A számlanyitók megkezdték a költözést az online térbe

2021. 11. 16., 17:45

A bankszámlanyitások jelentős része az online térbe költözött. A K&H-nál a harmadik negyedévben az összes bankszámlanyitás 33 százaléka digitálisan, a mobilapplikáción keresztül történt - közölte a pénzintézet. Idén szeptemberben egyébként összesen 467 ezer, mobilbankot használó ügyfele volt a K&H-nak, azaz ennyien használták rendszeresen az alkalmazást.

A K&H-nál összesen több mint 20 ezer bankszámlát nyitottak az ügyfelek július eleje és szeptember vége között – vagyis a harmadik negyedév során –, ami 4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Ezresével nyílnak az online számlák

A szóban forgó időszakra jutó bankszámlanyitások harmada digitális úton, a mobilbanki applikáción keresztül történt. Ez egyben azt is jelenti, hogy fokozódott az igény az online nyitásokra.

„Február közepe óta érhető el az online bankszámlanyitás applikáció, amely nagyon népszerűnek bizonyul. Június végéig, négy és fél hónap alatt közel 6 ezer online számlanyitás történt meg. A harmadik negyedévben - azaz három hónap alatt - pedig már inkább a 7 ezerhez voltunk közelebb” – mondta Árva András, a K&H lakossági szegmens marketing vezetője.

Hozzátette: „Az online számlanyitásokra vonatkozó adatok meghaladják a terveinket, az év eleji indulástól október végéig több mint 18 ezer számla rajtolt el az online csatornán keresztül.”

(Árva András is részt vett az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatában. A sorozat 168. interjúját IDE KATTINTVA olvashatja el.)

Több 100 ezres tábor

Az online számlanyitás sikere is hozzájárul a mobilbankot aktívan használó, jelenleg 467 ezres tábor bővüléséhez.

Számuk pedig a digitalizáció térnyerése és az egyre bővülő szolgáltatási paletta miatt várhatóan növekedni fog a jövőben is. A K&H mobilbankján keresztül ugyanis a számlanyitás mellett többek között személyi kölcsönt is lehet igényelni, de a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás megkötésére is használható az alkalmazás.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 15:20:00
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám becslése szerint 2023 novemberében országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport pénzügyi márkája, a Credipass hazai adatai szerint a hónap folyamán 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-12-02 11:20:00
2023 III. negyedévében hazánkban a helyközi személyszállítás teljesítménye 8,4 százalékkal nőtt, az áruszállításé 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS