Szigorítja a foglalási szabályokat az Airbnb

2020. 08. 24., 16:45

Szigorítja a foglalási szabályokat az Airbnb: ezentúl nem lehet partikat szervezni az online szállásközvetítő platformon foglalt szállások egyikében sem, és legfeljebb 16-an bérelhetnek ki együtt egy ingatlant. A rendelkezés visszavonásig érvényes.

Közleményében az Airbnb emlékeztetett: eddig is tilos volt engedély nélkül partikat szervezni az általa kiadott ingatlanokban. A kínált szálláshelyek 73 százalékának esetében pedig a házirend alapján eddig sem lehetett házibulikat tartani, a vendégek túlnyomó része be is tartotta ezt a szabályt, és nem zavarta a szomszédokat.

Korábban az Airbnb engedélyezte kisebb partik, például babaváró vagy születésnapi bulik megtartását azzal a feltétellel, hogy a szervezők kordában tartják az eseményt és nem zavarják a szomszédokat. Tavaly azonban szigorúbb szabályokat vezettek be, kezdve a szomszédoknak állandó kellemetlenségeket okozó "partiházak" globális betiltásával, Kanadában és az Egyesült Államokban pedig a szomszédok számára 24 órás forró drót létesítésével.

A koronavírus-járvány kirobbanásakor, amikor a közösségi távolságtartás a közegészségügy és a felelős utazás előmozdításának fontos elemévé vált, az Airbnb ismét felülvizsgálta szabályait, amit azzal kezdett, hogy a keresési beállítások közül kivette a "rendezvénybarát" filtert, a házirendből pedig eltávolította a rendezvénybarát ingatlanokra érvényes "partik és események engedélyezettek" kitételt. Emellett bevezették azt az új szabályt, hogy a szállást igénybe vevők kötelesek betartani a helyi járványügyi előírásokat.

Az Airbnb kiemelte, hogy mivel több országban változtattak a járványügyi szabályokon – a lazítások után újra szigorítottak –, sokan a szállásukból csináltak kocsmát vagy bulizós helyet. Ezt a viselkedést felelőtlennek tartja az Airbnb, ezért kitiltja a platformjáról azokat a szállásadókat és szálláskeresőket, akik ilyesfajta tevékenységben vesznek részt vagy engedik megtörténni.

A 2008 augusztusában alapított Airbnb egy online piactér, amelyen keresztül szálláshelyeket lehet kiadni és lefoglalni az interneten. Az oldal több mint 7 millió hirdetéssel rendelkezik a világ mintegy 220 országának és régiójának több mint százezer városában.

A jelenlegi járványügyi helyzetben az Airbnb azt tartja a legjobb megoldásnak, hogy ezentúl minden foglalásnál megtiltja partik szervezését, és 16 fősnél nagyobb befogadóképességű ingatlanokat is legfeljebb csak 16 ember bérelheti ki egyszerre. Azok a vendégek, akik megszegik a szabályokat, arra számíthatnak, hogy az Airbnb kitilthatja őket a rendszeréből, és akár jogi útra is terelheti az ügyüket. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS