Eddig nyújtható be a családi gazdaság alapításáról szóló szerződés

2021. 07. 07., 11:00

Az őstermelők családi gazdaságának alapításáról szóló szerződést – szemben a korábban előírt június 30-i dátummal – legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnéséig kell benyújtani. A határidő a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére tolódott ki.

A családi gazdaságokról szóló törvény (2020. évi CXXIII. törvény) 2021. január 1-jén lépett hatályba, ez a családi gazdaságok és az őstermelők nyilvántartását is érintette. A szabályozás értelmében azok, akik 2020. december 31-én hatályos közös őstermelői igazolvánnyal rendelkeztek, 2021. január 1-jétől kezdődően együttesen őstermelők családi gazdaságaként működnek tovább.

A törvény értelmében nekik 2021. június 30-ig kellett megfelelniük az őstermelők családi gazdaságára vonatkozó feltételeknek, és az őstermelők családi gazdaságának alapításáról szóló szerződést benyújtani a NAK-nak. Ennek elmulasztása esetén az őstermelői nyilvántartásból törölni kellett volna a tagok őstermelők családi gazdaságában történő részvételét.

A napokban megjelent a 370/2021. (VI. 30.) kormányrendelet, ami – a NAK kezdeményezésére – tartalmazza a határidő módosítását, eszerint a közös őstermelői igazolványból létrejött őstermelők családi gazdaságai a veszélyhelyzet végéig kaptak időt a szerződés megküldésére, illetve az őstermelők családi gazdaságára vonatkozó feltételeknek megfelelésre.

Az alapítószerződések megfogalmazásában a NAK falugazdászai készséggel állnak az érintettek rendelkezésére. Ide kapcsolódó információ, hogy a már 2021. január 1-je előtt is családi gazdaságként működő őstermelőknek nem kell szerződést benyújtaniuk.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS