Tavaly 1,2 millióan szállítottak kerékpárt vasúton

Tavaly 1,2 millióan szállítottak kerékpárt vasúton
2023. 03. 10., 20:09

A fejlesztéseknek köszönhetően 2022-ben a MÁV-START járatain országszerte csaknem 1,2 millióan szállítottak kerékpárt vasúton, ami 18 százalékkal haladta meg a 2021-es biciklis forgalmat.

Ezzel az elmúlt évek legjobb eredménye született meg: 2019-ben 880 ezren, 2020-ban 917 ezren, 2021-ben pedig 1 millióan vonatoztak bringával.  A Balatonnál például 20 százalékkal több biciklit szállítottak vasúton az előző évhez képest. A kerékpárszállítás mellett az utasok úgy is egyre jobban ki tudják használni a kombinált zöld közlekedés előnyeit, ha kerékpárjukat az állomásokon hagyják.

Országszerte mintegy 2000 kerékpár tárolására alkalmas, fedett, bekamerázott B+R kerékpártároló épült az utóbbi időben, kiemelten Budapest elővárosaiban. A jelenleg működő 10 elővárosi vasútvonalon mintegy 80 állomáson áll rendelkezésre színvonalas B+R tároló, nagyságrendileg 4000 férőhellyel.

A kerékpáros turizmus, valamint a bringások ingázásának elősegítése régóta a vasúttáraság prioritásai között szerepel. Hazánk rendelkezik Európa egyik legsűrűbb vasúthálózatával, 2021-ben pedig az Európai Kerékpár Szövetség rangsora alapján a MÁV-START kerékpáros szolgáltatása a 4. helyezést érte el. A kedvező feltételeknek és a szolgáltatás iránti igény folyamatos növekedésének hozományként, a tavalyi fejlesztések során nagy hangsúlyt kapott a kapacitásbővítés növelése, valamint a turisztikailag kiemelt régiók szezonális kiszolgálása. 

Tavaly elkészült a 8. regionális kerékpárszállító kocsi, így a fővonalak mellett a mellékvonalakon, helyi forgalomban is nagyobb mennyiségű kerékpár szállítására nyílt lehetőség. A Tisza-tavi, a kelet-börzsönyi és a nyugat-mátrai térség mellett már a Balaton északi partján közlekedő személyvonatok is közlekedtek ilyen kocsikkal.

Az utasok már a kerékpáros díjtermékek 35 százalékát vásárolták a MÁV appon, ahol eleve 10 százalékkal olcsóbban lehet jegyet váltani. E mellett a MÁV-START más tarifális kedvezményekkel is ösztönzi a fenntartható közlekedési módok kombinációját, például lehetőség van kedvezményesen kerékpárjegy váltására a Magyar Kerékpárosklub tagsággal vagy START Klub kártyával is. A vasúti bérlettel rendelkező utasok, szombaton és vasárnap a bérleten feltüntetett viszonylaton díjmentes kerékpárjegy megváltásával ingyenesen vihetik magukkal biciklijüket.

A vasúttársaság megújult kerékpáros aloldala, kibővült tartalommal, letisztult tematikával átláthatóbbá és informatívabbá vált. Itt, tudatosítva a zöld közlekedés előnyeit, számos ajánlóval, valamint különféle kedvezmények bemutatásával folyamatos az utasok tájékoztatása a vasúti kerékpáros kínálat igénybevételének lehetőségeiről: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/kerekparszallitas. Az oldalon hamarosan a nemzetközi járatok kerékpárszállítási lehetőségeiről is lehet informálódni.

Idén a Volánbusz tavalyhoz hasonlóan a nyári időszámítás ideje alatt tervezi a kerékpárszállítási szolgáltatásának biztosítását. Ennek megfelelően március 26-tól október 28-ig a tavalyi évvel megegyezően a Budapest és a Mátra, illetve a Tisza-tó térsége között közlekedő autóbuszok mellett a Budapest és Salgótarján, Eger, Kazincbarcika, valamint Miskolc között közlekedő egyes járatokon biztosított a kerékpárok szállítása a megadott megállóhelyek között. A kerékpárjegy ára továbbra is 990 forint. (MÁV-csoport)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 08., 16:10
A 2025-ben közzétett álláslehetőségek 8,7 százaléka, idén pedig 10 százalékuk kínál lehetőséget otthoni munkavégzésre. Az IT területeken és az SSC szektorban a leginkább jellemző, hogy a munkáltatók lehetővé teszik dolgozóiknak a home office valamilyen formáját. A UI, UX és webdesigner állások több mint felénél adott ez az opció – derült ki a Profession.hu legfrissebb adataiból.
2026. 09. 07., 11:25
Megérkeztek az első webes nyugtaadat-szolgáltatások a NAV-hoz. A szeptember 1-jén indult új rendszerben a papírnyugtás vállalkozások a Pénztárgép Portál egyszerű webes felületén küldhetik be a nyugtaadatokat. A rendszerben az első három napban már 20 ezer vállalkozás 424 ezer nyugta adatát rögzítette 1,5 milliárd forint értékben – tájékoztatott a NAV.
2026. 09. 07., 14:25
Budapest hagyományosan legkeresettebb kerületeiben esett vissza a legnagyobb mértékben a vevői érdeklődés az elmúlt egy évben. A legfrissebb kerületi adatok szerint a XIV. kerület iránti érdeklődés 20 százalékról 15 százalékra esett, a XIII. kerületé 25-ről 21-re, a VI. kerületé 19-ről 15 százalékra. Hasonló mértékben csökkent az érdeklődés a IX., a XI. és a VII. kerület iránt is.
2026. 09. 07., 18:25
Az ismeretek megszerzésének, rendszerezésének fontos része a kutatómunka, különösen a tudományos területeken. A kutatómunkára gyakran jön létre kutatási szerződés. E szerződéstípus legfontosabb jellemzőit dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS