Bakos Balázs: Vezérelvem az értékteremtés

Bakos Balázs: Vezérelvem az értékteremtés
Szerdahelyi Csaba  |  2022. 03. 03., 09:41

Szeretnék olyan vállalatokat felépíteni, amelyek a technológia segítségével a fenntarthatóságért dolgoznak, erős ESG (Environmental- környezeti, Social- társadalmi, Governance- irányítási) alapokon nyugszanak – mondta az Üzletemnek Bakos Balázs, a Zoosh Kft. ügyvezető igazgatója és társalapítója.

Bakos Balázs sikeres multis évek után váltott, és hozta létre többedmagával a venture buildinggel, azaz vállalatépítéssel foglalkozó cégét. A Zoosh nemzetközi piacokon is jelen van, nemrég a leggyorsabban növekvő ír cégek között nevezték meg a hazai alapítású társaságot. Ha érdekli, miként gondolkozik a technológiáról Bakos Balázs, olvassa el az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 389. interjúját!

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Szerencsére több ilyen szakmai projektről, csúcspontról tudok beszámolni: még a nokiás csapatommal építettük meg a világ első mobil podcasting alkalmazását és olyan mobilhálózattervező szoftvert is fejlesztettünk, mely a mobilfónia további terjedését segítette. Aztán a multis létet saját vállalkozásra váltottam, többedmagammal megalapítottam a Zoosh-t, amellyel hazánkban magyar tulajdonú vállalatként az elsők között valósítottuk meg a professzionális venture building (cégépítő) tevékenységet a B2B technológia területén. Több céget építettünk fel így, közte azt a startup ötletet is kereskedelmileg sikeres üzletté fejlesztettük, amely az autókban gyárilag meglévő szenzorokból úgy nyeri ki az adatokat, teszi lehetővé a balesetek rekonstruálását, hogy az a biztosítók számára is hasznosítható információ legyen a kárigények megítélésénél. Legutóbbi büszkeségem, büszkeségünk az, hogy a Zoosh-t, egyedüli magyar cégként – valószínűleg a lista összeállítása során először – a leggyorsabban növekedő ír cégek között rangsorolta a Deloitte Technology Fast 50 listája. Merthogy a Zoosh-sal, a hazai mellett az angolszász piacokon is jelen vagyunk.

Milyen távra tervez?

– Hosszútávra és rövidtávra egyaránt, mivel szerintem a két időhorizonttal együtt érdemes dolgozni. A rövidtávú célom, hogy a Zoosh három éven belül a jelenlegi tízről harmincra emelje a felépített, úgynevezett portfóliócégek számát, és az általunk fejlesztett felhő-natív szolgáltatások száma megötszöröződjön, elérje a kétszázötvenet. Hosszútávon olyan cégeket szeretnék viszontlátni a portfólióban, amelyek a technológia segítségével fenntarthatóságért dolgoznak, erős ESG (Environmental- környezeti, Social- társadalmi, Governance- irányítási) alapokon nyugszanak. Abban hiszek, hogy a technológiának kedvező hatása van a mindennapi életre. Ezért is karoltuk fel, tettük sikeressé például azt a startup elgondolást, amely optimalizálja a tejbeszállítást, azaz, hogy a különböző termelőktől származó tejet miként lehet a leghatékonyabban (közte a legkevesebb megtett kilométerrel, CO2 lábnyommal) begyűjteni, eljuttatni a tejüzembe.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Szeretnék újfajta tőkeközvetítő és startup támogató platformot létrehozni, amellyel könnyen egymásra találhatnak a befektetők és a startupok Európa-szerte.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Hálás vagyok, hogy számos bölcs embertől tanulhattam, és most is élvezhetem a társaságukat. Elsőként említem édesapámat, a Veszprémi Egyetem emeritus professzorát, aki számomra a tanulás, a szorgalom példaképe is. De szintén tőle örököltem a küzdeni akarást, a sport szeretetét.

Volt nokiás főnököm, Olli Karonen ismertette meg velem a skandináv típusú vezetés gyakorlatát. Leadership témában sokat tanultam tőle, ma is profitálok belőle. Tőle kaptam azt a lehetőséget, hogy 1999-ben, a Nokiánál dolgozva, a finnországi expat létből hazatérve, Budapesten építsem fel a cég regionális kutatóközpontját, amely a mai napig működik.

Folyamatos inspiráció számomra David Brophy befektető és Zoosh-elnök; senki mástól nem láttam, hogy annyira profin coachol korai fázisú startup cégeket, mint ő. A tudásából számos kolléga merít a Zoosh-nál is.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Igyekszem olyan víziót adni, amely nem csak racionálisan, hanem emocionálisan is bevonja a résztvevőket. A vezérelvem az értékteremtés, és hogy mindezt minőségi csapattal hajtsuk végre: jó értékrenddel dolgozó emberekkel szeretek dolgozni.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– A családom többgenerációs kézilabda rajongó, így kipróbálnám a profi csapatsportok világát, de belekóstolnék a tudományos életbe is.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– A jó értelemben vett kíváncsiság van bennem, hogy miként tudok segíteni másokon. Azt gondolom, az üzleti kapcsolatoknak szintén a közös alkotáson kell alapulniuk, hogy mindenki nyerjen az elvégzett munkán, és melynek tartópillére a bizalom. Egyik legsikeresebb portfoliócégünk szintén segítő kíváncsiságból indult el: egy Rolling Stones koncerten jegyhamisítás miatt hoppon maradt alapítóval folytatott „véletlen” beszélgetésből fejlődött ki üzleti kapcsolat. Az ötletekből mára olyan nemzetközi szabadalommal is védett digitális mobil jegykezelő megoldás jött létre, amelyet a világ legnagyobb rögbistadionjaiban használnak és fognak használni több 2022-es Ed Sheeran-koncerten.

Mire sajnálja az idejét?

– A vásárlásra. Szerencsére a családom több tagja örömmel vásárol, így leveszik a terhet a vállamról.

Mivel lehet felbosszantani?

– A középszerűséggel. Nehezen értem meg, ha valaki többet ki tudna hozni magából, a munkájából, de a középszerűség kényelme miatt nem teszi.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Az önkéntes munka a Zoosh DNS-ben van benne. Mi a nélkülöző gyermekeket segítjük. Legutóbb a Heim Pál Gyermekkórház számára adományoztunk pulzusmérőket, valamint a „Tegyél jót!” kezdeményezéshez csatlakozva árva gyermekek kívánságait teljesítettük.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Ami tudással, oktatással kapcsolatos, arra nem sajnálok energiát fordítani. Ide sorolom más országok, kultúrák megismerését is.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A családi utazás a feleségemmel és három gyermekemmel közösen. Szintén kikapcsolnak a kézilabda meccsek, a januári Európa-bajnokságon a helyszínen drukkoltam, harmadik generációs szurkolóként bízom benne, hogy a gyermekeim viszik tovább ezt a hagyományt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS