Dunaföldváron bővítették a világ egyik legmodernebb higiéniai papírüzemét

Dunaföldváron bővítették a világ egyik legmodernebb higiéniai papírüzemét
2022. 07. 19., 20:27

A második gyáregységgel bővült a Vajda-Papír dunaföldvári papírgyára. A 16 milliárd forint összértékű, 15 hónapig tartó beruházás során elkészült új gyáregységet Varga Mihály pénzügyminiszter és Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója adta át. A Vajda-Papír beruházása 50 új munkahelyet hoz létre a meglévő 600 munkahely megőrzése mellett.

Varga Mihály pénzügyminiszter részvételével ünnepélyesen megnyitotta második gyáregységét a Vajda-Papír, kibővítve ezzel a Dunaföldváron 2018-ban megépült higiéniai háztartási papírtermékeket és alappapírt előállító integrált gyárát. A beruházást a Magyar Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásai közé sorolta, és a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Programban 5,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette.

Az előrejelzések szerint a háború és az elhibázott szankciók hamarosan válságba taszítják Európa gazdaságát – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: ezért úgy kell gazdálkodni, hogy a magyar gazdaság a romló világgazdasági környezetben is megőrizze növekedési képességét. 

Vajda Attila, Magyarország piacvezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a vállalatcsoport nemcsak Magyarország önellátását képes biztosítani higiéniai papírtermékekből, hanem most már saját alappapír-felhasználási szükségleteit is képes kielégíteni.

Hangsúlyozta, hogy a 16 milliárdos gyárbővítés és annak részeként a világszínvonalú alappapírgyártó-gép beszerzése Magyarország vezető higiéniai papírtermék-gyártójának duplájára emeli termelési, illetve háromszorosára az alappapír-gyártási kapacitását. A papírgyártás termelési kapacitása az eddigi 35 ezer tonnáról 115 ezer tonnára emelkedik, jelentősen javítva a vállalat külpiaci terjeszkedésének lehetőségét.

„Hatalmas mérföldkő a vállalat életében, hogy mostantól kizárólag hazai környezetben képessé váltunk az alappapír előállítására. A papír legmagasabb feldolgozottságának elérése hosszú évek óta kiemelt célunk volt. Vállalkozói álmot építtetünk, igazi sikertörténet a miénk, hiszen 22 évvel ezelőtt egy kis bérelt raktárból indultunk, 2018-ban pedig megnyitottuk az ország legkorszerűbb papírüzemét, 2022-ben pedig újabb gyáregységgel is tudtuk azt bővíteni, amelyben a világ egyik legnagyobb, leggyorsabb és legmodernebb alapapírgyártó-gépe is nálunk üzemel” – fogalmazott Vajda Attila.

A ma átadott második ütem keretében új alappapírgyártó-csarnokot, az alappapír-raktárat és a cellulóz tárolási- és előkészítési területeket is átadtak és a tesztüzem után élesben is elindították az új alappapírgyártó gépsort is.

(A Vajda-Papír további eredményeiről és terveiről a Céges legek sorozatunk 12. cikkében olvashat IDE KATTINTVA.)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-05 16:13:00
A háborúban álló szomszédos ország egyik automatizálással foglalkozó vállalata saját fejlesztésű megoldást kínál a termőföldek aknamentesítésére. Sok korábbi hadszínteret újra gazdálkodásra alkalmassá tehetnek a robottraktorok.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS