Nőtt októberben az ipari termelés, de a jármű- és az akkumulátorgyártás még nem húzóerő

2024. 12. 06., 10:05

Az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal nőtt az ipari termelés 2024. októberben, az egy évvel korábbitól így – a munkanapok számát figyelembe véve – „mindössze” 3,1 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

A KSH első becslése szerint 2024 októberében az ipari termelés volumene 0,2, munkanaphatástól megtisztítva 3,1%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2,0%-kal meghaladta a 2024. szeptemberit.

A hónap folyamán a feldolgozóipari alágak többségében bővült a termelés volumene. Ugyanakkor a legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártásban és a villamos berendezés gyártásában visszaesés következett be, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása nőtt.

Az ipari termelés az év első tíz hónapjában 3,9%-kal kisebb volt, mint 2023 azonos időszakában.

A tízedik havi kibocsátásbővülés hátterében egyrészt az Audi szeptember végén megkezdett győri bérgyártása állhat, mely során a VW-csoporthoz tartozó spanyol Cupra összeszerelését vette át részben a nyugat-magyarországi egység. Másrészt a szeptemberi részletes adatokat figyelembe véve a számítógép és elektronikai termékek gyártása terén realizálódhatott egy komolyabb, pozitív elmozdulás havi bázison – írja kommentárjában Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője. Nagy János mindazonáltal úgy látja: a kilátások „rövid távon korántsem kedvezőek: a német gyártók – egyelőre külhoni – üzembezárásai és megszellőztetett, nagy volumenű leépítései még csak most kezdhetik kifejteni a hatásukat. Az eurózóna legfontosabb gazdaságainak és a környező országok feldolgozóipari beszerzési menedzserindexei továbbra sem mutatnak érdemi elmozdulást felfelé.” Az elemző szerint bizakodóak „talán középtávon lehetünk: a termelésbe lépő jelentős kapacitásbővítések – főként a járműiparban, valamint az akkumulátorgyártás terén – a kibocsátás érdemi fellendülését eredményezhetik, nagyobb volumenben a jövő év második felétől kezdődően. Sajtóinformációk szerint a termelő fázisba elsőként a BMW debreceni gyára léphet, ahol már megkezdődött a próbagyártás november hónap során. A kapacitásbővítések pozitív növekedési kihatása jelen állás szerint főként 2026-tól jelentkezhet.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).
2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS