Ez volt a Vajda-Papír eddigi legköltségesebb beruházása

Ez volt a Vajda-Papír eddigi legköltségesebb beruházása
Szerdahelyi Csaba  |  2021. 12. 02., 11:04

A tavalyi 12 milliárdos kötvény kibocsátás után idén elsőként léptünk ipari termelő vállalatként a zöldkötvény-piacra, egy újabb 9,9 milliárd forintos kibocsátással – mondta az Üzletemnek Vajda Attila, a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója.

CÉGES LEGEK sorozatunk 12. cikkében a Vajda-Papír legjeit Vajda Attila, a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója osztja meg az olvasóval.

Az előző év LEGNAGYOBB tanulsága:

Egyértelműen az, hogy az önellátás adja a legnagyobb biztonságot. A Vajda-Papír higiéniai papírtermék gyártása és egy gépbeszerzésnek köszönhetően most már maszkgyártása is képes kielégíteni a hazai igényeket. A Vajda-Papír éves higiéniai alappapír gyártása bőven meghaladja a belföldi igényeket, így Magyarország önellátása biztosított ezekből a termékekből, még a koronavírus-járvány alatt megnövekedett kereslet mellett is. Magyarország éves szükséglete 90 ezer tonna a higiéniai papírtermékekből – toalettpapír, papír zsebkendő, háztartási papírtörlő –, a Vajda-Papír csoport éves kapacitása pedig 140 ezer tonna. Az önellátás képessége óriási jelentőséggel bír mára, ezért nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Magyarország önellátóvá vált a vírus ellen védelmet adó maszkokból: a Vajda-Papír napi 1 millió orvosi eszköz minőségű arcmaszkot képes gyártani dunaföldvári gyárában. Mivel a belföldi igény körülbelül évi 100 millió darab, így a Vajda-Papír kormányzati támogatással nem csak a belföldi igényeket képes kielégíteni, de exportpiacain is megjelenhetett egészségipari új termékével.

Az idei év LEGNEHEZEBB feladata:

Leszorítani a növekvő költségek árdrágító hatását. A papírtermékek alapanyaga a cellulóz 60 százalékkal drágult a tavalyihoz képest, nőttek a szállítási költségek, az energia és a munkaerő is drágult. Annak érdekében, hogy minél kisebb áremelésre kényszerüljünk, minden hatékonyságnövelő, energiamegtakarító megoldást fel kell kutatnunk. Fontos kiemelni, hogy a Vajda-Papír a magas cellulóz árak mellett is tartani tudja tervezett termelését, de az árak ezeknél a termékeknél is emelkedni fognak.

A jövő év LEGFONTOSABB célkitűzése:

Jövőre adjuk át a dunaföldvári gyárunk 16 milliárd forintból felépített második üzemét, és előkészítjük a harmadik gyáregységet megteremtő kapacitásbővítő beruházásunkat is. A növekvő termelés mellett a környezetvédelem is egyre nagyobb hangsúlyt kap, növeljük az újrahasznosított anyagok arányát.

A vállalkozás eddigi LEGNAGYOBB dobása:

Az önellátás biztosítása a higiéniai papírtermékek és a maszkgyártás területén; a fejlesztésekhez szükséges finanszírozás megteremtése két sikeres kötvénykibocsátással. A tavalyi 12 milliárdos kötvény kibocsátás után idén elsőként léptünk ipari termelő vállalatként a zöldkötvény-piacra, egy újabb 9,9 milliárd forintos kibocsátással. De büszkék vagyunk arra is, hogy húsz év után komoly részesei lehettünk a papíripari szakképzés magyarországi újraindításának.

A LEGBOSSZANTÓBB pillanat a vállalkozás történetében:

A cellulóz árgrafikonjának követése. Szinte napról napra drágult az alapanyag.

A vállalkozás életében a LEGDRASZTIKUSABB váltás/változtatás:

A pandémiás körülmények között megszervezni a termelést, a home office bevezetését, az egészségügyi óvintézkedések bevezetését és betartatását, valamint a munkahelyek biztonságossá tételét nevezném meg.

A LEGHATÉKONYABB működéshez szükséges új feladatok:

Az energiatakarékos üzemelési megoldások bővítése, a digitális megoldások növelése és a gyár számára szükséges alapanyaggyártás biztosítása a cégen belül.

Az eddigi LEGDRÁGÁBB beruházásuk:

A dunaföldvári két üzemünk, a meglévő 14 milliárd forintból épült meg, a második, most zajló ütem 16 milliárdba kerül. 2022. áprilisában elkészül a világ egyik legmodernebb higiéniai papírüzemének újabb gyáregysége Magyarországon, így a háromszorosára növeli alappapír gyártási kapacitásait a Vajda-Papír, és világszínvonalú alappapírgyártó-géppel biztosítjuk a vállalat további növekedését, úgyhogy a beruházásunk megtérül és többszáz munkahelyet őriz meg.

Erre kellene a jövőben a LEGTÖBB pénzt fordítani:

A fenntartható bővülésre, zéró kibocsátásra, a műanyagok teljes leépítésére a csomagolóanyagoknál. A vállalat az elmúlt 10 évben 20 milliárd forintot fordított arra, hogy a gyártás és az üzemeltetés a lehető legmodernebb és legkörnyezetkímélőbb, fenntartható technológiákkal valósulhasson meg, a következő években pedig a környezetkímélőbb megoldások alkalmazására évente további jelentős összegeket szánunk.

A LEGERŐSEBB konkurenst ezzel lehet legyőzni:

Magas minőség, versenyképes működés, így versenyképes árak és erősebb környezetvédelmi termékjellemzők. Az idén 21 éves Vajda-Papír ma már a régió meghatározó papíripari szereplője. A 2011-ben született Ooops! brand az egyik legismertebb higiéniai papírmárka a magyar fogyasztók körében, amely köré egy empatikus Ooops!-os közösség épült, akikre rendre számíthatunk a már hagyományosnak mondható jótékonysági kampányainkban. Hiszek abban, hogy ha vásárlók látják a vállalat elkötelezett társadalmi felelősségvállalását, az erősíti a márkahűségüket is, mert szívesen tartanak velünk ezekben az akciókban, amire mi nagyon büszkék vagyunk.

Ezzel a LEGBONYULTABB ma megbirkózni az üzleti életben:

Egyértelműen a pandémia miatti kiszámíthatatlanságot kell megemlítenem. Hektikus a kereslet, az alapanyag-piacon rángatják az árakat, és a közlekedés, szállítás megszervezése is akadozó, a termelésben pedig a munkavállalók maximális biztonságát is garantálnunk kell.

(Fotó: Vajda-Papír)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.
2026-07-20 10:50:00
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026-07-20 09:45:00
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS