Emelkedtek a bírságok: megéri az önellenőrzés

2019. 03. 07., 18:31

2019. január 1-től sokkal kockázatosabb hibázni az adózásban, a bírságterhek ugyanis jelentősen emelkednek. „Ráadásul bírságot kaphatnak azok is, akik a számviteli szabályokat nem tartják be, vagy nem helyesen készítik el áfa-összesítőjelentésüket” – figyelmeztetett Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere.

„A február 27-én megjelent NAV ellenőrzési irányelvekhez kapcsolódóan szeretnénk felhívni az adózók figyelmét arra, hogy érdemes adózásukat rendszeresen felülvizsgálni, a hibákat önkéntesen javítani, mert idén sokkal többe kerülnek a mulasztások, mint tavaly, vagyis az önellenőrzés még jobban megéri, mint korábban!” – emelte ki a tanácsadó. Idén a késedelmi pótlék mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese helyett a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt mértéke, napi arányos kamatszámítással. A kiszabható késedelmi pótlék mértéke a kockázatos adózók esetén is változik. Korábban ez a jegybanki alapkamat ötszöröse volt, a jövőben viszont az általános szabályok szerint számított késedelmi pótlék másfélszerese lesz.

Az új bírságmértéket a 2019. január 1-je után esedékessé váló kötelezettségekre kell alkalmazni. A jelenlegi jegybanki alapkamat mértékkel (0,9 százalék) számolva az éves késedelmi pótlék mértéke az alábbiak szerint alakul:

2019-ben sokkal jobban „megéri”, ha az adózók hibáikat önként javítják, mert az önellenőrzési pótléknál a késedelmi pótléknál sokkal kedvezőbb bírságmértékeket kell alkalmazni. Az első önellenőrzéskor a jegybanki alapkamattal, vagyis 0,9 százalékkal, ismételt önellenőrzés esetén pedig a jegybanki alapkamat másfélszeresével: 1,35 százalékkal kell számolni.

Érdemes emlékeztetni az adózókat arra is, hogy 2018. július 1-től mulasztási bírságot kell fizetniük azoknak, akik az áfa-összesítőjelentéssel kapcsolatos kötelezettségeiket nem teljesítik. Az adózóra vonatkozó legmagasabb mértékű bírságot szabhatja ki a hatóság annyiszor, ahány számla érintett a mulasztásban.

Emellett 2019-től mulasztási bírságot lehet majd kiszabni, ha az adózó nem követi a saját számviteli szabályzatában leírtakat, vagy a közzétett beszámolójában egy lényeges körülményt nem vagy nem teljes mértékben a valóságnak megfelelően mutat be.

Öröm az ürömben, hogy a késedelmi pótlék mértékének változása az adóhatóságra is vonatkozik: a magasabb mértékkel kell számolni az adóhatóság késedelmi kamatfizetése esetén is. Ráadásul az adóhatóságnak késedelmi kamatot kell fizetnie akkor is, ha az adózó visszatérítési igényét a hatóság jogszabálysértő döntése eredményezi.

„Egyébként az önellenőrzés a hibák javítása mellett a kedvezmények utólagos kihasználására is jó lehetőség, mert az Adózás rendjéről szóló törvény új szabályai szerint ezeket már önellenőrzés keretében is lehet érvényesíteni” – hangsúlyozta Siklós Márta.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-02 14:08:00
Csupán napenergia és hidrogén felhasználásával kerüli meg a Földet a fenntartható repülés új, ikonikus léghajója, a Solar Airship One. A tervezett táv pont annyi, mint a bolygó kerülete (kb. 40 ezer kilométer), viszont az út során nem lesz szükség egyetlen gramm karbonkibocsátásra sem.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS