2021. július 8. – Információk, hírek vállalkozóknak

2021. 07. 08., 08:00

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Százmilliókkal emelkedik a Nyári diákmunka program keretösszege

Már az első héten a húszezret közelítette a Nyári diákmunka program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma, a kormány az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemelte.

Erre is figyeljünk utazás előtt, hogy biztos legyen a pihenés

Fokozatosan változnak az utazással kapcsolatos szabályok, így érdemes tisztában lenni a külföldi utazás tervezése során azzal, hogy az úticélul választott országra érvényes-e az utasbiztosításunk.

Kriptovaluta öröklése és adózása

A kriptoeszközöknek nem csak működésük és adózásuk speciális, de az öröklésük is.

A kormányon múlik, mennyivel drágul a fűtés és a közlekedés

Magyarországon a közúti közlekedésben használt benzin és dízel ára mintegy 30 százalékkal növekedhet a kvótarendszer bevezetése miatt – derül ki a Cambridge Econometrics modellszámításaiból.

Eddig nyújtható be a családi gazdaság alapításáról szóló szerződés

Az őstermelők családi gazdaságának alapításáról szóló szerződést – szemben a korábban előírt június 30-i dátummal – legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnéséig kell benyújtani.

Így reagált az otthonfelújítási boomra a Poli-Farbe

Jó évet zárt tavaly a Poli-Farbe, a festékipari cég a pandémiával terhelt 2020-as évben közel 10 százalékkal növelte árbevételét, nyeresége pedig a másfélszeresére emelkedett.

Indul a nyugdíjas kérdezz-felelek

Interaktív, edukációs nyugdíjfórumot és online Nyugdíjakadémiát indít a CIG Pannónia.

32,5 millió forint büntetést szabott ki az MNB a Takarék Bankcsoport tagjaira

Az MNB összesen 32,5 millió forint bírságot szabott ki a Takarék Bankcsoport tagjaira hitelkockázati, IT, tőkeszámítási, adatszolgáltatási és vállalatirányítási hiányosságok miatt.

Húsz évet is kaphatnak a mobiltelefonos áfacsalók

A bíróság összesen 14 gyanúsított letartóztatását és további 1 bűnügyi felügyeletét rendelte el.

Ezért érdemes 5G-re váltani – így látja a Capgemini

A Capgemini Kutatóintézet szerint az 5G tulajdonságai teljesítik vagy meg is haladják a legtöbb korai alkalmazó elvárásait. A szervezetek optimisták az 5G nyújtotta lehetőségeket illetően.

Merre megy tovább az IT világ? Xu Ziyang szerint erre

A ZTE szerint az 5G-vel megvalósulhat a 21. századi ipari forradalom, amely egyúttal a fenntartható fejlődést is biztosít. Mostantól az életünk minden területét áthatják az 5G megoldások.

30 milliárd euróból kapcsolódhatnak szorosabbra az európai régiók

2021-től új források állnak rendelkezésre uniós közlekedési, energetikai és digitalizációs projektekhez.

Egyelőre nem tört ki árampánik Erdélyben

Erdélyben egyelőre nincs ok aggodalomra, nem kell áremelkedésre számítaniuk azoknak, akik valamilyen oknál fogva nem tudták július elsejéig megkötni a szabadpiaci szerződést villanyáram-szolgáltatójukkal.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-20 19:20:12
A pályaválasztás sokszor már a középiskoláig eldől. A támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS