A mesterséges intelligencia könyvelésben is legyőzte az embert

A mesterséges intelligencia könyvelésben is legyőzte az embert
2021. 08. 30., 18:15

A mesterséges intelligencia alapú iBookr könyvelő szoftver legyőzte az embert – legalábbis ami az egyszeres könyvvitelű költségszámlák kategorizálását illeti. A Start it @K&H inkubátorprogram csapata 21 ezer tételen tesztelte a programot, ami majdnem 99 százalékos találati pontosságot ért el. A cél a kettős könyvvitel kategorizálása 75 százalékos pontossággal, amit még idén elérhet a hazai startup.

A mesterséges intelligencia 1997-ben aratott először győzelmet az ember felett: a sakk világbajnok Garry Kaszparov kikapott Deep Blue-tól, az IBM számítógépétől. Azóta az automatizálható, kritikus gondolkodást nem igénylő feladatokban egyre több területen hagyják le az embereket a szoftverek.

Ennek a folyamatnak a következő lépése a Start it @K&H inkubátorprogramban nevelkedett iBookr startup megoldása, ami új alapokra helyezheti a könyvelést. A mesterséges intelligenciát használó, teljesen automatikusan működő szoftver ugyanis legyőzte az egyik könyvelőt számla kategorizálásban. „Elértük azt a pontot, amikor a gép jobban végzi az egyszeres könyvvitelű vállalkozások esetén a költségszámlák kategorizálását, mint az ember. Így a könyvelőknek több idejük juthat a komplexebb feladatokra, a gép munkáját pedig csak ellenőrizniük kell” – jelentette be Molnár Tamás, az iBookr egyik alapítója.

A szoftver 21.000 költségszámla tételt vizsgált. Az eredmény egyértelmű: a gép 98,74 százalékos pontossággal kategorizálta a számlákat, szemben a könyvelővel, akinek ez 98,41 százalékos pontossággal sikerült.

„Volt, ahol az ember hibázott és volt, ahol a gép. Azt azonban kijelenthetjük, hogy a költségszámla kategorizálás egyszeres könyvvitelű vállalkozások esetén már géppel automatizálható, az emberi hibahatáron belül” – hangsúlyozta Molnár Tamás.

A hibaaránynál is fontosabb azonban a sebesség. Ekkora adatsor kategorizálásához egy tapasztalt könyvelőnek legjobb esetben is egy teljes hétre van szüksége, hétfőtől vasárnapig, napi 8 órával számolva. A gépnek ez mindössze pár másodperc. Habár a mesterséges intelligencia alapú szoftverrel a könyvelési folyamat jelentős része automatikusan történik, a folyamat végén a könyvelő jóváhagyása még mindenképpen szükséges.

Már a kettős könyvvitel kategorizálását is fejlesztik

„Magyarország élen jár Európában az adózás és a könyvelés digitalizációjában, így ez remek kiindulási pont a fejlesztéshez. Azonban rengeteg adatra van szükség, hogy megfelelően be tudjuk tanítani a mesterséges intelligenciát. Ráadásul ezeket az adatokat nem lehet nyilvános forrásokból nagy mennyiségben beszerezni” – mondta az iBookr alapító.

A rendszer, a folyamatban lévő fejlesztések egyelőre csak zártkörűen használható, de ősz végére már 250 felhasználó elérése a cél. Jelenleg a kettős könyvvitel kategorizálásán dolgozik a csapat. Ez jelentősen összetettebb feladat, hiszen az eddigi négy helyett mintegy harminc kategóriával kell dolgozni. A tervek szerint ennek a tesztelése hamarosan elindulhat, aminek a végére elérhető a 75 százalékos pontosság.

Várják az új startupokat

Az iBookr-hoz hasonló úttörő ötleteket megálmodó startupok jelentkezését a Start it @K&H inkubátora szeptember 5-én éjfélig várja, iparági megkötés nélkül, ahol a kreatív ötletek vállalkozássá formálása során kiemelt figyelmet kapnak a fenntarthatóságot szolgáló megoldások is. A programba Itt lehet jelentkezni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022. 09. 19., 10:49
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szervezésében 2022. szeptember elején Budapesten tanácskozott a genfi székhelyű Munkaadók Nemzetközi Szövetségének Európai és Közép-Ázsia csoportja. A konferencián, amelyre 35 országból érkeztek küldöttek, a VOSZ-t dr. Kovács Patrik és Barabás Tamás társelnökök, valamint Varga Julianna nemzetközi és oktatási igazgató képviselte, aki egyben az esemény egyik szervezője is volt. A rendezvényről őt kérdeztük.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2022. 09. 23., 12:05
epizód: 2022 / 9   |   hossz: 18:38
Milyen a gazdaság, a vállalkozások helyzete Covid után, a háború és az energiaválság árnyékában? Mekkora sokkokat okozott az elmúlt pár év? Nyílnak-e kivezető utak az európai és a magyar gazdaság előtt? Hogyan segítheti a kilábalást az államilag támogatott Széchenyi Hitel MAX program? A kérdésekre Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója válaszol.
2022. 07. 26., 10:30
epizód: 2022 / 8   |   hossz: 20:30
Milyen új utakat nyitott az internet a csalók előtt? Hogyan azonosíthatjuk vállalkozóként az átverési kísérleteket? Mikor kell szakértőhöz, esetleg egyenesen a rendőrséghez fordulnunk? És mitől menthet meg bennünket egy kis önképzés? Dr. Kocsis Ildikó ügyvéd olyan céges csalásokra is felhívja a figyelmet, amelyek még a hozzáértők előtt sem feltétlenül nyilvánvalóak.
2022. 06. 26., 09:15
epizód: 2022 / 7   |   hossz: 21:02
Milyen volt a Hannoveri Technológiai Kiállítás és Vásár a Covid után, de háborús időben? Hol tart az ipar 4.0 napjainkban, melyek a digitalizáció legfontosabb új irányai? Mit jelent a virtuális üzembe helyezés? Hogyan hat az automatizálás a munkaerő-piacra? Hogyan szimulálható a Marsra szállás? Mit jelent Európa egyik legnagyobb ipavállalatának, hogy kivonul az orosz piacról, ahol 1851 óta jelen volt? A kérdésekre Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója válaszol.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS