenyben van. A 185 magyarországi díjazott háromnegyede már évek óta birtokolja a Szerethető Munkahely címet, 8 cég pedig immáron 5. alkalommal kapta meg a díjat, ők a BOOKR Kids, az Infosector, a PV Napenergia, a Számlázz.hu, a UXstudio, az Emarsys-Technologies Kft., a Green Fox Academy és a Webtown.

Bővült a romániai jelentkezők köre

A romániai versenyben újdonság volt idén, hogy nemcsak erdélyi cégek indulhattak, hanem Románia bármely részéről várták a nevezőket. A munkahelyek legnagyobb része (több, mint 36%) székelyudvarhelyi székhellyel rendelkezik, ezt követi Csíkszereda több mint 13%-kal, majd Kolozsvár és Marosvásárhely, a nevezők több, mint 40%-a pedig Románia más településeiről érkezett. Cégméret tekintetében túlnyomórészt kisvállalatok indultak Romániában, de számos középvállalat is képviselteti magát, és a nagyvállalatok is megjelentek.

A kereskedelmi szektorból érkezett a legtöbb jelentkezés, őket pedig a szoftverfejlesztési iparág követte, de népszerű volt a verseny a kommunikáció és a marketing, a gyártás, valamint az élelmiszeripar képviselőinek körében is. A földrajzi bővülés a számokban is meglátszik, hiszen a nevezők közel 75%-a először indult a versenyen.

Romániában idén 15 cég kapta meg a Szerethető Munkahely címet, ebből 8 kis-, 4 közép-és 3 nagyvállalat. Működési terület tekintetében a szoftverfejlesztés, a gyártás és az élelmiszeripar mellett a civil szervezetek is megjelennek. Habár még csak második évben került megrendezésre a verseny ezen a területen, máris van két cég, akik másodjára jutottak a legjobbak közé, ez a két vállalat a Coats Romania és a Color Metal.

Átadták a HR és employer branding különdíjakat is

A fenti 200 díjon felül a szakmai zsűri 12 különdíjat is kiosztott HR és Employer Branding kategóriákban. A HR különdíjasok: a Plus Creative Agency, az Adaptive Media, a W.UP és a Randstad Hungary. Az employer branding különdíjasok: a Y-shift, az Inspirációk Média, az Adevinta Hungary és a Vodafone Magyarország. Romániában a különdíjakat az Eco TIny House és a Harmopan nyerte el. A szavazási időszak alatt a szavazóknak lehetősége volt azt is jelezni, hogy hol dolgoznának legszívesebben. A legtöbb „dolgoznék itt” feliratkozót gyűjtő nagyvállalat különdíját a foodpanda nyerte el, KKV kategóriában pedig a SnapSoft-nál dolgoznának a legtöbben szívesen.

A TOP 185 cég között szerepelnek olyan ismert munkahelyek, mint a Richter Gedeon Nyrt, Deloitte Hungary, EY, NOKIA, Pick Szeged, Magyar Telekom, Tesla, Lidl, Unilever, IKEA, foodpanda, Wolt, valamint a Bátor Tábor Alapítvány.

A díjátadó előtt megrendezett konferencia programjában olyan szakemberek szerepeltek, mint D. Tóth Kriszta, Balogh Petya, Batiz András, Friedl Zsuzsa (Magyar Telekom), Márton Kata (Praktiker), Takács Ákos (Red Bull) valamint Pintér Dániel Gergő (BioTechUSA). A nap témája pedig „A változás az új normális” volt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 15., 18:25
Az új jogszabály a 2021/2167-es uniós irányelvet ülteti át a magyar jogba, és ezzel átfogó rendszert hoz létre a nemteljesítő hitelek átruházására, kezelésére és kiszolgálására. A legfontosabb tudnivalókat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.
2025. 05. 15., 17:05
A tartósan élénk kereslet miatt az eladók kerültek helyzetbe a lakáspiacon, és egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor. Az Otthon Centrum első negyedéves összegzése szerint a panelek árából engedik a legkevesebbet a tulajdonosok.
2025. 05. 14., 18:25
2025 első negyedévében is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak taglétszám-növekedése, az öngondoskodók és a munkáltatók pedig szintén tovább növelték befizetéseiket. A nyugdíjkasszák vagyongyarapodását visszafogták a lakhatási célú kifizetések; a Pénztárszövetség várakozásai szerint pedig az év során összesen 150–200 milliárd forint nyugdíjvagyont használhatnak fel erre a tagok.
2025-05-14 23:10:44
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) közel négy évtizede segíti tudásmegosztással a hazai vállalatok versenyképességét, és kiemelt céljai között szerepel a kkv-k szakmai támogatása. Ennek jegyében június 3-tól az ATV-n és a TV2 Play-en egyedi műsorformátumot indít Cégfejlesztők címmel magyar vállalkozások fejlesztésére. A műsor szakmai zsűrijének tagja lesz Eppel János, a VOSZ elnöke.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS