Impozáns turisztikai beruházások kezdődnek a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és Tisza-tó kiemelt turisztikai fejlesztési térségben.
Debrecenben a beruházások nagy része a számos turisztikai attrakciónak helyet adó nagyerdei parkerdőben összpontosul – írja a turizmus.com.
A főként fiataloknak szóló adrenalin-kötélpálya építésével a Nagyerdei Víztorony kínálatát szélesítik. Az Ötholdas pagony játszóteret is átalakítják, négy évszakos központ és miniváros készül. A szabadtéri strand a Varázserdő projekt keretében hangulatos, vendéglátóhelyekkel ellátott sétányt kap, a tervek szerint 2020-ban.
A Modern Városok Program részeként készül el a szabadtéri strand fejlesztése. Tizenöt medencével, nyolc csúszdával, gyógymedencével, a gyermekeknek pancsolóval, sprayparkkal, kalandmedencével várja majd a vendégeket a Nagyerdőn.
Összetett fejlesztési program keretében újul meg a Hortobágyi Nemzeti Park. A világörökségi terület központi fogadó tere és több kiállítóhelye, attrakcióinak helyszíne 2020 őszére szépülhet meg.
Tavaly is Magyarországra érkezett az Európába irányuló kínai működőtőke legnagyobb része – közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség a Rhodium Group és a Mercator Institute for China Studies közös jelentése alapján.
A Magyar Nukleáris Társaság közgyűlésén Jákli Gergely elnök-vezérigazgató beszélt a paksi beruházás aktualitásairól.