Kiválasztották a Budapestet elkerülő V0 vasútvonal nyomvonalsávját

Kiválasztották a Budapestet elkerülő V0 vasútvonal nyomvonalsávját
2022. 04. 12., 20:08

Kiválasztották a V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalsávját; az új teherforgalmi folyosó Budapestet délről elkerülve kelet-nyugati irányban biztosít majd összeköttetést meghatározó ipari és gazdasági központok között – tájékoztatott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László elmondta: az előkészítés alatt lévő V0 teherforgalmi vasútvonal Záhonytól Győr térségéig teremt majd korszerű vasúti teherszállítási kapcsolatot. A mostani döntéssel a Szolnok-Kecskemét-Székesfehérvár-Győr irányú összeköttetés nyomvonalsávját határozták meg. A további munka során a nyomvonalsávot megvizsgálva, a beruházással kapcsolatos minden szempontot figyelembe véve jelölik majd ki a konkrét nyomvonalat. A tervezett összeköttetés létrehozásához a Dunán új vasúti híd építésére van szükség, ennek pontos helyszínével, illetve megoldásával kapcsolatban több alternatíva van, amelyeket még vizsgálnak.

A V0 útvonalának kijelölésénél figyelni kell a Natura 2000 és egyéb természetvédelmi területek elkerülésére is, a nyomvonalsáv kiválasztása után megkezdődhet a környezetvédelmi engedély beadásához szükséges környezeti felmérés. Palkovics László elmondta: azt tűzték ki célul, hogy a teljes, Záhonytól Győrig tartó vonal kiépítése 2030-ig elkészüljön, ezen belül először a középső, Kecskemény és Adony térségében lévő szakaszt építenék meg.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a vasúti teherszállítás most nem versenyképes Magyarországon, a naponta közlekedő mintegy 400 tehervonatot meg kellene duplázni, de a jelenlegi hálózatok ezt nem bírják el. Folyamatban van egy észak-déli útvonal, a Budapest-Belgrád szakasz kiépítése, a kelet-nyugati irányú vasúti kapacitás azonban hiányos.

A magyar vasúti teherszállítás versenyképesebbé tételéhez új vasúti korridor kiépítésére van szükség, amely a ferencvárosi rendező pályaudvart kiváltva Budapestet is tehermentesíti, jelenleg ugyanis majdnem minden második tehervonat áthalad a fővároson. Azeurópai uniós és a magyar klímacélok alapján 2050-re 90 százalékkal kell csökkenteni a közlekedés szén-dioxid-kibocsátását, ami megoldhatatlan a vasúti közlekedés teljesítményének duplájára növelése nélkül. A 400 tehervonat mellett jelenleg naponta mintegy 3200 személyszállító vonat közlekedik Magyarországon – ismertette Homolya Róbert. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS