Hogyan csökkenthetők a kiszabott adóbírságok?

2022. 08. 04., 15:17

Az adóhatósági határozatokkal szemben igénybe vehető jogorvoslatok köre folyamatosan bővül, fejlődik mind nemzetközi, mind hazai szinten. Az adózóknak számos lehetőségük van, amelyekkel érdemes tisztában lenni, hiszen sok esetben lehet sikeres a végkimenetel adóperek vagy az állami szervekkel szemben indított eljárások során – hívják fel a figyelmet a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő jogászai.

Megéri körültekintőnek lenni az adóeljárások során

Az adóeljárások során előforduló adóhatósági hibák jelentősen befolyásolhatják az eljárás végeredményét, ezért a legjellemzőbbekkel érdemes tisztában lennie az adózóknak. Gyakran megtörténik például, hogy az eljárások során a megállapítások alapjául szolgáló bizonyítékokat az adóhatóság nem adja át teljeskörűen. Ezért szinte minden esetben szükséges iratbetekintéssel élni. Az is jellemző, hogy az adóhatóság túllépi a jogszabályban meghatározott ügyintézési határidőt, aminek jogkövetkezménye lehet például az adóbírság csökkentése is.

„Lényeges, hogy tájékozódjunk a tipikus adóhatósági hibákról és ha tévedést tapasztalunk, már a hatósági eljárás során hivatkozzunk a körülményekre, adjuk elő a legfontosabb érveket és csatoljuk a bizonyítékokat - ebben jelentősen támogathatja az adózókat jogi segítség bevonása. A bíróság előtt ugyanis már csak korlátozottan lehet új bizonyítékra hivatkozni és új tényeket előadni” – hívja fel a figyelmet Balog Balázs, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal jogásza.

A szakember hozzátette, hogy azzal is érdemes tisztában lenni, hogy az Európai Unió Bírósága kiterjedt gyakorlattal rendelkezik eljárási jogi kérdésekben, többségében az adózói jogok védelme érdekében, erre az adózóknak azonban hivatkozniuk szükséges ahhoz, hogy az uniós bírósági fórum elérhető legyen.

Folyamatosan bővül az igénybe vehető jogorvoslatok köre

Az elmúlt években több olyan új jogorvoslati eszköz is megjelent a magyar jogrendszerben, amelyek adott esetben adóügyekben is alkalmazhatóak: ilyen például a Kúria döntése ellen benyújtható jogegységi vagy alkotmányjogi panasz, illetve uniós jogsértés esetén a kötelezettségszegési eljárás. Sokszor megfeledkeznek továbbá az adózók az adóhatósági szervezetrendszeren belüli felügyeleti intézkedés lehetőségéről is, ezért a felülvizsgálati folyamatban szintén jelentős támogatást nyújthat szakértő bevonása.

„Azt, hogy pontosan milyen módon érdemes jogorvoslattal élni a döntéssel szemben, minden ügy esetén egyedi; az összes körülményt szükséges számba venni és alaposan megvizsgálni. Döntés előtt érdemes azt is mérlegelni, hogy az eljárás költségei a legtöbb esetben lényegesen kisebbek a felmerülő szankciókhoz képest, különös tekintettel arra az esetre, amikor az adóhatóság által kifogásolt ügylet több adóévet is érint” – hangsúlyozza Szimler Gergő, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal jogásza.

A szakember azt is kiemelte, hogy magyar bíróságok széles körű gyakorlattal rendelkeznek az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezése terén. Sőt, a birosag.hu szerint az elmúlt 15 évben a magyar bírák kezdeményezték a legtöbb előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió Bírósága előtt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-03-04 15:10:44
Januárban nagyon felpörögtek a lakáshitelek, a babaváró támogatás viszont csúnyán visszaesett a megemelt hitelösszeg dacára. A személyi kölcsönök csúcsot döntöttek, a bankszámlák egyenlege viszont bezuhant. Egyre kisebb a különbség a lakossági hitel- és betétállomány között – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.
2024. 02. 03., 21:30
epizód: 2024 / 3   |   hossz: 19:22
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnökével azt elemezzük a BizniszPlusz aktuális epizódjában, hogy hogyan alakíthatja át a toborzási folyamatokat és általában a HR munka világát a mesterséges intelligencia. A szakemberrel megnéztük azt is, milyen szakmai készségek ívelnek fel az AI korszakban, és ennek milyen lenyomatai lesznek érzékelhetők a következő években, sőt, már 2024-ben is. A magyar gazdaságban megjelent külföldi munkavállalók által elindított munkaerőpiaci trendek, valamint a változó minimálbér és bérminimum hatásai szintén szóba kerültek a beszélgetésben. Utóbbiakról kiderült mekkora terhet rónak a magyar vállalkozásokra, és ennek milyen mögöttes okai vannak, a munkaerő termelékenységének alakulásától a tapasztalt kollégák megtartásáért indult küzdelemig.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS