A Hunguest Hotels állományában jelenleg 1670 fő munkavállaló van, ebből a tervek szerint 800 és 850 fő közötti munkavállalótól válik meg a szállodalánc.
„Az igazgatósági döntés a csoportos létszámleépítési folyamat megindításáról szólt, az elbocsátandók pontos száma és köre a következő időszakok egyeztetései alapján dőlnek el, amely döntést az Üzemi Tanáccsal, a Szakszervezettel és a szállodaigazgatókkal szorosan együttműködve, a hatályos munkajogi szabályoknak megfelelően hozza meg a Hunguest Hotels Zrt. igazgatósága” – írta a cég a turizmus-com-nak.
A tulajdonos Opus Global Nyrt. emellett elhelyezkedési tanácsadással, életvezetési coach-csal és átképzési támogatással segíti az elbocsátandó dolgozókat.
A tulajdonos tájékoztatása szerint az önerővel megkezdődő felújítási munkálatok az első körben az alábbi hét szállodát érintik:
Tavaly is Magyarországra érkezett az Európába irányuló kínai működőtőke legnagyobb része – közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség a Rhodium Group és a Mercator Institute for China Studies közös jelentése alapján.
A Magyar Nukleáris Társaság közgyűlésén Jákli Gergely elnök-vezérigazgató beszélt a paksi beruházás aktualitásairól.