2022. március 4. – Információk, hírek vállalkozóknak

2022. 03. 04., 08:21

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Nem mindennapi körülmények között is lehetséges a kiemelkedő teljesítmény

A világjárvány és a Magyarország közelében folyó háború árnyékában az együttműködés fontosságát emelték ki a 22. alkalommal megrendezett Vállalkozók Napja rendezvény felszólalói, Eppel János VOSZ-elnök és Varga Mihály pénzügyminiszter. A rendezvényen hetvenöt vállalkozó vehetett át díjat kiemelkedő munkája elismeréseképpen.

Salgótarján Gazdaságáért díjat kapott a VOSZ Nógrád megyei szervezete

Salgótarján várossá nyilvánításának 100. évfordulója és a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett díszünnepségen adták át a megyeszékhely önkormányzata által alapított díjakat. A VOSZ Nógrád megyei szervezetének munkáját is elismerték.

Szabó Zoltán Kázmér: Így használhatják ki a digitalizációban rejlő lehetőségeket a magyar cégek

Az új beruházásoknál egyre több cég vezeti be a robottechnológiát, a mesterséges intelligencia is utat tör, ami a jövő munkaerőpiacára is hatással lesz. Hogyan készülhetnek fel a változásokra a vállalkozások? Szabó Zoltán Kázmér, a VOSZ Digitalizáció-Informatikai Szekciójának elnöke beszélt a lehetőségekről.

Sberbank Magyarország – Kérdések és válaszok

A legfontosabb tudnivalókat a jegybank szakértői foglalták össze.

Fizetési nehézségek kezelése – például a Sberbank ügyfelei számára

A NAV szakértői összefoglalták, milyen lehetőségei vannak azoknak az adózóknak, akik (esetleg éppen a Sberbankkal szembeni intézkedések miatt) likviditási gondokkal küzdenek, így nem tudják teljesíteni fizetési kötelezettségeiket.

Sorban állnak a bankok a sberbankos ügyfelekért

A számlanyitás egyszerűen és gyorsan megoldható, akár online is. A kényszer egyben lehetőség is, ezért érdemes alaposabban szétnézni, mert ezzel is lehet spórolni. A Bank360.hu összegyűjtötte, milyen számlacsomagok közül választhatnak az ügyfelek.

Bakos Balázs: Vezérelvem az értékteremtés

Szeretnék olyan vállalatokat felépíteni, amelyek a technológia segítségével a fenntarthatóságért dolgoznak, erős ESG (Environmental- környezeti, Social- társadalmi, Governance- irányítási) alapokon nyugszanak – mondta az Üzletemnek Bakos Balázs, a Zoosh Kft. ügyvezető igazgatója és társalapítója.

1094 milliárd forintot hagytunk a boltokban januárban

2022. januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,5, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Az e-kereskedelmi cégek is megérezték az ukrajnai háború kitörését

Az orosz-ukrán háború egy héttel ezelőtti kitörése óta az e-kereskedelmi cégek 58 százaléka tapasztalt visszaesést a forgalmában, 42 százalékuk esetében ennek mértéke elérte a 20 százalékot is – derül ki az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál gyorsfelmérésében részt vevő közel száz internetes áruház válaszaiból.

15 éves lett „az átlag magyar” személyautó

Idén az első két hónapban 22 481 import használt személyautó kapott hazai rendszámot a DataHouse ladatai szerint, 10 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban. Eközben új autóból mindössze 17 537-et regisztráltak, ami 11 százalékkal marad el a tavaly ugyanekkor mért hasonló értéktől.

A cégalapítás első tíz lépése

A legfontosabb tudnivalókat dr. Szűcs Bálint ügyvéd, az RSM Legal | Szűcs & Partnerei Ügyvédi Iroda vezetője foglalta össze.

Empatikusabbak, mégis kevesebbet keresnek a női vezetők Magyarországon

A felsővezetők és a munkavállalók jobban elfogadják az iránymutatást és az információkat egy férfi, mint egy női vezetőtől. Ráadásul a női vezetők többsége alacsonyabb fizetésért dolgozik. Többek között ez derült ki a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségének Női Vezetői Klubja által készített kutatásából

Külföldi sertéshúsokat ellenőrzött a Nébih

Az eddigi vizsgálatok nem tártak fel kirívó szabálytalanságot. Az akció a következő időszakban is folytatódik, továbbá számos laboratóriumi vizsgálat van folyamatban.

Magyar dominancia az idei Microsoft CEE Startup Award versenyen

Négy díjat osztottak ki a Microsoft CEE Startup Award verseny döntőjében, ezekből kettőt hazai cégek vittek el. A fenntarthatóság kategóriában a Volteum, a fintech kategóriában pedig a FintechX Technologies lett a győztes.

Újabb rossz hír az építkezést halogatóknak

Virág Gergő építőipari szakember azt tanácsolja, hogy aki építkezést tervez, ne halogassa a beruházást: kezdjen bele minél hamarabb!

Robbanás a magyar podcast piacon

2021-ben a hazai podcast piacon egyre több magas minőségű audio streaming jelent meg, a cégek is felismerték az ebben rejlő márkaépítő potenciált. A vállalatok rákényszerültek, hogy új kreatív marketingmegoldásokhoz nyúljanak. A podcast arany középútnak számít.

Először rendezik meg az Egri Csillag Hetet

Tóth Katalin, a Tóth Ferenc Pincészet képviseletében így gondol az egri csillagra: „Kevés olyan borvidék van, ahol kiváló fehér és vörös házasításokat lehet készíteni. Eger ilyen. Fontosnak tartom, hogy az egri csillagon keresztül megmutassuk Eger kiváló fehérboros adottságait.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-10-07 18:07:00
A szakmai zsűri döntése alapján ezúttal az Audi, az IKEA, a Masterplast, a Richter, a Spar és a Tesco érdemelte ki az Effekt 2030 díjat, az Aldi és a Vodafone különdíjat nyert, a Körber pedig megszerezte a közönségdíjat. A nyertesek az Effekteam október 7-én megrendezett ESG konferenciájának keretében vehették át a szakmai elismeréseket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS