A Positive Adamsky csapata képviseli Magyarországot a Next Generation PR versenyen

2022. 10. 22., 12:22

Második alkalommal szervezte meg a Magyar PR Szövetség, az ICCO (Nemzetközi Kommunikációs Tanácsadó Szervezet) által meghirdetett globális PR verseny előselejtezőjét, amelyre bármely 35 év alatti PR szakember jelentkezhetett. Az idei megmérettetésen a Coca-Cola Magyarország egy valós kommunikációs feladatára kellett megoldást szolgáltatniuk a csapatoknak. A legjobbnak a Positive Adamsky csapata bizonyult.

Tizenhárom csapat indult az előselejtezőn, akik reggel, online formában ismerték meg a briefet, majd délután személyesen kellett prezentálniuk a Telekom székházában a koncepcióikat, illetve válaszolni a zsűri kérdéseire. A 6 fős szakmai zsűri ezt követően értékelte a pitch-eket és hirdette ki a három nyertes csapatot:

1. Positive Adamsky – Gesztesi Anna, Kanicsár Ádám

2. PRomance - Sosztarits András, Vető Dániel

3. Egy csipet (só) - Tóth Szilvia, Benyovszky Ádám Barnabás

„Nagy örömünkre szolgál, hogy az ICCO tagjaként mi szerveztük meg a Next Generation PR verseny előselejtezőjét. Szakmai szervezetként igyekszünk lehetőséget biztosítani a fiatalabb generáció bevonására, hiszen létszámban ők dolgoznak legtöbbet a PR szakmában. Reméljük, hogy ez a verseny érdekes kihívás nekik, büszkeség és tapasztalat a munkahelyeiknek és a győztes csapat pedig nemzetközi környezetben is megméretheti magát” – mondta Sztaniszláv András, a Magyar PR Szövetség elnöke.

(Sztaniszláv András is válaszolt az Üzletem 12 kérdésére. A sorozat 172. interjúját IDE KATTINTVA olvashatja el.)

A szakmai zsűri minden tagja, azaz Varga-Nagy Eszter a Coca-Cola Magyarország kommunikációs vezetője, Panulin Ildikó, a Szerencsejáték Zrt. vállalati kommunikációs főosztályvezetője, Németh Flóra, a Magyar Telekom kommunikációs szakértője, Kőszegi András, márkatanácsadó, Papp-Váry Árpád, a Magyar Marketing Szövetség, alelnöke és Sztaniszláv András, az MPRSZ elnöke felajánlotta a verseny résztvevőinek, hogy mentorként szívesen látják el őket tanácsokkal.

A fiatal szakambereknek a Coca-Cola egy valós kommunikációs problémájára kellett megoldási javaslatokat tenniük, így a feladat jelenleg még nem publikus.

Varga-Nagy Eszter, a Coca-Cola Magyarország kommunikációs vezetője is megosztotta a verseny kapcsán a tapasztalatait: „Az a szakmai felkészültség és jó értelemben vett laza magabiztosság, ami sugárzott minden csapatról, mégha utólag többen is mesélték, hogy izgultak; fantasztikus energiákat hozott a terembe. Hálás vagyok, hogy részese lehettem annak a folyamatnak, hogy miként választunk a nemzetközi versenybe küldötteket. Ezen felül megerősített abban is, hogy a mi szakmában lehet eredeti ötletet és megoldásokat hozni mind társadalmi, mind márkareputációs témákban, sőt akár komoly kihívásokra is. Nagyon remélem, hogy jövőre is találkozunk sok tehetséges fiatallal.”

A Next Generation PR Word Cup nemzetközi döntőjét 2022. november 7-10. között szervezi az ICCO, ahol egy civil szervezet problémájára kell kommunikációs választ adniuk a fiatal PR szakembereknek. A kidolgozott koncepciót maximum 10 oldalas prezentációban és 3-5 perces videóban kell bemutatniuk a csapatoknak. November 16-án hirdetik ki a nyertes csapatot, amelyik részt vehet a 2023-as ICCO Global Summit-on, továbbá bekerülnek az ICCO fiatalokat összefogó elnökségébe is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 09:09:44
Több nagybank csökkentette az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10 százalék alatti kamattal, de van már 8 százaléknál kisebb is. A folytatás azonban göröngyösebbé is válhat – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS