2020. január 2. – Információk, hírek vállalkozóknak

2020. 01. 02., 08:45

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Zajdó Csaba: Mindig is egy nagy nemzetközi sikertörténet felépítése volt a célom

  • Megtehetjük, hogy mindig a hosszútávú, nagyratörő terveinknek megfelelően döntsünk – mondta az Üzletemnek Zajdó Csaba, az Innonic Group és a Shoprenter tulajdonosa.

Minimálbér, garantált bérminimum 2020

  • Megszületett és bejelentésre került a 2020. évi minimálbér és garantált bérminimum összege. A korábbi, kétéves bérmegállapodásban lefektetett, 8 százalékos minimálbér növekedéssel és garantált bérminimum emeléssel kell tervezni 2020 januárjától a teljes munkaidőben dolgozók fizetése esetében – hívja fel a figyelmet az RSM Hungary.

Megjelent a kkv-k külpiacra lépését segítő, egymilliárd forint keretösszegű pályázat felhívása

  • Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez kis- és középvállalkozások számára elnevezésű kiemelt pályázati felhívás – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Változik a behajthatatlan tartozások nyilvántartása

  • Egy január 1-jétől hatályba lépő jogszabály-módosítás miatt megváltozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a behajthatatlan tartozások nyilvántartása. Emellett a behajthatatlan tartozások elnevezése 2020. január 1-jétől „ideiglenesen eredménytelen végrehajtással érintett tartozásra” változik – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.

Az utóbbi hetek legnagyobb drágítása jön a magyar kutakon

  • A Mol 9 forinttal emeli a benzin nagykereskedelmi árát szerdán, a gázolaj ára 6 forinttal lesz több.

Egyre népszerűbb a téli szezon az EU-ban

  • A 2018–19-es téli időszakban 18,9 millióval (2,6 százalékkal) több vendégéjszakát töltöttek a turisták az EU szállodáiban, mint egy évvel korábban – tájékoztatott az Eurostat.

Mi a különbség a jótállás és szavatosság között?

  • Karácsonykor mindig megélénkül a kereskedelmi forgalom. Ajándékként sokféle termék cserél gazdát. A legtöbben tudják, hogy a hibás termékért az eladó szavatossággal tartozik. Egyes termékek esetén azonban jótállást, más néven garanciát is kapunk. Mi a különbség a jótállás és szavatosság között? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

Ajándék: más a cserebere, és más, ha elromlott

  • A csereberének is vannak szabályai és buktatói is. Hát még a minőségi reklamációnak: de az le van írva és kötelező. Mindkettőre igaz a kérdés: de mit csinálj, ha nincs mire cserélni? Hogy nehezebb legyen: van három napos csereszabály is, de az már a minőségi reklamációhoz kapcsolódik.

Vitarendezés már online is?

  • Az online kereskedelem egyre népszerűbb, mind többet és többet vásárolunk webáruházakban. Az online kereskedelemben könnyebben előfordulhat, hogy a vevő és az eladó „elmennek egymás mellett”. Mit tehetünk, ha nem azt kaptuk, amire számítottunk?

Öt dolog, ami átalakítja a bankolást

  • Az Erste szakértői összeszedték az öt legfontosabb jövői évi változást, amely átalakítja a bankolást 2020-tól.

12 millió forintért cserélt gazdát a 10 négyzetméteres budapesti lakás

  • Jelentősen változott 2019-ben a magyarországi ingatlanpiac, amelyet továbbra is alapvetően befolyásol a fővárosi lakáspiac, s bár a Duna House szerint a népszerűségi lista nem változott sokat, a fővárosi kereslet volumene azonban jelentősen, közel 20 százalékkal csökkent az idén.

A fiatalok többsége szerint pénzkidobás az albérlet

  • A fiatalok 26 százaléka él jelenleg is bérelt lakásban, 30 százalékuk már kipróbálta, 44 százalékuknak azonban sosem volt albérlete – derül ki a K&H ifjúsági indexéből.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-27 11:20:00
2023 augusztusában az előző hónaphoz képest országos átlagban 0,8 százalékkal emelkedtek a lakbérek, így 12 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Budapesten a havi drágulás „mindössze” 0,3 százalékos volt – derül ki a KSH–ingatlan.com-lakbérindex legfrissebb adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS