Közel 14 ezer magán- és egyéb szálláshely felújítása kezdődhet meg

2020. 07. 16., 20:00

Lezárult a Kisfaludy-program magán-, és egyéb szálláshelyek fejlesztését célzó pályázata; a másfél hónapos időszakban több mint 16 ezer vidéki szálláshely pályázott, közülük 13 471 szálláshely kaphat augusztus folyamán szobánként egymillió forint vissza nem térítendő támogatást, összesen mintegy 45 milliárd forintot a kormánytól – jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A július 15-én lezárult pályázaton kizárólag a vidéki szálláshelyek indulhattak, a konstrukció egyszerűsített eljárásban biztosít fejlesztési lehetőséget minden, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (Ntak) regisztrált magán-, és egyéb szálláshely üzemeltetőnek – ismertette a vezérigazgató.

A pályázók 84 százaléka nyertes lett, nekik a támogatói döntésről szóló értesítéseket csütörtöktől kezdik kiküldeni e-mailben. A nyerteseket a hónap végéig értesítik, a teljes támogatást augusztus végéig mindenkinek elutalják.

Guller Zoltán kitért arra, hogy a pályázatokban vállalt fejlesztést, beruházást a kedvezményezetteknek legkésőbb idén év végéig kell befejezniük. A támogatásból a vidéki Magyarország szálláshelyei szobáinak mintegy 40 százaléka lesz felújítva, így több mint 62 ezer szoba várja majd a magyarokat és külföldieket megszépülve. A forrásból bármilyen korszerűsítésre lehet költeni, bútorcserére, napelemre, vagy lehet bővíteni, szaunát, medencét építeni, egyedül forgóeszközt nem lehet vásárolni.

Közlése szerint a vidéki Magyarországon 19 883 egyéb-, és magánszálláshely működött 2019-ben. A Kisfaludy-programmal ötezer új ilyen szálláshelyet regisztráltak vidéken az Ntak rendszerbe, azaz „vált láthatóvá”, ami szintén az ágazat fejlesztését segíti - mutatott rá, mivel a támogatás okán így már csaknem 25 ezer magán és egyéb szálláshely működik Magyarországon.

A kormány 2017-ben indította el a Kisfaludy-programot, ebből nagyjából 300 milliárd forintos keretösszeg célozta a vidéki szálláshelyek megújítását. A Kisfaludy-programmal már több száz vidéki panzió újult meg, idén további több száz panzió felújítása fejeződik be, valamint több tucat szálloda újult meg.

Kitért arra, hogy a vidéki Magyarországon a Kisfaludy-program különböző szálláshely-fejlesztési pályázatain eddig 295 milliárd forintot használtak fel a szálláshely-kínálat megújítására. Ebből nagyjából 200 milliárd forint az állami támogatás, a régiónként eltérő önerő mértéke pedig több mint 100 milliárd forint, amit a vidéki szállodák, panziók, magánszálláshelyek költenek el fejlesztésekre - ismertette.

A kempingek fejlesztése még hátravan a Kisfaludy-programból a vezérigazgató közlése szerint, ezt 5 milliárd forint keretösszeggel még az idén kiírják, néhány hónapon belül.

Guller Zoltán közölte: egyszerűsített elszámolás vonatkozik a pályázati források felhasználására, az MTÜ szúrópróbaszerű ellenőrzést tart a megvalósítást követően. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS