Jó évet zárt tavaly a Poli-Farbe, a festékipari cég a pandémiával terhelt 2020-as évben közel 10 százalékkal növelte árbevételét, nyeresége pedig a másfélszeresére emelkedett. Az eredményeket nagyban befolyásolták a lengyel többségi tulajdonossal, a Śnieżka Csoporttal való együttműködésből fakadó előnyök, valamint a járvány alatt tapasztalt „felújítási boom”. A Poli-Farbe 2021-ben is nagy hangsúlyt helyez a K+F tevékenységre, valamint folyamatosan korszerűsíti logisztikai szolgáltatásait.
A járvány alatt is volt igény a minőségre
Erős évet zárt tavaly a Poli-Farbe, a Śnieżka Csoport magyarországi tagvállalata. A festékipari társaság gazdasági eredményein nagyot lendített a többségi tulajdonos lengyel Śnieżka Csoporttal való együttműködés, a szinergiák kiaknázása, de emellett az is, hogy az egész régióban rendkívüli kereslet mutatkozott a koronavírus-járvány alatt a lakásfelújításhoz kapcsolódó termékekre.
A Poli-Farbe összes árbevétele 2020-ban 9,5 százalékkal nőtt, 14,51 milliárd forint volt az előző évi 13,25 milliárd forinttal szemben, üzemi és adózott profitja pedig egyaránt több mint két és félszeresére ugrott: az üzemi eredmény 2,476 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 966 millió forintról, az adózott profit pedig 2,287 milliárd forint volt 2020-ban az előző évi 883 millió forint után. A magyar vállalat tavaly közel 20 százalékát adta többségi tulajdonosa, a lengyel Śnieżka Csoport összesen 821,3 millió zlotyt (184.816.347 EUR, 64.901.179.250 HUF) elérő árbevételének.
A vállalat gazdasági eredményeit az egyszeri „Covid-hatás” mellett támogatta az is, hogy a Śnieżka Csoporttal 2019-ben kezdődött együttműködésnek köszönhetően optimalizálta beszerzéseit, hatékonyabbá tette gyártási és logisztikai tevékenységét, emellett nagy hangsúlyt helyezett a Poli-Farbe név magyar piacon való elismertségének fenntartására.
Szabó Antal, a bócsai festékgyár ügyvezetője a 2020-as évet értékelve elmondta, hogy a második negyedévben soha nem tapasztalt „felújítási boom” kezdődött, ami ezután egészen nyár végéig kitartott, ugrásszerűen megnőtt a kereslet a felújítási, karbantartási, építési anyagok iránt, de ugyanezt tapasztalták a dekorációs termékeknél is.
„Úgy tűnt, mindenki felújít, barkácsol vagy kertet rendez, akit a járvány miatti korlátozások otthonmaradásra kényszerítettek” – fogalmazott. Megjegyezte, hogy a vásárlók a piackutatók adatai szerint ekkor is azokat a márkákat keresték, amelyekhez a legnagyobb bizalom fűzte őket, így a Poli-Farbe árbevétel-növekedésében fontos momentum volt termékei ismertsége, a márka megbízhatósága. Ugyanezen folyamatok jellemezték a lengyel és az ukrán piacot is.
A társaság tapasztalatai szerint sokan előre hozták tavaly a lakásfelújítást, amiben annak is szerepe lehetett, hogy számos háztartás a korábban utazásra szánt összegeket a Covid miatti bezártság idején inkább szűkebb környezete, lakása, háza, nyaralója renoválására, szépítésére fordította.
A világjárvány nem változtatott azon a több éve megfigyelhető trenden, hogy a vásárlók a prémiumkategóriás és a közép árkategóriás termékeket részesítik előnyben, vagyis egyre inkább a minőség felé fordulnak.
Az ügyvezető kitért arra, hogy tavaly telephelyi épületfelújításokra, korszerűsítésekere a cég jelentős összegeket fordított, többek között megépült egy alkalmazás technikai tesztekhez, képzésekhez használható helyiség. A telephelyi fejlesztések tortájából a legnagyobb szeletet természetesen az új termelést támogató eszközök, festéküzemi gépek üzembe helyezése alkotja, amelyek a termelési hatékonyságot hivatottak növelni, például egyik gyártócsarnokuk pontforrását modernizálták. Ezen felül irodai, informatikai eszközök beszerzése, a géppark részleges megújítására is szántak az erőforrásokból.
Idén júniusban korszerűsítették logisztikai szolgáltatásukat, növelték a rendelési minimumok értékét, és jelenleg is dolgoznak egy online rendszer bevezetésén, amelynek segítségével üzleti partnereik valós időben követhetik nyomon rendeléseik aktuális állapotát.
Festékpiaci tendenciák
A GfK adatai szerint a magyar festékpiac 12 százalékkal nőtt tavaly (12,2 százalékos mennyiségi növekedés – LKG; 20,2 százalékos növekedés forintban), 7 százalékos áremelkedéssel. Mennyiség tekintetében a zománcok kivételével szinte minden festékkategóriában növekedés volt tapasztalható 2019-hez képest. A festékkategóriák között nem történt nagyobb átrendeződés, csak a favédelem kategória súlya nőtt, jelezve, hogy a pandémia idején a kertfelújítások is előtérbe kerültek.
Az értékesítési csatornák között 2020-ban továbbra is meghatározó volt a szakkereskedések szerepe, a festékek 64 százaléka ezekben az üzletekben talált gazdára. Ugyanakkor folytatódott a barkácsáruházak elmúlt öt évben megfigyelhető térnyerése, 2020-ban már a festékforgalom 25 százalékát adták. Ennek a növekedésnek az értéke 27 százalék, mennyisége 18 százalék volt 2020-ban 2019-hez képest.
Nagyobb szerep nemzetközi téren
A Poli-Farbe fejlesztése összhangban áll a Csoport stratégiai terveivel, amelyek célja a Csoport kapacitásának növelése Közép- és Kelet-Európa piacain.
A Śnieżka Csoport tavaly jelentős, 14,5 százalékos növekedéssel 821,3 millió zloty (184.816.347 EUR, 64.901.179.250 HUF) árbevételt ért el, ennek közel 20 százalékát adta a magyarországi bevétel, tehát a Poli-Farbe a Csoporton belül stratégiai jelentőséggel bír, ami meghatározó a jövőre nézve is. (Összehasonlításképpen: a Śnieżka ukrán érdekeltsége a csoport bevételének 9,3, a fehérorosz pedig 2,8 százalékát adta tavaly. A bevétel legnagyobb része, 63,8 százaléka Lengyelországban realizálódott.)
Piotr Mikrut a FFiL Śnieżka SA vezetőségi elnöke elmondta: „A magyar piac – amely a csoport bevételeinek 19,7 százalékát adja (a 2020-as adatok szerint) –, jelenleg Lengyelország után a második piac a Csoporton belül, mindez bizonyítja stratégiai helyzetét és szerepét a struktúrában. A Csoport stratégiai céljai a délkelet-európai piacok fejlődését feltételezik, és a Poli-Farbe elhelyezkedése, valamint termelési kapacitása kulcsfontosságú e tervek megvalósításában.”
Folyamatos innováció
A Poli-Farbe az elmúlt években jelentős és folyamatos innovációival tudta megerősíteni piaci pozícióit, Szabó Antal ennek kapcsán hangsúlyozta: „A K+F tevékenység, a termékpaletta folyamatos megújítása a jövőben is hangsúlyos marad a cégnél, ahogyan a Śnieżka is állandó kutatási-fejlesztési tevékenységet folytat a kínálat tökéletesítése érdekében, és az iparág egyetlen olyan cége Lengyelországban, amely saját, akkreditált kutatólaboratóriummal rendelkezik brzeznicai Kutató és Fejlesztő Központjában”.
A Poli-Farbe K+F tevékenysége négy fő területre fókuszál: új termékek fejlesztése, a meglévők optimalizálása, alternatív és innovatív alapanyagok felkutatása és új mérési módszerek kidolgozása.
„Az új termékekkel, vagy a meglévők célzott változtatásával kapcsolatos alapkövetelményeket az anyavállalat határozza meg, ám a cél természetesen ugyanaz marad: minél korszerűbb, minél magasabb minőségű termékek létrehozása, az egyre igényesebb vásárlók igényeinek, és egyben egyre szigorodó jogszabályi előírásoknak egyaránt megfelelve” – mondta Szabó Antal.
Színtrendek – 2021: előtérben a természet
A falfestékek funkciójánál fogva a vásárlókat nemcsak azok beltartalma vagy extra „szolgáltatásai” (mosható és dörzsölhető, kiváló, egyrétegű fedőképesség) foglalkoztatja, de rendkívül fontos az is, hogy az elérhető színek között megtalálják az aktuális trendeknek megfelelő árnyalatokat.
A lakberendezésben 2021-ben előtérbe kerültek a természetet idéző színek és minták, ez a „festékdivatra” is rányomja a bélyegét: a harsány színek nagy felületen való használatát felváltották a lágy pasztell és teltebb meleg színek. A trendszínek meglepően széles skálán mozognak, így a bézs és barna számos árnyalata, a kék, a zöld, az okkersárga vagy a terrakotta vörösessége egyaránt divatos a falakon.
(A fotón Szabó Antal és Piotr Mikrut)
Október 19-én kilencedik alkalommal rendezik meg a Somlón egy különleges hazai szőlő- és borfajta nagyszabású bemutatóját.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.