2022. április 13. – Információk, hírek vállalkozóknak

2022. 04. 13., 08:32

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Happ Olivér: Sokat spóroltam azzal, hogy megfizettem a tanulópénzt

El fogjuk érni, hogy a tíz legnagyobb hazai szállítmányozó cég egyike legyünk. Ehhez dupláznunk kell, most az első húszban vagyunk – mondta az Üzletemnek Happ Olivér, a Happ Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

NAV-ellenőrzések: új szereplők is a hivatal fókuszába kerülnek

A NAV közzétette 2022. évi ellenőrzési tervét. A hatóság idén kiemelt figyelmet fordít többek között a katásokra, a webáruházakra, az őrző-védő cégekre, a nemzetközi tranzakciókra, valamint a legnagyobb személyijövedelemadó-visszaigénylőkre is. Átfogó digitális adatbázisával és fejlett informatikai rendszerével a NAV egyre hatékonyabban képes kiszűrni az adókockázatot jelentő ügyleteket.

Célkeresztben a „postafiók-cégek”: folytatódik az EU adóelkerülés elleni harca

Az unió fókuszában ezúttal a valós gazdasági jelenléttel nem rendelkező társaságok, az ún. „postafiók-cégek” állnak.

Híves Beáta: Néha vissza kell menni a startmezőre!

Négy évvel ezelőtt az alapítótársammal ketten egy papírra vázoltuk fel a víziónkat. Azóta már 18-an vagyunk, felkerültünk az APEX toplistára, hazai és nemzetközi díjakat nyertünk, miközben 2 éve szinte folyamatosan alkalmazkodnunk kell a mindent körülvevő rendkívüli helyzethez – mondta az Üzletemnek Híves Beáta, a Next9 Communications társalapító-társügyvezetője.

Töretlenül bíznak a befektetők az ingatlanpiacban

A Duna House becslése szerint még mindig felfelé ívelő szakaszában van az ingatlanpiac, a 2022-es első negyedévben összesen 39 156 tranzakció volt Magyarországon, amely az elmúlt 10 év második legerősebb évkezdése.

Az áremelkedés ellenére rekordot hozhat a húsvét a belföldi turizmusban

A Szallas.hu előfoglalási adatai alapján már most több szállásfoglalást adtak le a húsvéti hosszú hétvégére, mint 2019-ben.

Majdnem 4 milliós büntetést kockáztatnak a babaváró hitelesek a kamatemelkedések miatt

A kamatemelkedések miatt egyre nagyobb kockázatot kell vállalnia azoknak, akik babaváró hitelt vesznek fel. Ha ugyanis végül nem születik meg a beígért gyermek, akkor a kamattámogatást elvesztő igénylőkre most már akár 3,8 millió forintnál is nagyobb büntetés várhat. A babaváró után ugyan már csökkenőben az érdeklődés, de összességében így is hatalmas összeget vettek fel belőle.

Kiválasztották a Budapestet elkerülő V0 vasútvonal nyomvonalsávját

Kiválasztották a V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalsávját; az új teherforgalmi folyosó Budapestet délről elkerülve kelet-nyugati irányban biztosít majd összeköttetést meghatározó ipari és gazdasági központok között – tájékoztatott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Vidéki éttermeket is értékel a Michelin, jön a „National selection of Hungary”

A Michelin bejelentette, hogy 2022-től nemcsak Budapesten, hanem egész Magyarországon keresi a legjobb éttermeket. Az egész országot lefedő új kalauz („National selection of Hungary”) az év második felében jelenik meg.

A járvány alatt is növelték bevételeiket a családi cégek

Minden harmadik családi cég növelte bevételeit tavaly, derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából.

A csokinyulak és a pálinkák átmentek a teszten, a sonkákkal akadtak problémák

A csokinyulak, -csibék és -tojások az elmúlt években megszokott formájukat hozták, mindegyik megfelelt a laborvizsgálaton, ahogy a pálinkák is. Az idén vizsgált hatvan termék közül tavalyhoz hasonlóan mindössze öt sonka sótartalmával volt probléma.

Új kiadványok segítik az internetes élelmiszervásárlást és a biztonságos étrend-kiegészítő fogyasztást

Új, online ismeretterjesztő anyagokat készített a Nébih a lakosság számára. Az „Étrend-kiegészítő útmutató” és „Az élelmiszerek online vásárlásával kapcsolatos tanácsok” című tájékoztatók célja a fogyasztói tudatosság növelése, a lehetséges kockázatok csökkentése, valamint a biztonságos élelmiszervásárlás feltételeinek a megteremtése.

Mennyire zöldek a jegybankok Európában?

Az MNB szakértői összegyűjtötték, milyen zöld programokat, kezdeményezéseket indítottak el, milyen tanulmányokat készítettek Európa központi bankjai.

„Global Gateway: fenntartható partnerségek kialakítása az összekapcsolt világ érdekében”

Június 21–22-én rendezik meg az Európai Fejlesztési Napok 2022. évi eseményeit, amelyeken a világ minden tájáról érkező résztvevők tekintik át a Global Gateway stratégia végrehajtása terén elért eredményeket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-20 19:20:12
A pályaválasztás sokszor már a középiskoláig eldől. A támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS