Mintegy negyedével kevesebb gáz fogyott decemberben

2023. 01. 11., 12:21

A háztartások több mint 23, a gazdasági szereplők pedig közel 25 százalékkal csökkentették földgáz-felhasználásukat 2022 utolsó hónapjában 2021 azonos időszakához képest.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a tavalyi éves gázfogyasztás 17 százalékkal mérséklődött tavalyelőtthöz viszonyítva. A villamos energia igénybevételében is érdemi csökkenés mutatható ki, amelynek mértéke decemberben több mint 7, 2022-ben pedig összesen közel 3 százalékos volt 2021-hez képest. A jelentős visszaesés az enyhe időjárás mellett a szankciók okozta energiaáremelkedés miatti tudatos fogyasztói magatartásnak és a kormányzati takarékossági intézkedéseknek is köszönhető.

2022 decemberében összességében közel 24 százalékkal kevesebb földgáz fogyott Magyarországon, mint egy évvel korábban. Tavaly egész évben a lakossági felhasználók körében 16,6, a gazdaság esetében pedig 17,2 százalékkal volt alacsonyabb a gázfogyasztás, mint 2021-ben. Ehhez hozzájárult az egyes állami fenntartású intézményeknél elrendelt gáztakarékosság is. A hazai tárolókban még elérhető készlet a fűtési szezon feléhez közeledve, újabb mennyiségek nélkül is mintegy három hónapra lenne elegendő - a korábbi évek nagyobb téli igénybevételével számolva.

A magyarországi fogyasztás villamos energiából is mérséklődött a tavalyelőtti adatokhoz viszonyítva. Az áramfelhasználás decemberben 7,1, éves szinten pedig közel 3 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2021-ben.

A kormány változatlanul elsődleges feladatai között tartja számon a rezsicsökkentés védelmét, ennek érdekében megnégyszerezte – 670 milliárd forintról 2610 milliárd forintra emelte – a rezsivédelmi alapot.

A háztartások a teljes fűtési szezonban azonos árakon juthatnak hozzá a legfontosabb energiahordozókhoz. A takarékosabb felhasználással enyhíthetők a szankciós politika okozta ellátásbiztonsági kockázatok is. (Energiaügyi Minisztérium)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 07., 13:25
Az amerikai fogyasztók hamarosan többet fizethetnek a Kínából érkező termékekért, miután az Egyesült Államok 2025. február 1-től 10 százalékos vámot vetett ki a kínai importcikkekre, és megszüntette az eddigi adókedvezményt a 800 dollár alatti csomagokra. Az intézkedés különösen az olyan népszerű online piactereket érinti, mint a Temu és a Shein, amelyeket eddig alacsony árú termékeik és gyors kiszállításuk miatt kedveltek a vásárlók. De mi vezetett ehhez a döntéshez, és milyen hatása lesz az amerikai piacra? Tímár Szabolcs, a PwC Magyarország e-kereskedelmi szakértőjének írása.
2025. 02. 06., 15:25
Előregisztráció formájában már több mint 3200 cég jelezte érdeklődését a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” fantázianevű program iránt, amelyre a jelentkezés február 3-tól nyílt meg – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

  Rovathírek: HIPA

A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az ukrán hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt két hónapban sem csökkent az ukrán energia-infrastruktúrát ért támadások száma. A támadások közvetlenül nem érintik az ukrajnai atomerőművek nukleáris biztonságát, azonban megzavarhatják működésüket.