A járvány alatt is növelték bevételeiket a családi cégek

A járvány alatt is növelték bevételeiket a családi cégek
2022. 04. 12., 19:38

Minden harmadik családi cég növelte bevételeit tavaly, derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából, és bár várakozásaik mérséklődtek, előrejelzéseik szerint az infláció jóval kevésbé fogja megviselni őket, mint a vírus miatt bevezetett korlátozások. Ez a teljesítmény jól mutatja, mennyire válságálló a szektor, amelyre a K&H már hét éve fordít kiemelt figyelmet: a pénzintézet idén is a K&H családi vállalatok kiválósági díjjal értékeli a társadalmi, gazdasági szempontból legjobb gyakorlatokat. A pályázatra mától lehet benyújtani a nevezéseket.

A családi vállalatok 34 százaléka tudta 2021-ben növelni bevételeit, amíg mindössze 14 százalékuk tapasztalt csökkenést, derült ki a K&H családi vállalatok kutatásból, amely a családi cégek egyéves várakozásait vizsgálja. A mutató, amely mínusz 100 és 100 pont közötti értékeket vett fel, jelenleg 4 ponton áll, 12 ponttal magasabban, mint a vírus által sújtott legnehezebb időszakban, 2020 utolsó negyedévében. Ez azt jelenti, hogy a családi vállalatok várakozásai szerint a magas infláció nem lesz rájuk akkora hatással, mint a járvány jelentette korlátozások. „A családi cégeknek a tavalyi nehéz időszakban sikerült magasabb bevételt elérni 2020-hoz képest, de ebben az évben sem lesz könnyű dolguk. A dübörgő infláció mellett az ukrajnai konfliktus jelentette bizonytalanságot is le kell majd küzdeniük, vagyis fel van adva a lecke. Bár a makrogazdasági kilátások lehúzták az indexet, saját teljesítményükkel kapcsolatban a kihívások ellenére kifejezetten optimisták maradtak a családi vállalatok” – mondta Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

Idén is díjazzák a legjobbakat

A K&H családi vállalatok kiválósági díjat azért hoztuk létre, hogy ezúton is méltassuk, segítsük a legpéldamutatóbb megoldásokat alkalmazó cégeket. Az elismerést 2015 óta ítéljük oda a legjobbaknak minden évben. Idén 4 olyan aktuális témakörben lehet nevezni, amely minden családi vállalat életében kiemelt szerepet játszik” – tájékoztatott Ékes Ákos.

Innováció kategóriában a legelőremutatóbb, legújszerűbb fejlesztéseket és termékeket értékeli a K&H, környezetvédelmi fenntarthatóság kategóriában pedig a társadalmi vagy környezeti szempontból legzöldebb alaptevékenységi gyakorlatokat. Hosszú távú stratégia kategóriában azokat díjazzák, akik stratégiájuknak köszönhetően a járvány nyújtotta akadályokat is könnyen megugrották. Végül, de nem utolsósorban generációváltás kategóriában azon cégeket ismerik el, akik közös, családi értékeiket legsikeresebben tudják megőrizni és átadni. A jelentkezéseket július 31-ig várják.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-08 12:41:03
A lakásbiztosítások kiemelt szerepet kapnak a nyár elején gyakran előforduló viharok és az azok okozta károk miatt – közölte a Netrisk.hu. Ha régen, akár 5 évvel vagy korábban kötött lakásbiztosításról van szó, érdemes megnézni, milyen értékű az ingatlan.
2023-06-08 09:41:20
Nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban foglalkoztatják a diákmunkásokat, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary elemzése.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS