A Pékszövetséggel kezdte inflációellenes konzultációsorozatát a GVH

2022. 11. 29., 17:53

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) féléves konzultációsorozatot kezdett, hogy felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a tiszta verseny jelentőségére, és ezzel hozzájáruljon az infláció megfékezéséhez.

Az inflációs környezet komoly kihívás elé állítja a vállalkozásokat, amelyek sokszor egyes költségeik meredek emelkedésével szembesülnek, amit képtelenek saját áraik emelése nélkül kigazdálkodni. Fontos ugyanakkor, hogy a helyzetet ne rontsa még a verseny korlátozása is, mert az további áremelkedésekhez vezetne, ami egyre nehezebb helyzetbe hozná a fogyasztókat.

Az Európai Unió tagállamainak versenyhatóságait, valamint az Európai Bizottságot tömörítő Európai Versenyhálózat (ECN) az ukrajnai háború kitörését követően közös nyilatkozatot tett közzé a versenyjog háborús helyzetben történő alkalmazásáról, amelyet a GVH is irányadónak tekint.

Ezért a nemzeti versenyhatóság féléves konzultációs sorozatba kezdett, amelynek célja, hogy tájékozódjon a piacok folyamatairól és felhívja a gazdasági szereplők, illetve az őket képviselő szövetségek figyelmét a tiszta verseny kulcsfontosságára az infláció megfékezése érdekében.

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a konzultációs sorozat elindításával kapcsolatban rámutatott: „A GVH védi a fogyasztókat és segíti a vállalkozásokat. Infláció idején a versenyjog helyes alkalmazásához elengedhetetlen a piaci szereplők gazdálkodási körülményeinek ismerete. Fontos emellett a vállalkozások versenyjogi tudatosságának erősítése, ha ugyanis összehangoltan hárítják át a plusz költségeiket a fogyasztókra, akkor megsértik a versenytörvényt. Elvárható, hogy a piaci szereplők ehelyett inkább innovatív módon fékezzék a növekvő költségeiket. Az infláció letöréséből mindenkinek ki kell vennie a részét.”

November 29-én, a sorozat első eseményén Bak László, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese a Magyar Pékszövetség vezetőivel folytatott konzultációt az infláció kezelésével kapcsolatos aktuális kérdésekről. A találkozón a GVH elnökhelyettese egyrészt tájékozódott a szövetség, illetve az általa képviselt piaci szereplők jelenlegi helyzetéről és elképzeléseiről, másrészt tájékoztatást adott a versenyjogi szabályokból fakadó lehetőségekről és korlátokról.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke kiemelte: „A vállalkozások legnagyobb problémája jelenleg a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanul emelkedő input költségek kezelése. Szakmai információ nyújtással, tendenciák előre jelzésével, a vállalkozásokat segítő pályázati lehetőségek ismertetésével segítjük a sütőipar szereplőit a megváltozott gazdasági környezethez való alkalmazkodásban.”

A GVH felhívja a további nehéz helyzetbe került vagy várhatóan abba kerülő ágazatok piaci szereplőinek, illetve az őket képviselő szövetségek figyelmét a konzultáció lehetőségére. Az érintettek az inflacioskonzultaciosorozat2022@gvh.hu email címen jelezhetik érdeklődésüket a Gazdasági Versenyhivatalnál.

GVH

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.
2023-06-07 18:18:26
A turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megvédése érdekében 2023. május 31-ig volt lehetséges – 15 százalékos díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt, „bennragadt” összegeket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS