Csökkent a szakadék a fővárosi és a vidéki bérek között

2021. 01. 27., 16:00

2020-ban is Budapesten lehetett a legjobban keresni Magyarországon, azonban a vidéki fizetések jelentősen felzárkóztak a fővároshoz a korábbi évekhez képest. A legmagasabb átlagfizetéssel Komárom-Esztergom megyében számolhattak, a legalacsonyabb bruttó béreket pedig a Csongrád megyében vihették haza a magyarok. Még mindig a pilóták keresnek a cégvezetőkön kívül a legjobban, a legrosszabbul pedig a munkavállalóként dolgozó varrónőket fizetik meg. Elemzést készített a DreamJo.bs által üzemeltetett Fizetések.hu portál arról, hogy hogyan kerestünk 2020-ban.

Nemrég vette át a Fizetések.hu oldal üzemeltetését a Dreamjo.bs újgenerációs állásportál, amely immáron öt éve segít abban a kis-, közép- és nagyvállalatoknak, hogy minél sokszínűbben ismertessék meg magukat a potenciális álláskeresőkkel. 2020-ban pedig nyitottak a munkavállalók felé is: az ún. self-branding profillal az oldalon már az álláskeresők is bemutatkozhatnak a cégekhez hasonlóan.

„Fontosnak tartjuk, hogy mind az álláskeresők, mint a munkaadók tisztában legyenek azzal, hogy egy-egy pozícióban milyen reális átlagkeresettel lehet számolni. Szerencsére azt látjuk, hogy egyre erősebb tendencia, hogy az álláshirdetésekben már a fizetések is transzparensen megjelennek. Bízunk abban, hogy ez a folyamat a jövőben is folytatódik. Ennek támogatásához pedig szeretnénk mi is hozzájárulni, éppen ezért döntöttünk úgy, hogy ezentúl a Fizetések.hu oldal működtetésével is a DreamJo.bs foglalkozik”– mondta Balogh-Mázi Mára, a DreamJo.bs alapítója.

Kezdenek felzárkózni a vidéki fizetések a fővároshoz

Az átlagkereset a tavalyi évben a járványügyi helyzet ellenére összesen 4.7 százalékot emelkedett a Fizetések.hu adatai alapján és így bruttó 486.696 forinton állt meg. Az elmúlt évekhez képest csökkent a különbség a fővárosi és a vidéki bérek között. Míg 2019-ben a fővárosi és a legrosszabbul fizetett megyei átlagkereset között 142.000 forint különbség volt, ez a szakadék 2020-ban jelentősen, 89.500 forintra csökkent a portálhoz beérkező adatok alapján. A legjobban fizetett régiók közé a fizetések terén még mindig kiemelkedő Komárom-Esztergom megye mellett Győr-Moson-Sopron, Heves, Fejér és Bács-Kiskun megye került be, míg a legalacsonyabb fizetésre Csongrád, Békés, Nógrád, Tolna, Somogy és Baranya megye lakosai számíthattak tavaly.

Az IT szektorban lehet a legjobban keresni

Ahogyan azt már a korábbi években is megfigyelhettük, a legmagasabb fizetést 2020-ban is a cégvezetésben dolgozók vihették haza, őket követték az IT és fejlesztés területén dolgozók, illetve a lízing, a telekommunikáció és a menedzsment munkaköröket betöltők fizetései. Visszatekintve az elmúlt öt évre, a kékgalléros állások területén volt megfigyelhető a legnagyobb fizetésemelkedés, közülük is a bányászat, kohászat területén dolgozók, a fafeldolgozó és a gépipari munkások fizetése emelkedett meg a legnagyobb mértékben. A nem kékgalléros területen tevékenykedők közül az adminisztráció, az egészségügyi és szociális ellátás területén dolgozóknak nőtt 5 éves időtávban legnagyobbat a fizetése. A legkisebb fizetésemeléssel 2015-höz képest a lízing, a marketing és reklám, az oktatás, képzés, valamint a gyógyszeripar területein dolgozók számolhattak.

A rendőröket érdekli leginkább mások fizetése

A DreamJo.bs állásportál által üzemeltetett Fizetések.hu oldal segítséget nyújt abban, hogy a munkavállalók ingyenesen és személyre szabhatóan tudjanak informálódni arról, hogy a munkatapasztalatuk alapján adott iparágban milyen bruttó bérre számíthatnak. A tavalyi évben a legnagyobb érdeklődés a rendőrök részéről érkezett a portálra. Rajtuk kívül az óvodai dajkák, az orvosok, az óvodapedagógusok, valamint a fogászati asszisztensek voltak a leginkább kíváncsiak arra, hogy országosan milyen fizetésre számíthatnak a pozíciójukban dolgozó magyarok.

Top fizetés a pilótáknak, orvostanácsadóknak és vezető fejlesztőknek

Amennyiben nem vesszük figyelembe a felsővezetői pozíciókat, úgy a hosszú évek tendenciája 2020-ban is érvényes maradt: a legmagasabb fizetésre a pilóták számíthattak, akiknek a bruttó átlagbére az elmúlt évben több, mint százezer Forinttal nőtt a pandémia ellenére és így a tavalyi évben elérte az 1.170.770 forintot. Őket követték az orvostanácsadók átlagosan 1.048.360 Ft bruttó keresettel, illetve a vezető fejlesztők, akik átlagban összesen 1.016.170 forint bruttó bérre számíthattak a tavalyi évben.

A top 5-ös listára az IT menedzserek és az account directorok jutottak még fel, de az ő bruttó átlagkeresetük már egymillió forint alatt volt. A legalacsonyabb bruttó átlagkeresete a munkavállalóként dolgozó varrónőknek volt 2019-ben, 196.700 forintos havi bérükkel még a 200 ezer forintos határt sem érték el. Minimálisan e határ felett kerestek az óvodai dajkák, a portás, informátor munkakörben dolgozók, a tanár asszisztensek és a munkavállalóként dolgozó cipészek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-25 12:41:00
A munkaviszony létrejöttéhez írásba foglalt munkaszerződés szükséges. Időről-időre előfordul azonban, hogy a munkaszerződés írásba foglalása valamely okból elmarad. Ez minden esetben azt jelenti, hogy nem áll fenn a munkaviszony? Milyen következményei vannak, ha elmarad a munkaszerződés írásba foglalása? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS