Kerekes György: Izgalmas lenne diplomataként építeni az állam- és cégközi kapcsolatokat

Kerekes György szerint a jó munkát a nyilvános dicséret sem értékeli le. Ezért aztán nem fukarkodik a dicsérettel, ha valaki megérdemli. Szeret tapasztalt cégvezetőkkel beszélgetni, megismerni egy-egy iparági szegmenst, mikroközösséget. Úgy gondolja, hogy jelenlegi feladatai mellett jó pedagógus lenne „egy párhuzamos univerzumban”. Ha arra is kíváncsi, hogy Györgynek milyen érzés volt egy maláj dzsungelben éjszakázni, a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 382. interjújában.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– 2011. január 3-án három fővel (közte egy gyakornokkal) indítottuk el a Nemzeti Külgazdasági Hivatalt, a korábbi befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség utódszervezetét. Már az első nap jött egy telefon, hogy még abban a hónapban egy magas szintű állami üzleti delegációt kell szerveznünk egy afrikai országba. Nemcsak ezt az első akadályt vettük sikeresen, de egy évvel később egy csaknem száz fős, gördülékenyen működő hivatal működött a Honvéd utcában. Azóta többször találtam magam szervezetépítési feladat elején, legutóbb a Makronóm Intézet indulása után nem sokkal, és egy év elteltével itt is egy kiváló csapat tagja lehetek: elemzők és iparági szakértők dolgozunk együtt egy patrióta gazdaságkutató műhely megerősítésén.

– Milyen távra tervez?

– A big data már nem is varázsszó a technológiai szektorokban, de a gazdasági folyamatok leírása területén még sokaknak újdonság. Küldetésünknek érezzük a Makronóm Intézetben (és ebben szerencsére az ITM Gazdaságstratégiáért és Szabályozásért Felelős Államtitkársága is támogat minket), hogy az adatelemzés új módszereivel mélyebbre ássunk a fontos gazdasági kérdésekben: makroszinten és a vállalatok szintjén is. Minden kutatásunk újabb kérdéseket vet fel: amíg ebben megtalálom a kihívást, megtalálom a mindennapi motivációt is.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Lassan húsz éve foglalkozom exportfejlesztéssel, láttam az állami külgazdasági szervezetrendszer minden zegét-zugát, és kipróbáltam a céges külkereskedelmet is, de nagyon izgalmas lenne diplomataként építeni az állam- és cégközi kapcsolatokat – leginkább Délkelet-Ázsiában, ahol kezdem kiismerni magam.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Két embert hadd említsek név szerint: Rétfalvi Györgyöt, az egykor ITD Hungary-nek nevezett állami befektetési és exportfejlesztési ügynökség vezetőjét, aki olyan lendülettel hozta be a céges kultúrát a kissé belassult állami közegbe, ahogy senki más nem merte akkoriban, és Kokas Tamást, aki talán a legtöbbet tudja az országban az autóipari beszállítói láncokról, de mindig láttatta velünk, kollégáival az egész struktúra emberi oldalát. De nagyon szeretek tapasztalt cégvezetőkkel beszélgetni (szerencsére ez a munkám része), megismerni egy-egy iparági szegmenst, egy mikroközösséget, ami egy gyár vagy egy vállalat. A külföldi export célú programok szervezése azért is volt kiváló tanulási lehetőség, mert egy másik földrészen, egy kiállítási standon egy nehéz tárgyalási nap után üldögélve egészen más szemszögből, távolságból és nagy őszinteséggel mesélnek a cégvezetők is.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– Igyekszem nem ráerőltetni a kollégákra a saját prekoncepcióimat, hanem meghallgatni és beépíteni a kutatásba, elemzésbe az ő meglátásaikat. Fiatalon nekem egy ilyen vezető nagyon motiváló tudott lenni, remélem, én is meg tudom teremteni ezt az alkotó légkört. Igyekszem nem fukarkodni a dicséretekkel sem, ha valaki megérdemli. Túl sok példát látni az iskolától a munkahelyekig, sőt, családokig az ellenkezőjére, szerintem nem értékeli le a jó munkát a nyilvános dicséret sem.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Kutatóbiológusnak készültem, de egy álmos téli reggelen a laborból pizsamában előbukkanó tanárunk beláttatta velem idejekorán, hogy ez nekem nem fog menni. A generációváltással küzdő cégek (jó sok ilyen magyar iparvállalatot ismerünk) esetén látszik, hogy ha a családi ebédlőasztalnál egy téma körül forog a beszélgetés, akkor a fiatalok beletanulnak észrevétlenül a szüleik munkájába, még akkor is, ha végül nem ezzel foglalkoznak majd. Édesanyám szenvedélyes és elhivatott tanár volt, a húgom követte a példáját, és talán én is jó pedagógus lennék egy párhuzamos univerzumban.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– A kezdő kollégáknak jó tanácsom az első nagy konfliktusok idején (nehéz ügyfél, fafejű kolléga) az szokott lenni, hogy gondoljanak arra, hogy az adott szituációban érvényes felállás gyorsan a feje tetejére tud állni, ezért építsék úgy a kapcsolataikat, hogy más viszonyrendszerben is működjön. Van olyan ember, akivel különböző időpontban voltunk egymás főnökei, majd vevő-eladó viszonyban is mindkét irányban. Más kultúrából érkezőkkel pedig a nem tudatlan kíváncsiság a stratégiám: igyekszem kérdezni, de felkészülök előre a kulcspontokra és érzékenységekre. Mindenhol megvannak a rituálék, és a beszélgetőpartner-ismerős és az ismerős-barát határvonalak, Malajziában, ahol három évet éltem, például a kínai nemzetiségűekkel a kedvenc ételükig/kifőzdéjükig kell eljutni a beszélgetésben, míg a maláj nemzetiségűeknél akkor van nyert ügyem, ha megtaláljuk a közös pontot: a tanyasi nagymamánál töltött gyerekkori élményeket.

– Mire sajnálja az idejét?

– Power Point prezentációk készítésére: sajnos kezdünk leszokni a világos, érthető szóbeli előadások megtartásáról és meghallgatásáról is. Démoszthenész már csak szitkozódó halkufár.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Alapvetően nagyon nehéz kihozni a sodromból, de a tájékozatlanságra vagy műveletlenségre büszke embereknek menni szokott.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– A legjobban egy nemzeti parkban éreztem magam eddig önkéntesként, és ezt most még azzal tudnám kiegészíteni, hogy természetvédelemről tartanék előadásokat, kirándulásokat gyerekeknek.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– A gyerekeim oktatása, tanítása inkább befektetés mint költés, így azt mondom, hogy utazásra. Ezalatt semmiképpen sem valamilyen luxust, több csillagos szállodát értek – arra sajnálom a pénzt. Régen heteket tudtam sátorban tölteni, most már fáj a derekam a göröngyöktől, de az egyik legnagyobb élményem a közelmúltból, amikor egy gyerekkori barátommal kint éjszakáztunk a maláj dzsungelben egy fából összetákolt magaslesen.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Egy távcsővel a nyakamban erdőben és vízparton bóklászni és madarászni. Szigorúan fényképezőgép nélkül.