Itt találod az összes cikket a „adóbírság” témában!
Az adóhatósági határozatokkal szemben igénybe vehető jogorvoslatok köre folyamatosan bővül, fejlődik mind nemzetközi, mind hazai szinten. Az adózóknak számos lehetőségük van, amelyekkel érdemes tisztában lenni, hiszen sok esetben lehet sikeres a végkimenetel adóperek vagy az állami szervekkel szemben indított eljárások során – hívják fel a figyelmet a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő jogászai.
Az utóbbi időben több magyar vonatkozású bírósági döntés is azt mutatja, hogy az Európai Bíróság előszeretettel foglalkozik a NAV bírságolási gyakorlatával.
Az adóellenőrzésekben megállapított adóbírság felét törölheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ha az adózó a megállapított adókülönbözetet nem vitatja, azt határidőre befizeti, és lemond a fellebbezés jogáról.
2019. január 1-től sokkal kockázatosabb hibázni az adózásban, a bírságterhek ugyanis jelentősen emelkednek. „Ráadásul bírságot kaphatnak azok is, akik a számviteli szabályokat nem tartják be, vagy nem helyesen készítik el áfa-összesítőjelentésüket” – figyelmeztetett Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere.
Tavaly is Magyarországra érkezett az Európába irányuló kínai működőtőke legnagyobb része – közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség a Rhodium Group és a Mercator Institute for China Studies közös jelentése alapján.
A Magyar Nukleáris Társaság közgyűlésén Jákli Gergely elnök-vezérigazgató beszélt a paksi beruházás aktualitásairól.