Az Üzletem.hu összefoglalója.
Így kellene kinéznie egy árajánlatnak
Rengeteg cég azért esik el a megbízásoktól, mert nem tud jól árajánlatot írni. Ez olyan műfaj, ami a vállalat sikerességében elengedhetetlen szerepet játszik, ezért a tökéletességre kell törekedni. A tartalom és a forma egyaránt számít, ráadásul olyan apróságokon lehet elbukni, amire a legtöbben nem is gondolnának.
2008 óta a legmagasabb növekedést érte el a lízingpiac az idei első félévben
Az idén az első hat hónapban a Magyar Lízingszövetség tagvállalatainál a finanszírozott összeg 375 milliárd forintra rúgott, ami 14 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest és 2008 óta a legmagasabb féléves érték. Egyben azt is jelenti, hogy napi átlagban – a hétvégékkel együtt – 2,1 milliárd forintot helyeztek ki a lízingcégek.
A válaszolók felének fogalma sem volt, hogy mire szolgál a kaució
Egyre tudatosabbak az emberek a lakásbérleti szerződések megkötésénél. Ugyanakkor a megkérdezettek fele továbbra sem tudja, hogy mire szolgál pontosan a kaució, és a bérleti szerződés jogszerű felmondásával kapcsolatban is sok a bizonytalanság – derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara online felméréséből.
Több budapesti kerületben 2-4 év bérlés helyett megéri megvenni a lakást
Az egyetemisták körében népszerű fővárosi kerületekben 2-4 éves bérlés helyett érdemesebb lehet lakást vásárolni – derült ki a Takarék Index friss elemzéséből. A bérleti díjak, a lakásárak és a tartózkodás tervezett időtartama alapján számolt úgynevezett fedezeti időtáv - amely megmutatja, legalább mennyi idő után érdemesebb megvenni, mint kibérelni egy lakást – az index készítői által vizsgált budapesti kerületekben 1,8-6 év közötti.
Ne ess kétségbe, ha nem vettek fel az egyetemre!
Idén több mint 112 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, a diákoknak szerdán a fővárosban és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartottak. A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után azonban sajnos nem mindenki örül az eredménynek. Ha te is azok közé tartozol, akiknek idén nem jött össze az egyetemi vagy főiskolai képzés, ne ess kétségbe! A TanfolyamOKJ.hu összeszedte, merre indulhatsz el.
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
2023. szeptember 17-én reggel megkezdődik a Paksi Atomerőmű 1. blokkjához tartozó villamos berendezés szénkefecseréje.