Tokaj és környéke turisztikai középponttá válhat

Tokaj és környéke turisztikai középponttá válhat
2021. 10. 03., 10:00

Tokaj-Hegyalját természeti szépsége és az ehhez társuló, folyamatban lévő fejlesztések az ország turisztikai célpontjává és központjává tehetik – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Tokajban.

Gulyás Gergely a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok megnyitóján arról beszélt, a térség egyedülálló szépsége sokáig nem járt együtt hasonló fejlesztésekkel, ez most azonban megváltozott, néhány év múlva Tokaj-Hegyalja a turizmus szempontjából a Balaton-felvidékhez hasonló fontos turisztikai célponttá válhat.

Az 1932 óta megrendezett szüreti napokról elmondta, ezek a hagyományok éltetik a közösségeket, Tokajról pedig tudni lehet, hogy a dűlőiről származó nedűket a világon nagyon sok helyen azonosítják a magyar borral.

Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy Tokaj és környékének kormányzati fejlesztési programja eredményeként Nyíregyházától Szerencsig lehet majd kerékpározni, megújul a tokaji városközpont, és egy négy évszakos libegőt is kialakítanak majd a városban.

Tokaj-Hegyalja reneszánsza, megújulása elkezdődött, fejlődnek a borvidék borászatai, létrejött a Tokaj-Hegyalja Egyetem, valamint elindultak a Tokaj-Zemplén fejlesztési program első elemei is – sorolta Hörcsik Richárd, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A hagyományoknak megfelelően az eseményen a borvidék huszonhét településének vezetői jelképesen összeöntötték az általuk hozott egy kosár szőlőt, amiből jövő év tavaszára elkészül a polgármesterek bora. (MTI)

A képen: Gulyás Gergely Tarcalon, ahol mintegy egymilliárd forintból újul meg a település központja, az infrastrukturális beruházás keretében.

(Fotó: MTI/Vajda János)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 30., 18:05
A tervek szerint július 1-jén életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot. A Duna House ezért a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is megkérdezte.
2025-05-29 18:40:00
Több beszámoló, kevesebb működő cég – ez az ellentmondásos tendencia jellemezte az elmúlt évek májusi zárását. A kata-változás utórezgései még érződtek 2024-ben, de jövőre már inkább a cégszámfogyás nyomai lesznek hangsúlyosak. Az OPTEN összefoglalója.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS