A vártnál lényegesen kisebb mértékben csökkent az okostelefonok eladása globálisan a harmadik negyedévben, részben annak köszönhetően, hogy megnőtt a kereslet a koronavírus-járvány első hullámának enyhülésével – áll az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat jelentésében.
Az IDC honlapján szereplő adatok szerint a szeptember végével záródott három hónapban 353,6 millió okostelefont értékesítettek világszerte, ami csupán 1,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Elemzők jóval nagyobb, 9 százalékos esésre számítottak.
A jelentés összeállítói rámutattak arra, hogy a vártnál jóval gyorsabban nőtt a kereslet olyan feltörekvő piaci országokban, mint India, amelynek az okostelefon-piaca a második legnagyobb a világon.
Kínában, Nyugat-Európában és Észak-Amerikában csökkent az okostelefon-eladás a harmadik negyedévben.
A piackutató számításai szerint a Samsung visszaszerezte elsőségét, miután az előző, második negyedévben a második helyre csúszott vissza a kínai Huawei után.
A harmadik negyedévben a Samsung 80,4 millió okostelefont adott el, 2,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az amerikai szankciók sújtotta Huawei eladásai 22 százalékkal, 51,9 millió készülékre csökkentek. A harmadik negyedévben a Samsung piaci részesedése 22,7 százalék, a Huawei-é pedig 14,7 százalék volt.
Az ugyancsak kínai Xiaomi értékesítése 42 százalékkal nőtt és ezzel a piaci részesedése a harmadik legnagyobb lett a világon 13,1 százalékkal. A kínai cégnek ezzel először sikerült megelőznie az amerikai Apple céget, amelynek az értékesítése 10,6 százalékkal csökkent, a piaci részesedése 11,8 százalék volt a harmadik negyedévben. (MTI)
Küldetése, hogy a borászatok kedvelői ősszel is felfedezzék a régió egyedülálló borkultúráját, gasztronómiáját.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.